Soltvadkert és Vidéke - 33,2 milliárd forint kártalanítást fizet az OBA

A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet 15.332 betétesének 33,2 milliárd forint kártalanítást fizet az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA). A betétesek 90 százaléka magánszemély, a takarékszövetkezetben tartott betétek átlagos nagysága - meghaladva az országos átlagot - 2,4 millió forint, a kártalanítás hét ország állampolgárait érinti - jelentette be kedden az alap.

Az OBA közleménye szerint szerdán megkezdik a takarékszövetkezet több mint 15 ezer betétesének járó kártalanítás kifizetését, és péntekig valamennyi, egyértelmű jogosultsággal rendelkező betétes megkapja a kifizetési elszámolást.
    

A betétesek százezer forintig szerdától a postai kézbesítőtől kapják meg a kártalanítást, illetve a százezer és egymillió forint közötti összeg esetében a postai felvételhez szükséges értesítőt. Tehát a legkisebb betétesek - 6.958-an - már szerdán megkapják összesen 1,8 milliárd forintjukat.
    

Egy- és ötmillió forint kártalanítási összeg között a betétesek szerdától az OBA Betétbiztosítási Kártya használatához szükséges titkos PIN kódot kapják kézhez, magát a kártyát, valamint a pénzügyi kifizetési elszámolást pedig péntektől. A kártyával az OTP Bank ATM-jeiből, az OTP Bank fiókjaiban, illetve a postán tudnak pénzt felvenni. A kártyás kifizetés 3.939 betétesnek áll rendelkezésére, akik 8,9 milliárd forint kártalanítást vesznek fel ily módon.
    

Az ötmillió forintot meghaladó összegű kártalanításban részesülő betétesek - 3.125 fő, 19,4 milliárd forint összegű betéttel - szerdától kapják meg a kifizetési elszámolást, amellyel csütörtöktől juthatnak hozzá kártalanításukhoz az OTP Bank fiókjaiban.
    

Az OTP Bank az OBA kifizető pénzintézeteként felkészült a nagyobb ügyfélforgalomra - közölte szintén kedden a hitelintézet.
    

Az OBA szerint a kifizetések öt munkanapon belüli megkezdését a takarékszövetkezet adatállományának gyors feldolgozása tette lehetővé. "Minden kártalanítás alapja az informatikai adatok minősége" - hangsúlyozta Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója a közleményben, hozzátéve, hogy az elmúlt napokban feszített tempóban dolgozták fel és ellenőrizték a kapott ügyféladatokat. Az ügyvezető igazgató szerint a kötelező gondosságon túli legfőbb elvárás az volt, hogy a betétesek a jogszabályban előírt húsz munkanapon belül is minél hamarabb hozzájussanak pénzükhöz.
    

Az OBA közli: a takarékszövetkezet teljes biztosított betétállománya (kamat + tőke) 37,7 milliárd forint, ebből az alap kártalanítási kötelezettsége a 100 ezer eurónak (28.962.000 forint) megfelelő összegig (a zárolt betétekkel, vizsgálandó tételekkel együtt) 33,2 milliárd forint.
    

A biztosított és kártalanításra jogosult betétesek száma 15.332, közülük 13.724 magánszemély, 1.376 betétes vállalkozás, társadalmi szervezet, 232 pedig tulajdonközösség. A legidősebb OBA által kártalanítandó betétes 1911-ben született, a legfiatalabb 5 hónapos. A legrégebben elhelyezett betét 1982-ből való.
    

Az átlagos betétnagyság a magánszemélyek esetében 2,4 millió, a jogi személyek esetében: 2,1 millió forint. Ötszáz forint alatti, a törvény által ki nem fizetendő betétből 540 darab van, 119 ezer forint összegben.
    

A takarékszövetkezetnek külföldi betétesei is vannak, az OBA kártalanítása hat különböző ország (Ausztria, Németország, Románia, Nagy-Britannia, Svájc, Svédország) állampolgárait érinti. A külföldi betétek közül a legmagasabb összeg 17 millió forint.
   

 Az OBA felhívja a figyelmet arra, hogy a magánszemélyeknek járó kamat után - a hatályos törvényi előírások szerint - levonja a kamatjövedelem adót és befizeti az adóhivatalnak, ennek összege a 13.724 fő OBA kártalanításra jogosult magánszemélynél összesen 66,4 millió forint.
    

Összesen 101 olyan ügyfél is van, akinek a betéte meghaladja az OBA kártalanítási értékhatárát, azaz a 28,962 millió forintot. E betétek összege 3,7 milliárd forint, az átlagos OBA kártalanítási értékhatárt meghaladó betétnagyság pedig 36,6 millió forint. A legnagyobb, OBA kártalanítási összeghatár feletti egyéni betétösszeg a magánszemélyek körében 149 millió forint, a vállalkozások körében pedig 870 millió forint.
    

Az OBA által nem biztosított betéte kilenc önkormányzatnak (270 millió forint), két hitelintézetnek (42 millió forint) és tizenhat, a hitelintézeti törvény által a betétbiztosítás alól ugyancsak kizárt személynek (tulajdonos, vezető állású alkalmazott, velük egy háztartásban élő) van (összegük 328 millió forint).
    

A nem OBA által biztosított, 1993. július 1. (az OBA biztosítás hatályba lépése) előtt elhelyezett betétekből, amelyekre továbbra is az 1993 előtti állami garancia vonatkozik, 276 darab van, összesen 15,8 millió forint összegben.
    

A felügyelet június 1-jén vonta vissza a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét, és rendelte el végelszámolását. A PSZÁF az intézkedést azzal indokolta, hogy a cég elveszítette tőkéjét, illetve szavatoló tőkéje negatívvá vált. Ez súlyosan sérti a hitelintézeti törvény előírásait, és nem teszi lehetővé a biztonságos működést. (MTI)


Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus Consulting Group szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás: