Szilárd növekedést lát a térségben az IMF

Idén és jövőre is szilárd növekedést lát Kelet-Közép-Európában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) - derül ki a washingtoni székhelyű szervezet hétfőn Budapesten bemutatandó, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa gazdasági kérdéseit taglaló jelentéséből.

Szilárd növekedést lát a térségben az IMF

Egy brüsszeli sajtóbeszélgetésen Jörg Decressin, az IMF európai részlegének igazgató-helyettese a magyar gazdaság helyzetét értékelve kitért arra, hogy a deficit jelenleg és az elmúlt években is 3 százalék alatt alakult, ahová viszonylag magas szintről sikerült ledolgozni. Sokat lazult a monetáris politika, és mi úgy gondoljuk, hogy a monetáris politikának továbbra is lazának kellene maradnia, támogatandó a gazdaságot - vélekedett Decressin.

 

"Ezt a makroökonómiai megközelítést, amely egyrészt a monetáris lazításon keresztül támogató jellegű, a költségvetés részéről pedig fokozatosan szigorító, úgy jellemezném, hogy teljes mértékben megfelelő egy olyan gazdaság kezeléséhez, amely versenyképességi kihívással néz szembe, ugyanakkor magas külső és államadóssággal küzd" - fogalmazott az IMF igazgató-helyettese. A közgazdász a széleskörű szektorális kormányzati beavatkozásokkal kapcsolatban szkeptikus, de általánosságban ezt a makroszintű gazdaságpolitikát nem nevezné unortodoxnak.

 

Az IMF-es vezető arra az álláspontra helyezkedett, hogy nagyon fontos lenne a hitelezési tevékenység beindítása, és ehhez jobb üzleti környezetre lesz szükség a pénzügyi szektorban. Jörg Decressin úgy vélte, hogy a magyar gazdaság tavalyi, 3,5 százalék fölötti növekedési üteme fékeződni fog, középtávon 2,5 százalék körüli értékre. Az IMF úgy látja, hogy a térség a növekedési kilátások szempontjából három részre osztható.

 

A Baltikumban, Kelet-Közép-Európában és Törökországban stabilan 2,6 és 3,6 százalék közötti gazdasági bővülés várható. Délkelet-Európában valamivel gyengébb, 1,9-2,4 százalékos lesz a növekedés, amit a nagyobb adósságterhekkel, strukturális gyengeségekkel és a pozitív externáliák relatíve kisebb hatásával magyaráz a szervezet. Ezzel szemben Oroszországban és a többi volt szovjet tagköztársaságban jelentős recesszió várható; Oroszországnak 3,8, Ukrajnának pedig 5,5 százalékos visszaesést prognosztizálnak Washingtonban.

 

Ezt együttesen okozzák az alacsony olajárak, a Moszkvával szembeni szankciók, a geopolitikai feszültségek és Ukrajna esetében például a folyamatban lévő makrogazdasági kiigazítás is. A növekedési kockázatok az IMF szerint kiegyensúlyozottabbakká váltak, de továbbra is fennállnak olyan tényezők, amelyek ronthatják a vizsgált térség kilátásait. Ilyen az eurózóna esetlegesen elhúzódó lassú növekedése, a pénzpiacok volatilitása, illetve az, hogy mikor kezd kamatot emelni az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, valamint a tartósan erős dollár és az Oroszország és Ukrajna miatti geopolitikai feszültségek.

 

Pozitív hatással lehet viszont az Európai Központi Bank monetáris lazítása és a tartósan olcsó olaj. Igaz, ez utóbbi a GDP több mint két százalékával veti vissza az orosz gazdaságot, amelynek lassulása mind a balti országok, mind a többi volt szovjet köztársaság növekedésére negatív hatással van. Az infláció terén az IMF az idén az uniós tagországokban, és Szerbia kivételével a volt Jugoszlávia országaiban is negatív, vagy két százalék alatti pénzromlással számol. Keletebbre viszont ennél jóval magasabb, Oroszországban és Ukrajnában egyenesen kétszámjegyű infláció várható.

 

Az egész térség számára közös kihívásként azonosítja a dokumentum a magánszektor mérlegének egyelőre befejezetlen megtisztítását, ami gyenge hitelezést és renyhe befektetési kedvet okoz. A magánszektor adóssága a 2008-2009-es válság idejére az egész térségben megemelkedett, és csak a balti országokban volt tapasztalható azóta ezen a téren jelentősebb korrekció. Abban az országcsoportban a nem teljesítő hitelek aránya is a felére csökkent a 2009-es időszakhoz képest, míg Kelet-Közép- és Délkelet-Európában ez a mutató 2008 óta jelentősen romlott.

 

Másként alakult viszont a befektetések volumene a három térségben: a 2000-es évet bázisként tekintve Kelet-Közép-Európában 2008-ban annak nagyjából másfélszeresére rúgtak a beruházások, és némi ingadozás után nagyjából most is ezen a szinten vannak. A Baltikumban 2008-ra Kelet-Közép-Európához képest sokkal jelentősebb mértékben, a 2000-es szint háromszorosára bővültek a beruházások, és egy év leforgása alatt meredeken, ennek nagyjából a felére zuhantak. Délkelet-Európában is hasonló léptékű, de fokozatosabb és kevésbé meredek volt a beruházások visszaesése.


Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Csaknem üres a makronaptár, de érkezik némi adat a napokban

Csaknem üres a makronaptár a jövő héten, mindössze a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatának első becslése jelenik meg, valamint az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató.
2021. 08. 15. 11:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A sikerágazat adhat pillért a tartós növekedéshez

Az utóbbi években kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó építőipar is megtorpant a járvány miatt, ám a szektor készen áll arra, hogy - hasonlóan a pandémia előtti évekhez - tempós növekedéssel segítse a magyar gazdaság fejlődését.
2021. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Így készülnek a cégek a kis januárra

A nyári uborkaszezon végéhez érve a cégek év végi hajrát hirdetnek az utolsó negyedévre, ezért erősödő versenyre lehet számítani ősszel. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy fontos lefektetni a stratégiát és ennek mentén építeni a kommunikációt ebben az időszakban. Példaként említette, hogy ha valakinek nincs jelen a célközönsége egy adott közösségi felületen, akkor oda teljesen felesleges erőforrásokat csoportosítani. Megjegyezte, ilyenkor célszerű nagy hangsúlyt fektetni a már meglévő ügyfelekre, hiszen statisztikailag alátámasztott tény, hogy őket olcsóbb újabb vásárlásra ösztönözni.
2021. 08. 14. 05:00
Megosztás: