Széll Kálmán Terv - Demján Sándor bízik a növekedésben

"Azért szálltam be a bankba, ami kockázatos üzem, s azért keresek befektetőtársakat, mert azt hiszem, hogy Magyarországon növekedni fog a gazdaság. Ha ez nem így lesz, akkor rosszul döntöttem, nem kellett volna bankot vennem" - mondta Demján Sándor az érdekkörébe tartozó Gránit Bank bemutatkozó sajtótájékoztatója után az MTI-nek.

A nagyvállalkozó, aki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke is, a Széll Kálmán Tervről újságíróknak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az államadósság csökkentése révén felszabaduló források a gazdaság fejlesztésére fordíthatók, és Magyarországnak lesz egy tízéves felívelő pályája. Ha a költségvetésben megtakarítás keletkezik, az csökkentheti a társadalmi költséget; az államadósság mérséklésével megnő a gazdaság mozgástere - mutatott rá.

 

Úgy vélekedett: aki tud, az dolgozzon, aki pedig nem tud, azt tisztességesen el kell látni. Az nem működik - fogalmazott -, hogy többet kap valaki különböző jogcímű segélyek alapján, mint ha dolgozna. A Széll Kálmán Tervnek ezek az elemei jók - mondta. Kiemelte: fontos, hogy a világ elfogadja azt a finanszírozhatósági szintet, amelyen most van Magyarország.

 

A hitelminősítők nézetének Demján Sándor szerint meg kell változnia, mert addig az alapok nem jönnek ide, s a bankok nem tudnak forrásokat szerezni. A vállalkozó szerint ezért a következő két évben bizonyítani kell, hogy megindult a növekedés, ehhez pedig több pénzt kell tenni a gazdaságba, tőkét kell juttatni a tőkehiányos kisvállalkozásoknak. Az újságírók kérdéseire elmondta: a bérkompenzációról nem kérték ki a véleményüket. Hangsúlyozta: amit eddig vállaltak, mindig teljesítették a vállalkozók, ezért nincs szükség bérkommandóra.

 

Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy a vállalás minden egyes ember esetében teljesül, a differenciált bérfejlesztés a szabad bérmegállapítás része. A bankadóról szólva úgy vélekedett: mivel a költségvetési hiány növelését nem engedélyezték a nemzetközi szervezetek, "vagy befoltozzák a lyukat, vagy elsüllyed a csónak". Mértékéről azt mondta, túl nagy, de nincs más út. Demján Sándor szerint ahhoz, hogy a gazdaságot be lehessen indítani, kellett volna plusz 2 százalékos mozgástér a költségvetési hiányban, de ezt Magyarország nem kapta meg az uniótól, ami igazságtalan.

 

"Meggyőződésem, hogy ugyanezt csinálta volna a Bajnai-kormány, vagy az előző kormány ugyanebben a szituációban, ha három hét, vagy egy hónap cselekvési tere van" - mondta. Az MTI azon kérdésére, hogy az szja csökkentése helyett nem lett volna-e célszerűbb az élőmunka terheit mérsékelni, úgy fogalmazott: lehet, hogy ő nem csökkentette volna ilyen mértékben a magas jövedelműek terhét. Emögött is van azonban egy gazdaságfilozófia - fűzte hozzá -, mégpedig az, hogy mivel a növekményt a kedvezményezettek nem fogják elkölteni, "mert nem létszükséglet, hogy megegyék", bennmarad a bankban, s ki lehet helyezni a gazdaságba.


Biztonságos juhlegelő: így tervezz villanypásztort

A juhoknál a kerítésnek egyszerre kell a nyájat a legelőn tartania, és távol tartania a kívülről érkező állatokat. A vastag gyapjú tompíthatja az elektromos impulzust, a bárányok pedig könnyen átbújnak a rosszul elhelyezett alsó vezeték alatt. A megbízható védelemhez ezért a készülék erejét, a kerítés kialakítását és a földelést együtt kell megtervezni.
2026. 10. 15. 13:00
Megosztás:

3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók

Összesen 3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók - közölte Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 10. 15. 12:30
Megosztás:

Mesterséges intelligencia a tanulásban: mitől lesz használható a tudás?

A mesterséges intelligencia egyre több olyan feladatnál jelenik meg, amelyet korábban teljes egészében emberek végeztek. Segíthet hosszú szövegek rendezésében, táblázatok áttekintésében, ötletek összegyűjtésében vagy egy első levélváltozat megírásában. A használata önmagában még nem jelent szakértelmet: a jó eredményhez világos utasításokra, ellenőrzésre és annak felismerésére is szükség van, mikor nem szabad a gépi javaslatra hagyatkozni.
2026. 10. 15. 12:00
Megosztás:

Milliókat kapott a Tethertől Trump volt kriptotanácsadójának cége a WSJ szerint

Mintegy 6,3 millió dollár bevételhez jutott a Tetherhez kapcsolódó megállapodásból az a tanácsadócég, amelyben Bo Hines, a Fehér Ház korábbi kriptotanácsadója egyharmados tulajdonrésszel rendelkezett – állítja a The Wall Street Journal oknyomozása. Az első kifizetés akkor érkezett, amikor Hines még az amerikai stabilcoin-szabályozás előmozdításán dolgozott. A cég tagadja, hogy kormányzati szolgálata idején részt vett volna a Tetherrel folytatott üzleti tevékenységben, vagy abból pénzhez jutott volna.
2026. 10. 15. 11:30
Megosztás:

Az amerikai inflációs adat és a Fed-nyilatkozatok formálták a kötvénypiaci mozgásokat

Az amerikai állampapírpiacon jelentős ingadozás volt megfigyelhető szerdán. A vártnál magasabb szeptemberi inflációs adat hatására kezdetben emelkedtek a hozamok, a nap második felében azonban fordulat következett be, miután több Fed-tisztviselő, köztük Michelle Bowman alelnök is arra utalt, hogy a jegybanknak van ideje felmérni a szeptemberi kamatemelés gazdasági hatásait, mielőtt újabb szigorító lépésről döntene. A kétéves amerikai állampapír hozama a kereskedés során 4,95%-ig emelkedett, végül azonban 4,80% közelében zárt, míg a tízéves hozam 5,19%-ra csökkent a nap végére.
2026. 10. 15. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek az európai részvények az ASML kedvező eredménye és az egészségügyi szektor kiemelkedő teljesítménye nyomán

Az európai részvénypiacok mérsékelt emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést, amit az ASML várakozásokat felülmúló eredménye és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási kereslet tartósságába vetett bizalom erősödése támogatott. A holland technológiai vállalat arról számolt be, hogy ügyfelei már a 2029-2030-as időszakra is érdeklődést mutatnak a legfejlettebb chipgyártó berendezések iránt; részvényei 1,2%-os árfolyamnyereséggel zárták a napot. A páneurópai STOXX 600 index összességében 0,4%-kal került feljebb. A pozitív piaci teljesítményhez az egészségügyi szektor is jelentősen hozzájárult, amely 2,3%-os emelkedésével több mint öt hete nem látott csúcsra kapaszkodott, így a nap legjobban teljesítő ágazatának bizonyult.
2026. 10. 15. 10:30
Megosztás:

Új korszak az USDC-nél: közvetlen uniós felügyelet alá kerül a Circle stabilcoinja

A Circle USDC-je elsőként kapta meg a „jelentős elektronikuspénz-token” besorolást az Európai Unió MiCA-rendelete alapján. A dollárhoz kötött stabilcoin felügyeletében 2026. november 12-től közvetlen szerepet vállal az Európai Bankhatóság, miközben a francia pénzügyi felügyelet is megtartja feladatainak egy részét. A döntés középpontjában a tartalékok, a likviditás és a visszaváltás biztonságát szolgáló követelmények állnak.
2026. 10. 15. 10:00
Megosztás:

Inflációs pofont kapott a Bitcoin: kitart a 80 ezer dolláros védővonal?

A Bitcoin árfolyama 82 ezer dollár alá csúszott a vártnál magasabb amerikai inflációs adat után, és ismét a közeli támaszokra irányult a kereskedők figyelme. Miközben a rövid távú technikai jelzések gyengülést mutatnak, a napi grafikon egyik fontos trendkövető indikátora még az árfolyam alatt húzódik. A következő nagy kérdés az, hogy a 80 ezer dollár körüli térség megállítja-e az eladókat, vagy mélyebb korrekció következik.
2026. 10. 15. 09:30
Megosztás:

De még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő tartalmak eltávolítása az X-ről

A brit médiafelügyelet (Ofcom) szerdai helyzetértékelése szerint azt utóbbi időben gyorsult, de még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő, illetve terrorcselekményekhez kötődő tartalmak eltávolítása az X közösségi portálról.
2026. 10. 15. 09:00
Megosztás:

Lezárul a vagyonadóról és a kata megújításáról szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése

Lezárul a vagyonadóról, valamint a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése szerdán éjfélkor.
2026. 10. 15. 08:30
Megosztás:

GKI: a zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergiarendszer ár- és biztonsági problémáit

A zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergia-rendszer tartós ár- és biztonsági problémáit, azokhoz tárolókapacitásra, kockázatmegosztásra és az atomkapacitás megőrzésére is szükség van - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, csütörtökön közzétett elemzésében.
2026. 10. 15. 08:00
Megosztás:

Szallas.hu: Észak-Magyarországon pihennek a legtöbben a hosszú hétvégén

Az október 23-i hosszú hétvégén Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél, míg a régiók versenyében Észak-Magyarország vezet a Szallas.hu foglalási adatai alapján.
2026. 10. 15. 07:00
Megosztás:

Jóváhagyta Szlovákia 2027-es költségvetését a parlament, emelkedik a deficit

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre.
2026. 10. 15. 06:00
Megosztás:

Eva Malá Beluská az IKEA Csehország-Magyarország-Szlovákia új regionális ügyvezetője és fenntarthatóságért felelős igazgatója

Eva Malá Beluská veszi át az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális ügyvezetői és fenntarthatóságért felelős igazgatói pozícióját 2026. november 15-től. A szakember Erika Intiso helyére érkezik, aki az Ingka Csoport globális fenntarthatósági vezetőjeként folytatja pályafutását.
2026. 10. 15. 05:30
Megosztás:

Határozott kiállást vár el Magyar Pétertől az uniós csúcson a Magosz

Határozott kiállást vár el Magyar Péter miniszterelnöktől az agrártámogatások ügyében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az Európai Tanács csütörtök-pénteki ülésén - közölte a Magosz szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 15. 05:00
Megosztás:

AI-láz, 100 dolláros olaj és 5 százalékos kötvényhozamok formálják a piacokat

A befektetők figyelme egyszerre összpontosul a mesterséges intelligenciára épülő technológiai boom következő szakaszára és az ismét 100 dollár fölé emelkedő olajár hatásaira. Miközben az amerikai részvényindexek rekordközeli szinteken mozognak, az eredmény nagy részét egyre inkább néhány AI-központú technológiai vállalat adja – elterelve a figyelmet a piac egyébként gyenge teljesítményéről.
2026. 10. 15. 04:30
Megosztás:

Ez a baj a hazai magánorvosi ellátással - országos felmérési eredmények

Továbbra is kedvezően ítélik meg a magyarok a magánegészségügyi ellátást, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy költségét már nem engedhetik meg maguknak. A magánrendelések legfőbb előnye változatlanul a gyors hozzáférés, de az árak emelkedése egyre inkább hatással van a páciensek döntéseire – többek között ez derül ki a Prémium Egészségpénztár ideiországos, reprezentatív kutatásából*, amely immár negyedik alkalommal vizsgálta a szakorvosi ellátásokkal kapcsolatos lakossági véleményeket.
2026. 10. 15. 04:00
Megosztás:

Több mint 1200 munkahely kerülhet veszélybe a GSK gyógyszeripari vállalat belgiumi üzemeiben

Mintegy 1217 munkahely megszüntetését tervezi Belgiumban a brit GSK gyógyszeripari vállalat, amely szerdán rendkívüli üzemi tanácsi ülésen jelentette be átszervezési szándékát - számolt be szerdán az RTBF belga közszolgálati média.
2026. 10. 15. 03:30
Megosztás:

Költségvetési Tanács: nem sérti az államadósság-szabályt az idei költségvetés módosítása

A Költségvetési Tanács (KT) szerint megfelel az Alaptörvény államadósság-szabályainak a 2026-os költségvetés módosítása, az erről szóló véleményt egyhangú döntéssel fogadták el szerdán - derül ki az MTI-nek küldött tájékoztatóból.
2026. 10. 15. 03:00
Megosztás:

A vagyonadó éppen a legkisebb és a legnagyobb érintett vagyonoknál lehet a legkevésbé hatékony

Öt ponton javasolja a vagyonadó tervezetének módosítását a Blochamps Capital az adójogszabály jelenleg zajló társadalmi konzultációja kapcsán. A Blochamps egy igazságos, kiszámítható és ténylegesen beszedhető vagyonadó mellett érvel, amely képes a legnagyobb vagyonokat valóban bevonni a közteherviselésbe, és nem bünteti a magyar gazdaságban dolgozó tőkét, illetve nem köt le túlzottan értékes állami erőforrásokat.
2026. 10. 15. 02:30
Megosztás: