Szerény emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Enyhe emelkedéssel nyitottak kedden az amerikai értékpapírpiacok az előző napi nagy nyereségeiket követően.

Szerény emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

A DJIA-30 index 0,10 százalékkal, az S&P-500 index 0,09 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,07 százalékkal kezdett alacsonyabban.
   
Hétfőn az amerikai indexek nagy, két-három százalékos nyereséggel zártak. A piacok a harmadik koronavírus-elleni oltás forgalomba kerülését és a washingtoni gazdaságösztönző csomag képviselőházi elfogadását üdvözölték árfolyamemelkedéssel. Az S&P index kilenc hónapja a legjobb napi nyereségét érte el két és fél százalékos emelkedéssel.
   
Az olajár emelkedésnek indult, az amerikai piacok nyitásakor a WTI ára 0,68 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 61,05 dolláron, a Brent ára pedig 0,36 százalékkal ment feljebb 63,92 dollárra.
   
Az OPEC+ csütörtökön ül össze a termelési korlátozások további sorsának a megbeszélésére. A piac napi 1,5 millió hordó termelésnövelést tart valószínűnek. Kedden tett nyilatkozatában az OPEC elnöke "pozitívnak" ítélte meg az idei olajkeresleti kilátásokat.
   
Az eurót 0,05 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2041 dolláron, az arany spot ára 0,17 százalékkal unciánként 1727,97 dollárra emelkedett. Az arany ára ezt megelőzőleg öt napi folyamatos csökkenés után 1710 dolláron nyolc havi mélypontot érintett.

Hozzászólások

Meglepetést okozott a Goldman Sachs eredménye

A vártnál sokkal nagyobb bevételt és nyereséget ért el a Goldman Sachs befektetési bank az első negyedévben, amit a rekordszintű globális vállalati ügyleteknek és a koronavírus-járvány következményeként kiugró tőzsdei forgalomnak köszönhet.
2021. 04. 14. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőre kapott a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán a bankközi devizapiacon.
2021. 04. 14. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A tőzsdék többsége pluszban zárt

Túlnyomórészt emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán, a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre és az oltási kampányok alakulására figyeltek.
2021. 04. 14. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A délután indult eladási hullám lehúzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 350,69 pontos, 0,82 százalékos csökkenéssel, 42 514,94 ponton zárt szerdán.
2021. 04. 14. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötszörösére nőtt a JP Morgan Chase nyeresége

Jól indult az első negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban: a vártnál nagyobb bevételek mellett az egy évvel korábbihoz képest ötször nagyobb nyereséget termelt a JP Morgan Chase, amely a nagyvállalatok közül elsőként hozta nyilvánosságra beszámolóját.
2021. 04. 14. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken

Csekély változással, vegyes indexekkel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon a negyedéves eredmény beszámolói szezon első jelentéseit megelőző kivárás keretében.
2021. 04. 14. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Miért esik napok óta a magyar tőzsde?

Az elmúlt napokban fokozódott a „gyengeség” a magyar piacon, amit párhuzamba lehet állítani a fokozódó ukrán-orosz feszültséggel, de nem biztos hogy ez tökéletes magyarázat.
2021. 04. 14. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Masszív évkezdés az SAP-nál

Tegnap piaczárást követően tette közzé első negyedéves előzetes eredményét az SAP. A társaság a várt 1,52 milliárd eurós operatív profit helyett 1,74 milliárd eurós eredményről számolt be.
2021. 04. 14. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tokió kivételével pluszban zártak az ázsiai tőzsdék

Tokió kivételével erősödéssel zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, a még nyitva tartó térségbeli tőzsdék pedig mind pluszban álltak.
2021. 04. 14. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a forint árfolyama reggelre

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon: az euróhoz képest minimálisan gyengült, a frankhoz és a dollárhoz viszonyítva viszont erősödött kedd este óta.
2021. 04. 14. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Joe Biden személyesen találkozna Putyinnal

Közleményében a Fehér Ház részletezte: az ukrajnai konfliktusról és egyéb regionális, illetve globális ügyekről egyeztetett kedden, telefonon Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök.
2021. 04. 14. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az USA megerősíti katonai jelenlétét Németországban

Az Egyesült Államok megemeli Németországban állomásozó katonái számát - jelentette be Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter kedden Berlinben.
2021. 04. 13. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben kedden estére a nemzetközi kereskedelemben a reggeli szintekhez képest.
2021. 04. 13. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zárták a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2021. 04. 13. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a részvények húzták le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 401,62 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 42 865,63 ponton zárt kedden.
2021. 04. 13. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Többnyire mínuszban nyitottak az amerikai tőzsdeindexek

Vegyesen, a hagyományos iparágak körében többnyire indexveszteséggel, a technológiai papírok kötében pedig emelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 04. 13. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP részvény - a bikák vagy a medvék az erősebbek?

Keresték az irányt hétfőn az európai és a tengerentúli tőzsdék is, nem volt egyhangú döntés a zárások közelében sem. A magyar BUX index kicsivel több mint 1 százalékot veszített erejéből a hét kezdetén és ehhez az OTP bukdácsolása is hozzájárult, a 13 100-as szinten fejezte be ugyanis a napot a bankpapír.
2021. 04. 13. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfőn: az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, míg a svájci frankkal szemben enyhén gyengült.
2021. 04. 12. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn, a múlt heti rekordok után szerte a világban profitot realizáltak a befektetők, miközben a gyorsjelentési szezon indulására várnak.
2021. 04. 12. 19:45
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesített ma a Budapesti Értéktőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 508,16 pontos, 1,16 százalékos csökkenéssel, 43 267,25 ponton zárt hétfőn.
2021. 04. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások: