Soros cége is az euró ellen spekulál

Az euró elleni spekulációba kezdett több vezető fedezeti alap, köztük Soros György magyar-amerikai üzletember cége - írta pénteki számában a The Wall Street Journal (WJS). (MTI)

A New York-i gazdasági lap szerint az alapok az euró további jelentős gyengülésére számítanak. Úgy látják, hogy akár paritás - 1/1-es árfolyam - is kialakulhat a dollár és az euró között. Az euró a tavaly decemberi 1,51 dolláros árfolyamról mostanáig 1,35 dollárig esett.

 

A WJS szerint a fedezeti alapok képviselői február 8-án Manhattan előkelő, Upper East Side nevű negyedében egy szűk körű üzleti vacsorán arról tartottak eszmecserét, hogy miként lehet profitálni a görög adósságválság miatt az euró körül kialakult helyzetből. A házigazda egy befektetési bank volt, a vendégek több előadást hallgattak meg, majd egyetértésre jutottak abban, hogy kialakulhat az euro-dollár paritás - írta a WSJ.

 

A fedezeti alapok akcióinak pontos hatását lehetetlen kimutatni, annyi azonban biztos, hogy fokozták az euróra nehezedő eladói nyomást, és Európai Uniót is ösztönözték a görög válság kezelésére - írta a New York-i lap, amely szerint nincsen abban kivetnivaló, ha több alap egyszerre ugyanolyan pénzügyi műveleteket végez, amennyiben a felügyelet nem mutat ki tiltott összejátszást a szereplők között, ebben az esetben pedig a hatóságok semmi ilyesmiről nem számoltak be.

 

Ugyanakkor volt már eset, amikor az alapok közti informális egyeztetések, és a megbeszélések után megmutatkozó piaci magatartás heves bírálatokat váltott ki. 2008-ban nagy fedezeti alapok vezetői egy találkozón arra jutottak, hogy a Lehman Brothers jövője igen sötét és bizonytalan, majd a befektetési bank összeomlására kezdtek spekulálni, amivel bankárok és befektetők szerint felgyorsították a társaság hanyatlását - írta a WSJ.

 

A Lehman Brothers 2008 szeptemberi csődje volt a világméretű pénzügyi válság elmélyülésének nyitánya. Soros György hétfőn a The Financial Times-ban arra figyelmeztetett, hogy széteshet az euróövezet, ha a tagállamok nem tesznek további lépéseket szerkezetének javítására, és az euró jövője akkor is bizonytalan marad, ha sikerül megmenteni Görögországot.


Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
2026. 09. 01. 20:00
Megosztás:

Emelkedett az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az uniós tagországok turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2026 első hat hónapjában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 09. 01. 19:30
Megosztás:

A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe

A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
2026. 09. 01. 19:00
Megosztás:

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
2026. 09. 01. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás:

Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?

Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
2026. 09. 01. 15:30
Megosztás:

Augusztus utolsó napjaira megoldódott a paksi helyzet – és ez nagyon jó hír

Augusztus elejére energetikai válsághelyzet alakult ki Magyarországon: a Paksi Atomerőmű teljesítményét először csökkenteni kellett, majd a Duna folyamatos adapása mellett alig néhány milliméteren múlt, hogy ne kelljen teljesen lekapcsolni az erőművet.
2026. 09. 01. 15:00
Megosztás:

A jövő nyertesei ott lesznek az AI-válaszokban és a fizetett találatokban is

Az online keresés több útvonalon vezeti el az érdeklődőket egy vállalkozáshoz. A hagyományos organikus találatok mellett teret kapnak a Google AI-alapú összefoglalói, a ChatGPT válaszai és a keresési hirdetések is.
2026. 09. 01. 14:30
Megosztás:

Lakásfelújítás kis költségvetésből? Ezzel kezdd

Nem kell komplett bútorcserét vagy nagy bontást tervezned ahhoz, hogy egy lakás megújuljon: gyakran néhány jól megválasztott apróság is látványos változást hoz. Mielőtt nekivágnál a felújításnak, érdemes végiggondolnod, mely elemek adják a legtöbb vizuális hatást a legkisebb ráfordítással, ebben pedig a Diego kínálata is jó kiindulópontot nyújthat.
2026. 09. 01. 14:00
Megosztás:

Havi 69 ezer forintért csak éjszakára jár a szoba

Havi 69 ezer forintért kínálnak szobát a XI. kerületben, de a bérlő csak este nyolc és reggel nyolc között tartózkodhat benne. A helyiség napközben jóga- és masszázsszalonként működik. Így alkalmazkodnak ma a tulajdonosok a piac igényeihez vagy ez egy súlyos kompromisszum, amire a fiatalokat a megfizethető lakhatás hiánya kényszeríti?
2026. 09. 01. 13:30
Megosztás:

Új ügyvezető igazgató a Novartis Hungária Kft. élén

2026. szeptember 1-jétől Mohamed Tammam tölti be a Novartis Hungária Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, Colette Matz utódjaként. A Novartis egyesült királyságbeli leányvállalatától érkező szakember 20 évet meghaladó, több földrajzi régióban szerzett gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.
2026. 09. 01. 13:00
Megosztás:

11 pontban merült fel jogsértés a kazári bölcsődeépítés során

Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a kazári, nettó 500 millió forintos, uniós támogatásból megvalósult bölcsőde építésével kapcsolatban.
2026. 09. 01. 12:30
Megosztás:

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Az idei év első felében elsősorban a legalsó árkategóriába tartozó és a jó állapotú, felújított ingatlan piacán volt érzékelhető némi mozgás a családi házak kategóriájában, ahol az átlagosnál nagyobb túlárazások komoly nehézséget okoztak az ingatlanközvetítőknek.
2026. 09. 01. 12:00
Megosztás:

Mindent vitt a most egyéves Otthon Start: már 2000 milliárd forint felett jár a kedvezményes lakáshitel

Az egy éve indult Otthon Start Programban mostanra már több mint 2000 milliárd forint összegű kedvezményes lakáshitelt vehettek fel a bankoktól a lehetőséggel tömegesen élő ügyfelek – számolta ki a BiztosDöntés.hu. Ezzel a hatalmas hátszéllel 2025 után 2026-ban is új rekordot ér el a lakáshitelezés. Az Otthon Start hatására drasztikusan megugrott az egy szerződésre jutó átlagos kölcsönösszeg is, és az új folyósítások négyötödét már az állam által támogatott jelzáloghitelek adják.
2026. 09. 01. 11:30
Megosztás:

Tudatos költés és digitális átrendeződés jellemzi a 2026-os iskolakezdési szezont

A Deloitte 19. alkalommal elkészített globális iskolakezdési felmérése szerint a családok óvatosan, ugyanakkor tudatosan tervezik kiadásaikat. A gyermekenként várható költés változatlan szinten marad, így az iskolakezdési piac továbbra is jelentős értéket képvisel. A költségtudatos vásárlói szemlélet erősödésével a fogyasztók az ár-érték arányt helyezik előtérbe, és egyre több digitális eszközt használnak a vásárlás megtervezéséhez.
2026. 09. 01. 11:00
Megosztás:

Az emelkedő energiaárak hajtották felfelé a hosszú kötvényhozamokat

Az ismét 90 dollár fölé dráguló Brent – és a vele emelkedő inflációs várakozások – felfelé tolták a fejlett piaci hosszú hozamokat.
2026. 09. 01. 10:30
Megosztás:

Tovább csökkentek az amerikai részvényindexek

A pénteki csökkenés után hétfőn is tovább mérséklődtek a vezető amerikai indexek, miközben a Brent ismét drágult (+1,3%) a Közel-Keleten kiújuló tűzváltás közepette. Az S&P500 0,3, a Nasdaq Composite 0,1, a Dow Jones 0,7%-kal zárt alacsonyabban, bár az augusztust mindhárom index emelkedésben zárta.
2026. 09. 01. 10:00
Megosztás: