Stabilizálódik a járványhelyzet Oroszországban

Oroszországban stabilizálódik az új koronavírusos fertőzés okozta helyzet, az ország 85 régiójából 22-ben csökken és csak kettőben emelkedik a megbetegedések száma - jelentette ki Anna Popova orosz tisztifőorvos, a fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője a járvány elleni koordinációs tanács elnökségének keddi tanácskozásán.

Stabilizálódik a járványhelyzet Oroszországban

Popova a Rosszija 24 hírtelevízió által közvetített eszmecsere során arról tájékoztatott, hogy a Covid-19 betegséggel kórházban ápolt páciensek száma az év eleje óta 16 százalékkal csökkent, és nem lesz szükség több férőhely létrehozására. Mihail Murasko egészségügyi miniszter a megbeszélésen azt mondta, hogy a kórházi szakápolási kapacitások 23 százaléka szabad.
    

Popova szerint a terjedés heti átlagüteme a december 0,9-1,2 százalékról 0,7 százalékra mérséklődött. A százezer lakosra jutónapi megbetegedések száma országosan 19,9-ről 15,6-re csökkent. Ez a mutató azonban régiónként kettő és ötven között ingadozik százezer emberre átszámítva. Popova felhívta a figyelmet arra, hogy a tesztelés a téli ünnepek alatt sem állt le, és országos szinten egyszer sem csökkent a százezer lakosra vetítve kétszáz fő alá.
   
A kedden közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 22 934-gyel 3 448 203-ra emelkedett. A napi növekmény 0,7 százalék, az új esetek 12,3 százaléka tünetmentes.
   
Az aktív fertőzöttek száma 559 969, a halálos áldozatoké 531-gyel 62 804-re, a felépülteké pedig 24 755-tel 2 825 430-ra emelkedett.
   
Az országban a járvány kezdete óta több mint 94,2 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 326 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 618 114 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
   
Az Interfax hírügynökség szerint az orosz külügyminisztérium konzuli osztálya a világjárvány miatt felfüggesztette az elektronikus vízumok kérelmeinek regisztrálását. A beutazási engedélyek beszerzésének ezt a formáját Moszkva 52 ország, köztük az uniós tagállamok polgárai számára tette lehetővé, az eredeti elképzelés szerint az idei év kezdetétől.
   
Oroszország kedden február 1. éjfélig meghosszabbította a Nagy-Britanniába irányuló légiforgalom szüneteltetését. London az első célállomások egyike volt, amelyekbe Moszkva a nyár folyamán ismét engedélyezte a járatok indítását, ám december 22-én ismét leállította a szigetországban megjelent új vírustörzsre hivatkozva.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás: