Szinte egy helyben maradtak az USA piacok
A DJIA indexe 5,41 ponttal, vagyis 0,05 százalékkal 11.169,46 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 0,04 ponttal, azaz gyakorlatilag nulla százalékkal mozdult felfelé, és 1.185,66 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 6,44 ponttal, vagyis 0,26 százalékkal 2.497,29 pontra nőtt.
A tőzsde trendjét a vegyes előjelű vállalati eredmények, és makrogazdasági adatok határozták meg. Ez arra késztetett számos befektetőt, hogy visszavonulót fújjon, és a partvonalról kísérje figyelemmel az eseményeket. A DuPont árfolyama 2 százalékkal esett arra a bejelentésére, hogy a harmadik negyedévi profitja 10 százalékkal esett a tavalyi év azonos időszakához képest. Csalódást okozott két acélipari cég, az AK Steel és a U.S. Steel eredménye. Hathavi csúcsra nőtt ugyanakkor a Ford árfolyama, miután a negyedéves adózott eredménye meghaladta a vártat.
A Case-Shillerr lakásár-index augusztuban négy hónapnyi emelkedés után először, csökkent havi szinten (0,2 százalékkal), míg éves szinten mérsékelt 1,7 százalékos emelkedést mutatott, szemben a várt 2 százalékkal. A Conference Board által készített felmérés szerint az amerikai fogyasztói bizalmi index októberben mérsékelten emelkedett, 48,6 pontról 50,2 pontra.
A decemberi szállítású WTI olajfajta ára 3 centtel 82,55 dollárra emelkedett hordónként, míg a decemberi szállításó arany jegyzése 30 centtel 1.338,60 dollárra mérséklődött.