Széles sávban szóródnak a januári inflációs várakozások

Vegyes előrejelzéseket adtak a januári magyarországi inflációra londoni felzárkózó piaci elemzők, abban azonban teljes az egyetértés a Cityben, hogy az év közepétől meredeken lassul a drágulási ütem. A szintén pénteken nyilvánosságra kerülő tavalyi negyedik negyedévi GDP-adatoktól a recesszió enyhülését várják az elemzők. (MTI)

Az MTI által kérdezett tíz nagy londoni befektetési és gazdaságelemző ház - UBS, Bank of America-Merrill Lynch, Barclays Capital, Goldman Sachs, BNP Paribas, JP Morgan, Wood & Co., Moody's Economy.com, 4cast, Capital Economics - szakértői meglehetősen széles sávban szóródó, 5,3-6,0 százalék közötti prognózisokat adtak az éves szintre számolt januári inflációra. A januárra szóló előrejelzési átlag 5,70 százalék.

 

Egy hónappal korábban 5,6 százalékos, novemberben 5,2 százalékos tizenkét havi inflációt mértek Magyarországon. A JP Morgan bankcsoport londoni elemzői januárra még 6 százalék körüli éves inflációt jósolnak, elsősorban az üzemanyagárak változásában jelentős szerepet játszó bázishatás és a jövedékiadó-intézkedések miatt. A ház szerint azonban januárban már valószínűleg tetőzött a magyarországi infláció. A JP Morgannél azzal számolnak, hogy az éves ütem júliusig várhatóan 2,5 százalék körüli szintre lassul.

 

A már januárra inflációs lassulást váró elemzők közül Michal Dybula, a BNP Paribas bankcsoport közép-európai közgazdásza - aki 5,3 százalékos éves inflációt jósol - az MTI-nek csütörtökön azt mondta: a magyar gazdaságban érvényesülő 5-6 százalékos negatív kibocsátási rés "hatalmas dezinflációs erő". Dybula szerint júniusig, a tavalyi áfaemelés hatásának végleges elenyészéséig még viszonylag magas éves inflációs számok várhatók, a második félévtől azonban valószínűsíthető a magyarországi infláció "masszív összeomlása".

 

A BNP Paribas vezető térségi elemzője szerint a tizenkét havi ütemek akár a 1,5-2,5 százalékos sávba is süllyedhetnek. A ház ugyanakkor a recesszió enyhülését is jósolja a magyar gazdaságban. A cég a hazai össztermék (GDP) 5,1 százalékos éves visszaesését várja a tavalyi negyedik negyedévről a harmadik negyedévi 7,1 százalékos mínusz után; ez a BNP Paribas számításai szerint 6,6 százalékos egész évi tavalyi GDP-csökkenésnek felelne meg. A bankcsoport elemzői szerint a legutóbbi aktivitási jelzőszámok a gazdasági teljesítmény csökkenési ütemének lassulására utalnak, és a "masszív bázishatások" 2010 elejére további javulást valószínűsítenek.

 

A Cityben vannak olyan vélemények, amelyek szerint a magyar gazdaság az idei év egészében már növekedni fog. A Bank of America-Merrill Lynch befektetési csoport londoni részlege például azt jósolja, hogy negyedéves összehasonlításban már az idei első negyedévben 1,5 százalékos reálnövekedés lesz Magyarországon, és ezután mindegyik negyedévben gyorsuló növekedés várható. A cég 2010 utolsó három hónapjára már 4,1 százalékos, negyedéves összevetésű, szezonális kiigazítással számolt GDP-pluszt vár a magyar gazdaságban, és éves összehasonlításban is 3,1 százalékos növekedést jósol az idei negyedik negyedre.

 

A JP Morgan londoni elemzői szerint is enyhült a recesszió a tavalyi negyedik negyedévben, elsősorban a feldolgozószektor kibocsátásának élénkülése miatt. A ház 4,5 százalékos éves összehasonlítású GDP visszaesést vár 2009 utolsó három hónapjára.

Felújítják Budapest egyik legnagyobb gőzturbináját

Cseh és lengyel üzemekben újítják fel Budapest egyik legnagyobb gőzturbináját, a Kelenföldi Erőmű 55 tonnás berendezését; a munka várható költsége 1,2 milliárd forint - közölte a Veolia csoporthoz tartozó Budapesti Erőmű Zrt. (BERT) az MTI-vel.
2025. 08. 17. 11:00
Megosztás:

Élénk az érdeklődés a lakáscélú megtakarítások iránt

Élénk az érdeklődés, egyre többen választják megtakarításra a lakástakarékot az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek közlése szerint.
2025. 08. 17. 10:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 860,41 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel zárta a hetet, és 105 146,55 ponton, új történelmi csúcson zárta a pénteki kereskedést.
2025. 08. 17. 09:00
Megosztás:

Lindsey Graham: karácsony előtt véget érhet a háború

Lindsey Graham amerikai republikánus szenátor szerint akár már karácsony előtt beköszönthet a béke Ukrajnában, amennyiben sor kerül egy háromoldalú találkozóra Donald Trump amerikai elnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök között. A politikus erről szombaton, az alaszkai csúcstalálkozót követően beszélt a Fox News televízióban.
2025. 08. 17. 08:00
Megosztás:

Debrecenben nyitja legújabb BYD autókereskedését az AutoWallis

Tovább erősíti együttműködését a világ vezető új energiával működő autógyártójával az AutoWallis, miután megállapodott a BYD-vel egy debreceni autókereskedelmi pont megnyitásáról. A kelet-magyarországi bemutatóterem és szerviz támogatja a közép-kelet-európai régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójának további növekedését.
2025. 08. 17. 07:00
Megosztás:

Sokkal többen mondanának fel, mint tavaly, ha megszűnne a home office

A munkavállalók túlnyomó többsége távmunka-párti, és egyre többen is végeznék otthonról a feladataik jelentős részét, ha módjuk nyílna rá – derül ki a Profession.hu legfrissebb reprezentatív kutatásából. A lehetőség azonban továbbra is korlátozott: tízből hat dolgozónak nincs hozzáférése a home office-hoz, miközben azokon a munkahelyeken, ahol van mód a távmunkára, két és félszeresére nőtt azok aránya, akik felmondanának, ha a munkáltató szigorítana ezen a téren.
2025. 08. 17. 06:00
Megosztás:

Új kihívások, innovatív válaszok a napraforgó és kukorica termesztésében

Választóvonalhoz érkezett a magyar mezőgazdaság: a klímaváltozás hatásai, a gazdasági nyomás, a növényvédelmi hatóanyagok kivonásai együttesen alakítják át a növénytermesztés jövőjét. A Syngenta a zeleméri Crop-EX 2025 eseményén olyan innovációkat mutatott be a növényvédelem és a vetőmagok területéről, amelyek segítik a gazdálkodókat a versenyképességük erősítésében.
2025. 08. 17. 05:00
Megosztás:

Így lehet drága kerületben Otthon Starttal ingatlant venni

Ha valaki nem riad vissza a felújítástól, akár a belvárosban vagy a drágább budai kerületekben is találhat az Otthon Start program feltételeinek megfelelő lakást: a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adatai szerint akár félmillió forinttal is olcsóbb lehet egy felújítandó lakás négyzetmétere, mint egy felújítotté.
2025. 08. 17. 04:00
Megosztás:

Már 75 milliárd forint került kifizetésre a vállalkozásoknak – tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést, akik összesen 104,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra váltak jogosulttá. A program tempója folyamatosan gyorsul, a kifizetések összege elérte a 75 milliárd forintot, így a pozitív döntéssel rendelkező vállalkozások kétharmada, vagyis mintegy 900 hazai kkv már megkezdhette tervezett beruházásait. A program a hosszú távú növekedés támogatása mellett azonnali gazdaságélénkítő hatással is bír. A kedvezményezett cégek a támogatás révén új gépeket, modern technológiákat szerezhetnek be, amelyek a foglalkoztatás bővülését és a helyi gazdaság erősödését is magukkal hozzák.
2025. 08. 17. 02:00
Megosztás:

Ennyi nyugdíjat kap, aki egyetlen 1 napot dolgozott Magyarországon

Önmagában egyetlen ledolgozott nap után Magyarországon nem jár öregségi nyugdíj. Mégis nagyon érdekes eredményre jutunk, ha jogilag végiggondoljuk a dolgot egy kicsit. Erről szól elemzői cikkünk.
2025. 08. 17. 01:00
Megosztás:

Alkotói pályázatot hirdetett a HUN-REN

A HUN-REN Központ alkotói pályázatokat hirdetett művészi kivitelű díjtárgyak megtervezésére és kidolgozására, a pályamunkák leadásának határideje szeptember 10. - tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat pénteken az MTI-t.
2025. 08. 16. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2025. 08. 16. 22:00
Megosztás:

Beindíthatja a nagy lakásprojekteket a kormány döntése, de vannak még nyitott kérdések

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítja a kormány azokat a legalább 250 lakásos ingatlanfejlesztéseket, melyeknél a lakások 70 százaléka megfelel az Otthon Start program követelményeinek – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. De pontosan mit jelent ez? Több lakás épülhet ettől? A végleges részletszabályok egyelőre nem ismertek, de a döntés mindenképpen élénkítheti az újlakás-piacot, noha az igazi hatása majd csak évek múlva érződik – olvasható az OTP Ingatlanpont friss elemzésében.
2025. 08. 16. 20:00
Megosztás:

Donald Trump tájékoztatta az európai vezetőket

Donald Trump amerikai elnök telefonon tájékoztatta az európai vezetőket a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott alaszkai csúcstalálkozóról vasárnap - közölték Washingtonban és Brüsszelben.
2025. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Hogyan formálja a csomagolástechnika a kereskedelem jövőjét?

A kereskedelem világa az elmúlt évtizedekben hatalmas átalakuláson ment keresztül. Az e-kereskedelem térhódítása, a globális ellátási láncok bonyolultsága és a fogyasztói elvárások folyamatos növekedése mind hozzájárultak ahhoz, hogy a csomagolás ma már ne csupán kiegészítő elem legyen, hanem stratégiai fontosságú terület. A csomagolás a termék életciklusának minden szakaszában szerepet játszik: a gyártástól a szállításon át a végső vásárlói élményig. Egy korszerű csomagolástechnikai webáruház pedig képes kiszolgálni mindazokat az igényeket, amelyek a modern piacon megjelennek – a biztonságtól a fenntarthatóságon át egészen az esztétikai élményig.
2025. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata

Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata - közölték a szervezők az MTI-vel.
2025. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Európai vezetők: csak Ukrajna dönthet a saját területéről

A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni, saját területére vonatkozó döntéseket csak Ukrajna hozhat - jelentették ki nyilatkozatban európai vezetők az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.
2025. 08. 16. 15:00
Megosztás:

Az Apple negyedik éve a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén. A Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat "BrandZ Top 100 Most Valuable Global Brands" felmérése szerint az Apple márkaértéke 1300 milliárd dollár, 28 százalékkal emelkedett egy év alatt.
2025. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Kiss Rajmund: optimizmusra ad okot a két elnök barátságos hangvételű tárgyalása

Optimizmusra ad okot, hogy hat év után találkozott Donald Trump és Vlagyimir Putyin, és hogy a két elnök barátságos hangvételű tárgyalást folytatott. Az, hogy keresztnéven szólítják egymást nem show vagy politikai marketing, hanem bizalom, ami nélkül nincs megállapodás - mondta a Mathias Corvinus Collegium diplomáciai műhelyvezetője szombaton az M1 aktuális csatornán.
2025. 08. 16. 13:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: Oroszország a hosszú távú rendezésben érdekelt Ukrajnában

Oroszország abban érdekelt, hogy az ukrajnai rendezés hosszú távú legyen - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Anchorage-ben amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal szombat hajnalban megtartott közös sajtótájékoztatón.
2025. 08. 16. 12:00
Megosztás: