Szerbia és Koszovó megállapodott a gazdasági kapcsolatok rendezésében

Szerbia és Koszovó megállapodott a kétoldalú gazdasági kapcsolatok rendezésében - jelentette be Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban pénteken újságíróknak.

Szerbia és Koszovó megállapodott a gazdasági kapcsolatok rendezésében

"Szerbia és Koszovó elkötelezte magát a gazdasági kapcsolatok rendezése mellett" - fogalmazott az amerikai elnök. Hozzáfűzte, hogy "a gazdaság összehozhatja az embereket". Egyúttal történelmi jelentőségűnek is minősítette az elvi megállapodást.
  
Az Ovális Irodában tartott sajtótájékoztatón részt vett Aleksandar Vucic szerb államfő és Avdullah Hoti, Koszovó miniszterelnöke. Vucic az amerikai elnököt dicsérte a közvetítésért, úgy fogalmazott: Trump "remek munkát végzett". Meghívta Donald Trumpot Szerbiába.
   
Az amerikai elnök bejelentette azt is, hogy Belgrád - összhangban az amerikai politikával - szintén áthelyezi izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe. Az elnöki sajtókonferenciát követően Robert O'Brien nemzetbiztonsági tanácsadó és Trumpnak a szerb-koszovói tárgyalásokkal foglalkozó különmegbízottja, Richard Grenell külön tájékoztatót is tartott az újságíróknak.
    
O'Brien leszögezte: a mostani megbeszélés kifejezetten csak a gazdasági kapcsolatok normalizálására összepontosított, de remélhetőleg ennek nyomán megkezdődhet a politikai kapcsolatok rendezése is.
   
Grenell elmondta: személyesen is folyamatos és szoros kapcsolatban állt az Európai Unió tisztségviselőivel a szerb-koszovói megállapodás ügyében. A Fehér Ház eddig is tájékoztatást adott Németország és Franciaország nemzetbiztonsági tanácsadóinak a tárgyalásokról, és ugyanígy tájékoztatja majd őket a mostani megállapodás részleteiről is. Hangsúlyozta: a két ország gazdasági viszonyának rendezése lehetőséget teremt az amerikai és az európai vállalatoknak, hogy megjelenjenek a szerb és a koszovói gazdaság különböző ágazataiban, beleértve az energetikát, vízügyet, útépítést vagy a bányászatot is.
   
Robert O'Brien közölte: az Egyesült Államok világossá tette Kína, Oroszország, Irán és mások számára is, hogy az amerikai választási folyamatba történő esetleges beavatkozásért számolniuk kell a következményekkel. Hozzátette: nehéz felmérni, hogy milyen hatásuk lehet a külföldi befolyásolási kísérleteknek. Mint mondta, e befolyásolásban egyelőre Kína a legaktívabb.
   
Vucic és Hoti csütörtökön kezdett tárgyalásokat, amelyeknek a Fehér Ház adott otthont. Richard Grenell fogadta a két vezetőt. Grenell korábban többször is járt a térségben, és egyeztetett a helyi vezetőkkel.
   
Az Egyesült Államok mindig is a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok rendezését szorgalmazta, álláspontja szerint ugyanis ez alapozhatja meg a későbbi politikai megállapodásokat. Grenell korábban többször is hangoztatta, hogy Washington - Párizzsal és Berlinnel összhangban - a megbékélés folyamatát két szakaszban képzeli el: az aktív amerikai részvétellel történő gazdasági normalizálás után következne a politikai megállapodás az Európai Unió égisze alatt.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: