Szíriai iskolák tápláló játszótérrel

Hamarosan becsöngetnek az iskolákba Szíriában is, és gyermekek ezreinek étrendjébe kerülnek ezután tápláló gyümölcsök és zöldségek egy új iskolakert programnak köszönhetően. Közben az iskolások az egészséges és kiegyensúlyozott étrend alapelveit is megtanulják.

Szíriai iskolák tápláló játszótérrel

Szíria lakosságának mintegy fele szorul élelmiszersegélyre, 7 millióan éheznek. A gyermekek számára különösen veszélyes az alultápláltság, hosszú évekre megakaszthatja növekedésüket és fejlődésüket.


„A szíriai konfliktus pusztító hatással van egy egész generáció egészségére és táplálkozására”, mondta a FAO szíriai képviselője, Adam Yao. 


Ez az első alkalom, hogy iskolakertek létesülnek szíriai általános iskolákban. A program 17 iskolából 300 tanár képzését tette lehetővé többek között Aleppo, Hama, Damaszkusz és más, konfliktus sújtotta régiókban. A részt vevő 3400 tanuló egyrészt megismerkedik a helyes táplálkozás alapjaival, másrészt a gyümölcsök és zöldségek gazdagítják az étrendjüket. Az Európai Unió által finanszírozott projekt teljes költségvetése eléri a 6,5 millió dollárt.


„Az iskolakertek szabadtéri osztályteremmé válnak, ahol a gyermekek tanulhatnak”, mondta Yao hozzátéve, hogy az új ismeretek hatásai jócskán túlmutatnak az iskolai oktatás keretein.


A kapott felszereléssel minden iskola egy körül-belül 500 négyzetméteres, víztartállyal és csöpögtető öntözőrendszerrel felszerelt kertet alakított ki. Köszönhetően a FAO-nak és egy helyi civil szervezetnek már 12 tonna zöldséget és gyümölcsöt

takaríthattak be.


Az egészséges táplálkozásra nevelés


„Bizonyítékok sora mutatja, hogy a megfelelő alapanyagok elérhetősége önmagában kevés a táplálkozási szokások megváltoztatásához, ha nem párosítják azt az egészséges táplálkozásra való neveléssel. Tapasztalatunk szerint az oktatást érdemes a zöldségtermesztéssel ötvözni”, magyarázta Ahmed Raza, a FAO táplálkozási szakértője.


Ezért az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) EU-s finanszírozási programja átfogóan közelít ehhez a problémához: a tantermi oktatás gyakorlati feladatokkal egészül ki a támogató iskolai környezetben, amelyben az intézmény minden dolgozója, a családok és a teljes közösség is részt vesz.


„Az iskolában megismertük a káposztát, paprikát, paradicsomot, padlizsánt és sok mást is. Tanultunk a táplálkozási piramisról, a vitaminokról és azok jótékony hatásairól”, sorolja a Damaszkuszban élő ötödikes Bilasan. Anyukája is látja az eredményt: „Otthon epret ültetett, minden reggel locsolja azokat, és mindig megjegyzi, hogy ezt pont így csinálják az iskolában is”.


A program végrehajtásához szakmai támogatást nyújt a UNICEF és a Világélelmezési Program iskolaétkeztetési programja. Japán támogatásból hamarosan 35 további iskola létesíthet iskolakertet.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Ekkora összegű támogatást kaptak az állattartó telepek fejlesztésre

Állattartó telepek fejlesztésére országosan eddig 621 nyertes pályázat 290,5 milliárd forint támogatást kapott - mondta szerdán, Gödöllőn az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.
2021. 08. 25. 18:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Erre figyeljen, ha szüretelni készül!

Megkezdődött a szüreti időszak, fokozottan kell figyelni a mustgáz veszélyeire - hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook oldalán.
2021. 08. 23. 07:00
Megosztás:

A nők kulcsszerepet játszanak a vidéki térségek fejlődésében

Tizenegy ország részvételével nemzetközi miniszteri konferenciát szervezett pénteken Kranjban a szlovén Mezőgazdasági, Élelmezésügyi és Erdészeti Minisztérium, amelynek témája a nők helyzete a vidéki térségekben volt - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.
2021. 08. 21. 20:00
Megosztás:

Indul az AGRA mezőgazdasági vásár

Tizenkét magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az idei AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron - közölte a CED az MTI-vel.
2021. 08. 21. 15:00
Megosztás:

Tizenkét magyar vállalkozás részvételével indul az AGRA mezőgazdasági vásár

Tizenkét magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az idei AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron - közölte a CED az MTI-vel.
2021. 08. 21. 13:00
Megosztás:

Magas volt az érdeklődés az idei debreceni Farmer expo iránt

Rendkívüli volt az érdeklődés az idei debreceni Farmer expo iránt: a pénteken véget ért 30. jubileumi nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítást több mint harminc ezren keresték fel az egyetem Böszörményi úti campusán - jelezte a vásárzárást követően Vaszkó László vásárigazgató az MTI-nek.
2021. 08. 21. 05:00
Megosztás:

Környezetkímélő és energiatakarékos műtrágyagyártásba kezd a péti Nitrogénművek

Környezetkímélő műtrágyagyártás megindítását tervezik néhány éven belül a péti Nitrogénművek Zrt.-nél.
2021. 08. 20. 16:00
Megosztás:

Szennyezett szójavetőmagot talált a Nébih

GMO-szennyezett szójavetőmagot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), így az előállítók és a felhasználók ellen is intézkedni kellett - közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.
2021. 08. 20. 02:00
Megosztás:

Történelmi léptékű az agrárfinanszírozás

A magyar kormány az uniós forrásokhoz történelmi léptékű társfinanszírozást biztosít, a korábbi 17,5 százalékos helyett 80 százalékosat; az idén annyi pénzt fognak kifizetni vidékfejlesztésre, mint a megelőző hét évben összesen - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Kiskunfélegyházán, a Kiskun Expo megnyitóján.
2021. 08. 20. 00:05
Megosztás:

Ideje felkészülni az iskolakezdésre – digitális vagy offline család?

Nyakunkon a szeptember, és hamarosan újra becsengetnek az iskolákban. Idén remélhetőleg már nem az otthoni íróasztal vagy ebédlőasztal előtt kuporognak a diákok, hanem végre az iskolapadot koptathatják. Egy azonban biztos, fel kell készülnie a szülőknek egy esetleges újabb digitális vagy hibrid oktatásra. A világ megváltozott, már nem lehet többé csak a könyvekre és a füzetekre támaszkodni, a diákoknak digitális eszközökre is szükségük van.
2021. 08. 19. 18:00
Megosztás:

Változatlanul indul a tanév Montenegróban

A megszokott időben, szeptember elsején kezdődik a tanév Montenegróban, a tantermi oktatás 45 perces órákkal zajlik majd - közölte kedden a montenegrói oktatási minisztérium.
2021. 08. 19. 02:00
Megosztás:

Mától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére

Augusztus 18-tól, szerdától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére - jelentette be az agrárminiszter kedden Debrecenben, a Farmer expo megnyitóján.
2021. 08. 18. 07:30
Megosztás:

Felkészülés az iskolakezdésre: ismét digitális oktatás vár a magyar szülőkre és diákokra?

A magyar szülők több mint háromnegyede arra számít, hogy a koronavírus 4-ik hulláma várhatóan újabb iskolabezárásokhoz vezet és a diákok ismét visszakényszerülnek a digitális oktatásba, derül ki egy, a MediaMarkt megbízásából készült országos felmérésből. A családok közel egyharmada nem rendelkezik a digitális oktatáshoz szükséges megfelelő műszaki eszközökkel.
2021. 08. 17. 22:00
Megosztás: