Stagnál a járvány Ukrajnában

Ukrajnában péntekre kis mértékben csökkent az új koronavírusos fertőzöttek száma, mintegy 1600 új beteget jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma most hetven volt - ami alacsonyabb az előző napi adatnál -, az aktív betegek száma pedig ötvenezer alá csökkent, a járvány terjedése így továbbra is stagnálást mutat.

Stagnál a járvány Ukrajnában

A hivatalos adatok alapján az elmúlt napban 1603 új esettel 2 221 427-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény mintegy 180-nal kevesebb az előző napinál. Az elhunytak száma hetvennel 51 577-re emelkedett, míg a megelőző napon számuk 97 volt. Eddig 2 120 780-an gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban több mint öt és félezren, az aktív betegek száma így tovább csökkent több mint négyezerrel, 49 070-re. Kórházba 762 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, csaknem ugyanannyi, mint a megelőző napon.
    

A legtöbb új beteget, 217-et megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel.
    

Az Ukrajinszka Pravda hírportál által ismertetett hivatalos adatok szerint az oltási kampány február 24-i kezdete óta eddig 1 395 310-en kapták meg valamely védőoltás első, 204 038-an a második dózisát is az országban. Csütörtökön 54 329 embert oltottak be Ukrajnában.
    

Az UNIAN hírügynökség emlékezetetett arra, hogy Viktor Ljasko egészségügyi miniszter szavai szerint az országos karantént a nyár végéig várhatóan meghosszabbítják - a korlátozások könnyítése mellett - Ukrajnában. A tárcavezető ugyanakkor kijelentette, hogy változatlanul fenn kell tartani a maszkviselési kötelezettséget, a távolságtartást, és a kézfertőtlenítésről való gondoskodást a zárt terű nyilvános helyeken.
   
Ukrán hírportálok kiemelték, hogy Magyarország, elsőként az európai uniós országok közül, megállapodott Ukrajnával, hogy elismerik egymás védettségi igazolványait. Ez azt jelenti, hogy péntektől szabadon, teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a koronavírus ellen már beoltott ukrán és magyar állampolgárok a két ország között, függetlenül attól, milyen oltóanyagot kaptak.

Hozzászólások

A brit felnőttek több mint 80 százalékát beoltották

A csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok szerint a brit felnőtt lakosság több mint 80 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát, és csaknem 60 százaléknak mindkét adagot beadták.
2021. 06. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az építőipari termelés az euróövezetben

Csökkent áprilisban az építőipari termelés az euróövezetben és az EU-ban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált jelentése alapján.
2021. 06. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületes németországi növekedést vár az IfW gazdaságkutató

A német gazdaság teljesítménye lendületes növekedéssel már a harmadik negyedévben eléri a válság előtti szintet a kieli IfW gazdaságkutató intézet honlapján publikált legfrissebb prognózisa alapján.
2021. 06. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zárták a napot az európai tőzsdék

Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, a hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index lefordult történelmi csúcsáról, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve már 2023-ra kamatemelést jelzett előre.
2021. 06. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

200 millió Moderna vakcinát vett az USA - de miért?

Az USA további 200 millió adag Moderna vakcinát vásárol arra az esetre, ha az amerikai állampolgároknak további oltásra lenne szükségük.
2021. 06. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

Májusban több mint a felével haladta meg az Európai Unióban forgalomba helyezett új autók száma az egy évvel korábbit bázishatás miatt, de még a növekedéssel együtt is jóval elmaradt a válságév előtti szinttől.
2021. 06. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Két és fél éve a legmagasabb infláció az euróövezetben

Májusban két és fél éve a legmagasabb infláció alakult ki az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése szerint.
2021. 06. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel kezdik a napot a tőzsdék

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 06. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszavazák az utolsó korlátozások feloldásának halasztását Nagy-Britanniában

Nagy többséggel megszavazta szerdán a londoni alsóház a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt, még érvényben lévő utolsó néhány korlátozás feloldásának legfeljebb négyhetes elhalasztását.
2021. 06. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rohamosan nő világszerte az 5G előfizetések száma

Rohamosan nő világszerte az 5G előfizetések száma az Ericsson Mobility Report legfrissebb kiadása szerint, amely lemaradást állapít meg az ötödik generációs mobiltávközlési technológia európai terjedésében az Egyesült Államokhoz és a távol-keleti országokhoz képest.
2021. 06. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

200 millió adag vakcinát vásárol az amerikai kormány a Modernától

Újabb 200 millió adag koronavírus elleni vakcinát vásárol az Egyesült Államok kormánya a Moderna amerikai biotechnológiai vállalattól - közölte a társaság szerdán.
2021. 06. 17. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Európai Bizottság jóváhagyta Portugália helyreállítási tervét

Az Európai Bizottság szerdán - elsőként a 27 tagállam tervei közül - elfogadta és pozitívan értékelte Portugáliának a koronavírus-járvány okozta válság utáni helyreállítási programját.
2021. 06. 17. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkvában elrendelték a szolgáltatásban dolgozók 60 százalékának kötelező beoltását

Elrendelte a szolgáltatói szféra alkalmazottai 60 százalékának kötelező beoltását szerdán Moszkva tisztifőorvosa.
2021. 06. 17. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Vaxzevria hatékony az indiai variáns ellen

A való életből származó adatok szerint a vakcina 92%-os hatékonysággal előzi meg a delta variáns által okozott kórházi kezeléseket
2021. 06. 16. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiállta a bizalmi szavazást a szlovák belügyminiszter

Az előzetes várakozásoknak megfelelően kiállta szerdán az ellene indítványozott bizalmi szavazást Roman Mikulec szlovák belügyminiszter, akinek a menesztéséről az ellenzék javaslatára összehívott rendkívüli ülésen két napon át tárgyalt a pozsonyi parlament.
2021. 06. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi csúcson zártak az európai piacok

Újabb történelmi csúcson zártak az európai részvények szerdán annak ellenére is, hogy a befektetők körében óvatosság uralkodott az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatdöntő ülésének eredményeire várakozva.
2021. 06. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az építőipari termelés volumene Romániában

Romániában az első négy hónapban 5,7 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint az építőipari termelés volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
2021. 06. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javított előrejelzésén a szlovén központi bank

A Szlovén Nemzeti Bank jelentősen, 4,5 százalékról 5,2 százalékra javította szerdán az ország idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését, jövőre pedig 4,8 százalékos növekedést jósol.
2021. 06. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentette idei német GDP-növekedési előrejelzését az ifo

A globális alapanyag-beszállítói láncban jelentkező fennakadásokra hivatkozva rontotta kissé idei németországi GDP-növekedési előrejelzését a müncheni ifo gazdaságkutató intézet.
2021. 06. 16. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy összegű bírságot szabott ki a GVH egy szlovén cégre

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 millió forintos bírságot szabott ki egy szlovén cégre, amiért a Covid-19 vírustól való félelmet kihasználva, a megfelelő engedélyek hiányában, valótlan ígéretekkel forgalmazta fertőtlenítőszerét - tájékoztatta a hivatal szerdán az MTI-t.
2021. 06. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások: