Ébredeznek a medvék a szója piacán
A keddi kereskedés során a szója sem volt kivétel az esésből és kéthetes mélypontjára tudott visszaesni, ugyanis folytatódott a piacok esése, ami a kockázatos termékek likvidálásából adódott, illetve az erősödő dollárnak a hatásaként jelentkezett.
A novemberi kontraktus 13 centtel alacsonyabban 9,72$-on tudott zárni vékánként, míg a januári kontraktus 9,76$-on fejezte be a tegnapi kereskedést.
Az időjárás előrejelzések alapján továbbra is szárazabb időjárásra lehet számítani a termőterületeken, ami segítheti a termelőket a megcsúszott aratás befejezésében. Mindezt el is kezdte a piac beárazni. Az erősödő dollár, valamint az árupiaci termékek esése korrekcióba kényszerítette a terméket. A probléma a gabona termékekkel az, hogy a fundamentumok nem támasztják alá az ilyen szintű emelkedést. Tény, hogy nagyon alacsony szintekről indult meg a rali, de nem szabad elfelejteni, hogy globális szinten hatalmas a túlkínálat. Az erős emelkedés esetében inkább az időjárás jelentések próbálták a piacokon beárazni a kereskedők.
Technikailag is fontos szintről tudott visszaesni az árfolyam ugyanis a hónapos pivot ellenállásáról tudott visszazuhanni 10,5$-ról. Első körben a központi pivot-ig jöhet vissza.
A technikai eladói nyomást fokozta a piacokon, hogy egyre nagyobb volumenben írtak ki CALL opciókat, ami abszolút medvepiaci várakozásokat enged következtetni az opciókereskedőktől.
Előreláthatólag szerdától péntekig nedvesebb időjárásra lehet számítania fő termő területeken, azonban a rá következő héten meglehetősen száraz időre lehet számítani, ezzel elősegítve a farmereket az aratás befejezésében. (Solar Capital)
Érdeklődik az árupiacok iránt, szeretné kihasználni a arany, az olaj és egyéb nyersanyagok árfolyam-ingadozásaiban rejlő lehetőségeket? Itt az idő, most megteheti, kattintson ide!