Soros György hozta meg a momentumot a cukornak

Az Etanolgyártás a cukrot is utol fogja érni. Pláne, hogy az egyik legjobb nyersanyagként a cukornád a legfelkapottabb az előállításához. (Solar Capital)

Cukor

 

Végre megtört a csökkenő konszolidációs árfolyam alakulás. Az árfolyamakció mögött persze a technikumokon túl rengeteg fundamentális tényező is szerepel.

 

Technikailag látható, hogy a zászló alakzatból sikeresen ki tudott törni, aminek előjeleit mutogatta az emelkedő aljak kirajzolódásával. A kitörés megtörtén nagyon magas forgalommal, ami nagy momentumot jelent. Támasza 22$-nál található, valamint a célárfolyamok 24,9$-nál, 25,4$-nál, valamint 26,3$-nál vannak.

 

Fontos tényező a fundamentumok oldaláról, hogy a szűkös kínálat továbbra is fennáll a világban, valamint a fő Brazil cukortermelő területeken az időjárási kondíciók nem úgy alakulnak, hogy azok kedvezzenek a termés javulásának. A Koppenhágában tartott klímacsúcs találkozó keretében felmerült az etanol gyártás mértékének a fokozása, ami szintén nagy érdekeltséget jelent a nádcukor termesztésében, ugyanis egyik alapeleme lehet az etanol gyártásnak.

 

A cukor és kukorica piaca tandemben emelkedtek egymással, aminek hátterében szintén az etanol iparát érintő kijelentések húzódtak. Soros György kijelentette, hogy az IMF-nek 100 milliárd dollár értékben növelnie kéne kitettségét az etanol iparában, valamint ő maga is 400 millió dollár értékben beruházásokat fog véghezvinni Brazíliában. Mindennek eredményeként a cukorban és kukoricában nagyon erős felhúzásokat láthattunk.

 

Érdeklődik az árupiacok iránt, szeretné kihasználni a cukor árfolyamának ingadozásaiban rejlő lehetőségeket? Kattintson ide!

XRP kripto milliárdok és politikai ambíciók

A Ripple-támogatott Evernorth tőzsdére megy, miközben Dorsey és Cuomo újraírnák a kriptovilág szabályait.
2025. 10. 21. 12:30
Megosztás:

Hatalmas üzleti veszteséget okoz, mégsem mérik a magyar cégek!

A fizikai munkavállalók toborzása és megtartása egyre összetettebb feladattá válik a magyar munkaerőpiacon - derül ki a Jobtain HR Szolgáltató kutatásából. A 116 vállalati HR-vezető válaszait tartalmazó online kérdőíves kutatás alapján készült benchmark riport rávilágít: a fluktuáció, a motivációvesztés és a megbízhatóság hiánya nemcsak HR-probléma, hanem komoly üzleti kockázat.
2025. 10. 21. 12:00
Megosztás:

A ChatGPT XRP árfolyam-előrejelzése a Ripple 1 milliárd dolláros vásárlási terve után

A mesterséges intelligencia váratlan módon vált témává a <a href="https://www.kriptoworld.hu/elerheti-e-az-xrp-az-arany-altal-tamogatott-2953-dollaros-arat-a-ripple-vezetoje-meresz-arprognozist-fogalmazott-meg/" target="_blank">Ripple és az XRP kapcsán</a>. Miután a Ripple bejelentette, hogy legalább 1 milliárd dolláros különalapot hoz létre, az OpenAI ChatGPT-je előrejelzést adott arról, hogy ez milyen hatással lehet a token árfolyamára a következő hónapokban.
2025. 10. 21. 11:30
Megosztás:

Ismét 4% alatt az amerikai tízéves hozam

A tíz éves amerikai kötvényhozam visszaesett egy éves mélypontjára, 4% alá. A korábban záró euróövezetben viszont nem volt érdemi mozgás tegnap, a tíz éves német hozam négyhavi mélyponton, 2,6% alatt végzett.
2025. 10. 21. 11:00
Megosztás:

Tovább emelkedtek hétfőn a vezető Wall Street-i indexek

Tovább emelkedtek hétfőn az amerikai részvényindexek és ezzel 1% feletti erősödéssel indították a hetet, a Russell2000 középvállalati index 2%-kal került feljebb zárásra.
2025. 10. 21. 10:30
Megosztás:

Korrigáltak hétfőn az európai részvénypiacok, szárnyaltak a védelmi ipar vállalatai

Az amerikai regionális bankok okozta bankpánik enyhülésével korrigáltak hétfőn az európai részvényindexek.
2025. 10. 21. 10:00
Megosztás:

Coinbase: Az MI és a blokklánc lehet a kulcs a kriptobűnözés visszaszorításához

A világ egyik legismertebb kriptotőzsdéje, a Coinbase, arra szólította fel az amerikai pénzügyminisztériumot, hogy végre nyúljon modern eszközökhöz a pénzügyi bűncselekmények ellen.
2025. 10. 21. 09:30
Megosztás:

A NAV ellenőrzési akciósorozatot indít halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-nek küldött közleményében .
2025. 10. 21. 09:00
Megosztás:

Megjelent az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építésének elősegítését célzó rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését.
2025. 10. 21. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 21. 08:00
Megosztás:

Nem babusgatásra, fejlesztésre van szüksége a Z generációnak a munkahelyeken

Miközben a munkaerőhiány miatt minden nap számít egy pozíció betöltésében, a Z generáció alkalmazása újfajta kihívást állít a cégek elé: gyorsan felvehetők, de csak lassan és tudatosan illeszthetők be a szervezetbe. A klasszikus onboarding eszközök gyakran hatástalanok, a HR-eseknek pedig új szerepben kell helytállniuk: nem elég toborzónak lenniük, ma már mentorok, fejlesztők és szocializációs trénerek is egy személyben.
2025. 10. 21. 07:00
Megosztás:

Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben

A hazai használtautó-piacon szeptemberben 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ami éves összevetésben 4,1 százalékos növekedés; az év első kilenc hónapjában sosem volt ilyen magas, 699 600 a belföldi használtautó-adásvételek száma: az előző év azonos időszakában is csupán 680 400 átírást regisztráltak - közölte a DataHouse előzetes adatai alapján a JóAutók.hu hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 21. 06:30
Megosztás:

CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?

„Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések szerint a CSOK Plusz és az Otthon Start program összehangolásának ez az egyik mellékhatása.”
2025. 10. 21. 06:00
Megosztás:

Viski József: a magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar

A magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar, sikerük kéz a kézben jár - hangsúlyozta az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára hétfőn a Bács-Kiskun vármegyei Kunszálláson.
2025. 10. 21. 05:30
Megosztás:

Bosznia-Hercegovina kiutasított két orosz állampolgárt

Bosznia-Hercegovina kiutasított terrorizmussal kapcsolatba hozható két orosz állampolgárt - közölte hétfőn a külföldiekkel foglalkozó boszniai szolgálat.
2025. 10. 21. 05:00
Megosztás:

Miniszterelnöki Kabinetiroda: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását

Kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 21. 04:30
Megosztás:

Lehalászás és halas ételek fesztiválja a hétvégén Tatán

Tatán szombaton és vasárnap rendezik a hagyományos Öreg-tavi lehalászást és a halas ételek fesztiválját, a program húzóhálós lehalászással kezdődik szombaton reggel nyolc órakor a Kastély tér közelében - közölték a szervezők az MTI-vel.
2025. 10. 21. 03:30
Megosztás:

MME: a vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.
2025. 10. 21. 03:00
Megosztás:

Melyik mesterséges intelligencia hozza a legtöbb kriptóprofitot? A DeepSeek lekörözte a Grokot és a ChatGPT-t

A pénzügyi fókuszú mesterségesintelligencia-kutatólabor, a nof1 elindította az úgynevezett „AI Trading Showdown” nevű versenyt a hamarosan nyilvánossá váló Alpha Arena platformján. A megmérettetés célja: kideríteni, melyik mesterséges intelligencia képes a legnagyobb profitot elérni a kriptovalutapiacon.
2025. 10. 21. 02:30
Megosztás:

E.ON: a lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünet az őszi szünetben

A lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünettel járó munka az E.ON Hungária Csoport szolgáltatási területén az őszi szünet alatt; a vállalatcsoport a halasztható munkáit átütemezte, és az őszi szünetben csak a sürgős, szükséges munkálatokat végzi el - tájékoztatta az E.ON hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 21. 01:30
Megosztás: