Szélerőmű rendszeréhez kapcsolt ABB e-autó gyorstöltő állomást adtak át

Bükkaranyoson adták át az ABB legújabb egyenáramú gyorstöltő állomását. Ez az első olyan gyorstöltő Magyarországon, amelynek villamos energia ellátása egy szélerőmű rendszeréhez kapcsolódik. Az 50 kW-os egyenáramú gyorstöltő oszlop mindössze 15-30 perc alatt képes menetkészre feltölteni egy CHAdeMO csatlakozóval rendelkező elektromos autó akkumulátorát.

Az ABB gyorstöltő átadására a Bükk-Hegységi Megújuló Energiák Iskolák Alapítványa „LEADER Térségek Közötti Együttműködés” projektje alkalmából szervezett záró workshop részként került sor, a rendezvényt a helyszínen megjelent villanyautók felvonulása zárta. 


A rendezvényen bemutatott programok az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, a LEADER ("Közösségi kezdeményezés a vidéki gazdaság fejlesztéséért") térségek közötti együttműködéshez nyújtott támogatással valósultak meg.


Nagy Lajos, Bükkaranyos polgármestere bemutatta a projektpartnereknél megvalósult projektrészeket és a további fejlesztési és együttműködési lehetőségeket. Ezt követően Sebestyén István, a Magyar Villanyautó Klub főtitkára áttekintette az elektromos hajtású személy- és kishaszonjárművek hazai kínálatát, felhasználói tapasztalatait, finanszírozási lehetőségeit, és illeszkedésüket egy megújuló energiát hasznosító rendszerbe.


A rendezvény egyik előadója volt Balogh Attila, az ABB e-mobilitás szakértője, aki elmondta: „Az ABB elkötelezett a fenntartható fejlődés, így a környezetkímélő közlekedési technikák és a megújuló energiák használata iránt. Ennek bizonyítéka a legújabb, szélerőmű rendszeréhez kapcsolódó gyorstöltőállomás átadása is, hiszen ez a lépés még közelebb visz a hazai gyorstöltő hálózat kiépítéséhez. Az elektromos autózás elterjedése csak akkor lehetséges, ha a töltő infrastruktúra is kiépül, így az ABB segítségével egy jelentős akadály hárulhat el az elektromos autózás szélesebb körben való elterjedése elől.” 


Megtörtént a gyorstöltő állomás tesztje is: egy elektromos Tesla a 225 kW maximális teljesítményű hálózathoz kapcsolt szélerőmű rendszerből vett fel mintegy 60 kWh villamos energiát. A Tesla rácsatlakozott a gyorstöltőre, a töltőt és a járművet az ABB hollandiai központja távelérésben azonosította, majd a jelenlévő műszaki csapat elvégezte az utolsó ellenőrzéseket és elindulhatott az első gyorstöltés. 


A Bükkaranyos központú, 42 települést csoportosító Bükk – Térségi LEADER (korábban BÜKK – MAK LEADER) vidékfejlesztési közösség ezzel új, hazai rekordot állíthatott fel” – mondta Sebestyén István. 


„A berendezést üzemeltető LEADER Egyesület és a MOBIL – ESCO cég által közösen kifejlesztett, családokra, vállalkozásokra, településekre méretezett rendszerrel nagy álmunk valósult meg.  Ezzel a rendszerrel vidéken, külterületen, megújuló energiaforrás hasznosításával, gyorsan, káros anyag kibocsátás nélkül tudjuk kiszolgálni azokat, akik szennyezéstől mentesen, a belsőégésű gépkocsikhoz képest ötöd-heted áron akarják üzemeltetni elektromos személy-, és tehergépjárműveiket, autóbuszukat” – mondta Dr. Nagy József, a LEADER Egyesület elnöke, a Debreceni Egyetem Kihelyezett Tanszéke valamint az MTA Energiatudományi Központ Kihelyezett Laboratóriumának vezetője.


Magyarországon az ABB telepített elsőként ultragyors töltőt Budapesten, az Istenhegyi úti MOL kúton 2012-ben. A mogyoródi Hungaroring versenypálya főbejáratánál szintén átadtak egy, az ABB által az MVM Partner számára tervezett töltőoszlopot. Az ABB tavaly elfogadta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) felkérését egy, a hazai e-mobilitás elterjedését szolgáló kutatási-fejlesztési projektben való együttműködésre. A hazai fejlesztési terv első fázisa az e-mobilitás műszaki-technológiai feltételeinek feltárása, és a további tervezéshez szükséges jellemzők meghatározása üzemi kísérletek (pilot projekt) keretében. 


Az ABB kiterjedt nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik az elektromos autóknál használt egyenáramú gyorstöltők piacán. Az ABB fentihez hasonló egyenáramú gyorstöltő technológiája már 18 országban bizonyított, többek között elektromos autókat kiszolgáló gyorstöltőket telepítettek hagyományos töltőállomások mellé Hollandiában. Az ABB világszerte több, gyorstöltő-állomások üzembe helyezésével kapcsolatos megrendelést nyert. Az egyik legnagyobb volumenű megbízást az észt kormány adta, az ABB ennek köszönhetően 200 darab gyorstöltőt telepített, teljesen lefedve a balti ország területét.

Hozzászólások

OTP részvény befektetési kilátások

Fundamentumok alapján ez a hét leginkább az árak drágulásáról szólhatnak, jönnek ugyanis az inflációs adatok Európából és USA-ból is.
2021. 04. 12. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-román kereskedelmi forgalom - ábrán mutatjuk

A magyar-román kereskedelmi forgalom alakulása; behozatal; kivitel; milliárd forint
2021. 04. 12. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét jön a hideg és a hó is

Ismét jelentősen, egy nap alatt mintegy 10 fokos lehűlés várható a jövő héten. A hét nagy részén borús, esős idő lesz jellemző, nem csak eső, néhol havazás is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2021. 04. 11. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elvitték a hatos lottót!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 04. 11. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorú óvintézkedések mellett tehetnek vizsgát a szakképzésben tanulók

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tervei szerint májusban adhatnak számot tudásukról a szakképző intézményekben vizsgázók - közölte az ITM vasárnap az MTI-vel.
2021. 04. 11. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Támogatja a kormány az egészségügyet ellátó cégeket

A kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz helyzetben is gördülékeny legyen az együttműködés az egészségügyi intézmények és a számukra eszközöket, felszereléseket szállító cégek között - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-vel vasárnap.
2021. 04. 11. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ipari és építőipari adatok érkeznek a jövő héten

Az ipari termelés februári teljesítményéről szóló második becslést és az építőipar februári kibocsátásának adatait publikálja jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 04. 11. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre népszerűbb az elektronikus fizetés

Az elektronikus fizetés elterjedését számos intézkedés segíti, többek között a tavaly márciusban debütált azonnali fizetési szisztéma, a másfél millió forint feletti készpénzfizetési korlátozás, valamint az, hogy idéntől, ahol van online pénztárgép, ott elektronikusan is lehet fizetni - mondta Tállai András az MTI-nek.
2021. 04. 11. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változott az üzemanyag ára 2018 óta - ábrán mutatjuk!

95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
2021. 04. 11. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ivartalanítási programot indított a Nébih

A kistelepülésekre fókuszáló, ivartalanítási programot indított a kóbor kutyák számának csökkentése érdekében a kistelepüléseken a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), 50 millió forintból 1400 kutya ivartalanítását finanszírozzák - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
2021. 04. 11. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trendszerű lejtmenetben a kiskereskedelem

A kiskereskedelem trendszerű lejtmenetben van és a márciusi járványügyi korlátozásokat is figyelembe véve várhatóan negatívan járul hozzá a GDP első negyedévi alakulásához - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH februári adatait.
2021. 04. 11. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország segít Szlovákiának az orosz oltóanyag bevizsgálásában

Magyarország segít Szlovákiának a Pozsony által megrendelt, koronavírus elleni orosz oltóanyag bevizsgálásában - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel, pénzügyminiszterrel.
2021. 04. 11. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyárra talán elérhető lesz a nyájimmunitás

Ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor talán nyárra elérhető a tömeges immunitás - erről a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője beszélt a közmédiának szombaton.
2021. 04. 11. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ötöst nem, de a Joker-t ketten is elvitték!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 04. 10. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjelent a TokajKalauz negyedik kiadása

Megjelent a TokajKalauz eddigi legátfogóbb, negyedik kiadása; a kétnyelvű kötet a teljesség igényével mutatja be a történelmi borvidék látnivalóit és programjait a legizgalmasabbnak értékelt pincéktől, a helyi gasztronómián, rendezvényeken és a legszebb kirándulóhelyeken át a legjobbnak ítélt szálláshelyekig.
2021. 04. 10. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zöldáramra váltott a pécsi Körber Hungária Gépgyártó Kft.

Teljes egészében megújuló energiaforrásokból származó villamos energiával fedezi pécsi telephelyének áramszükségletét a dohányipari gépek és a hozzájuk tartozó alkatrészek előállításáról ismert Körber Hungária Gépgyártó Kft. - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. megújuló energiaforrásokból termelt villamos energia.
2021. 04. 10. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok 87 százaléka klímaszorongó és aggódik a környezetpusztítás következményei miatt

Szinte nincs olyan magyar ember, akit ne foglalkoztatna a bolygó jövője, egy lakos pedig átlagosan 12 környezetkárosító tényezőt tud felsorolni – derült ki az ALTEO Csoport megbízásából készített országos, reprezentatív kutatásból. Bár a különböző demográfiai csoportok eltérően vélekednek ezek jelentőségéről, egy dologban azonban 80 százalékuk egyetért: a környezetvédelem az egész társadalom közös felelőssége.
2021. 04. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eredményesen zárta a egyedévet a Pallas Athéné Alapítvány

Biztonságos és felelősségteljes gazdálkodásának köszönhetően eredményesen zárta 2021 első negyedévét a Pallas Athéné Alapítvány: az Optima Befektetési Zrt., mint az alapítványi vagyon kezelője, 745 millió forinttal gyarapította az alapítványi összvagyont, így az az első negyedév végén összesen 279,8 milliárd forintot tett ki - közölte az alapítványi vagyon kezelője az MTI-vel pénteken.
2021. 04. 10. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új csalók bukkantak fel a Magyar Posta nevében

A Magyar Posta arculati elemeit felhasználó, kéretlen elektronikus levelekben elrejtett információgyűjtő kémprogramra hívja fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete. A rendőrség azt közölte: a levél nyelvezete eltér a megszokott hivatalos formulától, és már a megszólítás is gyanút ébreszthet.
2021. 04. 10. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

144 milliárd forint az államháztartás hiánya

A járványügyi védekezés, a vakcinabeszerzések és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedések következtében 1144,1 milliárd forintos hiánnyal zárt március végén az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere - közölte pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
2021. 04. 10. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások: