Szülők karanténban - egy felmérés tanulságai

Mi okozza a legnagyobb kihívást a karanténban élő családoknak a gyermeknevelés, a párkapcsolat, az énidő eltöltése és a munka terén? Ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat online felmérésében Kertész András, coach és az APA 2.0 csapata, akik hisznek abban, hogy a 21. században akkor lehetnek sikeresek a gyerekek, hogyha az apák nagyobb szerepet tudnak vállalni a felnevelésükben, ha a munka-magánélet egyensúly a férfiak életében is helyreáll, ezzel segítve a nők munka-magánélet egyensúlyának a megteremtését is.

Szülők karanténban - egy felmérés tanulságai

Gyakran van, hogy a külső körülmények megváltozásától várjuk a problémáink megoldását. Majd, ha lesz házunk, majd ha felemelik a fizetésünket, majd ha nagyobb lesz a gyerek, akkor jobb lesz, könnyebb lesz, boldogabbak leszünk, több időnk lesz erre vagy arra. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a külső körülmények nem hogy pozitív irányba változtatnák meg a bennünk élő problémákat, feszültséget, a fejünk fölött tornyosuló feladatokat, hanem épp ellenkezőleg, súlyosbítják a helyzetet. Ilyen körülmény a mostani koronavírus helyzet is, amikor ha akarjuk ha nem, össze vagyunk zárva olyanokkal, akiket egyébként nagyon szeretünk.

A körülményeken nem változtathatunk, de arról dönthetünk, hogy hogyan legyünk együtt. Ehhez pedig sok belső munkára és türelemre van szükség.

Az APA 2.0 legutóbbi online felmérésből, amelyben 300 ember vett részt (nagyrészt diplomás, nagyobb városokban élő szülők), az derült ki, hogy a gyermeknevelés terén a gyermekek korosztályos kapcsolódásának hiánya aggasztja a szülőket, a párkapcsolatban az együtt töltött minőségi idő hiánya okoz feszültséget, a személyes élet terén a lelkiismeret-furdalás nélkül eltöltött énidő az, amely hiányzik, a munka terén pedig a rendszeres, kiszámítható munkavégzés kialakítása jelent kihívást a szülők számára.

A felmérés eredményei

A gyermekeknek hiányoznak az egykorú társak

A válaszadók 67.8%-a érezte úgy, hogy a gyermekek és a szülők viszonyában, a karanténhelyzetben a legnagyobb probléma a gyermekeket érintő korosztályos kapcsolódás hiánya. Akinek nincsen 10 év alatti gyermeke, talán nem is gondolná, milyen hosszú idő egy gyermek életében a 6-8 hét, és mit okoz az, ha nem tud megfelelő időt tölteni a vele egykorúakkal. Nagy probléma ez, de nem csak azért, mert kibírhatatlanná válik otthon a hangulat, amikor a gyerek nem tudja lekötni megfelelően az energiáit. “Egy gyermeknek óriási szüksége van arra, hogy életkorának megfelelően tudjon kapcsolódni hasonló gyermekekhez, egymásra hatva a maguk nyelvezetén keresztül fedezhessék fel együtt a világot.” - mondja Kertész András coach, aki írásaiban az elmúlt években igyekezett körbejárni az apaság témakörét, a gyerekekkel töltött minőségi idő megteremtését és a munka-magánélet egyensúly kialakításának módjait.

Bár nem pótolható otthon a bölcsőde, óvoda gyermek közössége, de néhány dolgot megtehetünk annak érdekében, hogy a kicsiknek egy átlagos hétköznaphoz hasonló rendszert vigyünk az életükben.

Tervezzük meg úgy a napokat, hogy a kisebb gyerekeknek legyen benne saját idő a játszásra, ne akarjuk folyton mi szórakoztatni őket. A bioritmusuknak megfelelően lehetőség szerint délelőtt és délután is vigyük ki a szabadba a kisebb gyermekeket, ahol önfeledten játszhatnak, még akkor is, ha nekünk hajmeresztőnek tűnik amit művelnek.

A szülőknek nem jut ideje és tere a minőségi együttlétre

Kevés csodálatosabb dolog van az életben, mint a gyermekünk születése. Talán ez az a dolog, amelyik a legmélyebben érint meg minket. Olyan ősi ösztönökhöz kapcsolódik, mint a fajfenntartás vagy az utódgondozás. Ezek szinte bármire képessé teszik a szülőket, de az egyensúly megteremtéséhez másra is szükség van. A koronavírus-járvány okozta bezártságban a szülő-gyermek kapcsolatok mellett a párkapcsolatok vannak leginkább kitéve a konfliktusoknak.

Ezek nagyrészt abból adódnak, hogy ahogy a “normál” működés mellett sem sikerül, úgy most sem tudnak eleget kettesben együtt lenni a szülők. Különösen igaz ez a kisgyermekes párokra. Bár az összezártságban el sem tudják kerülni egymást a családtagok, ennek a dinamikája nagyon más, mint amikor kettesben, nyugodtan tudunk beszélgetni, figyelni egymásra.

A “Szülők karanténban” kutatásból jól látszik mekkora probléma ez, hiszen a válaszadók 73%-a jelölte be, hogy komoly gondot okoz számukra a párjukkal való minőségi időtöltés lehetőségének megteremtése.

Amennyiben ez nem sikerül, a család minden tagjára nézve komoly következményei lehetnek. A karanténban és a koronavírus járvány után is az egyik legfontosabb dolog lesz a szülők együtt töltött minőségi idejének kialakítása, hiszen a családnak az egyik legfontosabb összetartó eleme a szülők közötti szeretet és harmónia.

Higgyük el, hogy a gyerekek mindent megértenek és elfogadnak, ha a mögött nyugodt meggyőződés van. Próbáljunk meg egy kicsit szigorúbb napirendet bevezetni, hogy ezáltal nekünk, szülőknek is nyíljon tér az együttlétre.

Kevés az énidő

A szokásos hétköznapokban a korai kelés, rohanás, ovi-suli-munka, vásárlás, haza, vacsora-fürdés-alvás mókuskerékben is nagyon nehéz megteremteni annak a lehetőségét, hogy minőségi időt tudjunk eltölteni magunkkal. A gyerekes szülők ezt egyenesen lehetetlennek érzik. Joggal, hiszen elképesztően sok belső munkára és szervezési feladatra van szükség, hogy minden körülmény adott legyen a pihenéshez, a feltöltődéshez. Kertész András elmondta, hogy az APA 2.0 projekt keretében készült kérdőívben a válaszadók 68.3%-a jelölte meg komoly problémaként az énidő megteremtését és 60.6%-nak okoz komoly gondot az, hogy saját időt teremtsen lelkiismeretfurdalás nélkül. Tudjuk, a szülői lelkiismeret-furdalás az, ami leggyakrabban megakadályozza anya és apa feltöltődését. Az én és a család kapcsolatában, a sok kavargó érzelem közepette nehéz eligazodnunk. Hat ránk a szeretet, a félelem, a ragaszkodás, az összetartozás, a támasz, a hit és még sok más érzés.

Próbáljunk kilépni a megszokott hétköznapokból ismert problémamegoldó működésünkből, napont 10 percet tv, internet, telefon nélkül egyedül lenni, hogy bennünk és körülöttünk is nagyobb béke legyen.

A rendszeres, kiszámítható munkavégzés nehézsége Érdekes, és a kutatást kezdeményezők számára is meglepő módon nem a munka területe volt az, amely a leginkább nehézséget okozott a válaszadók életében. A kitöltőknek csupán kicsit több mint fele, 53.4%-a nyilatkozott úgy, hogy problémát jelent a rendszeres, kiszámítható munkavégzés kialakítása.

Összességében elmondható, hogy munkaközpontú világunkban, ahol a legtöbb szó a karantén idején és azon kívül is a munkahelyekről, a karrierről esik nem ez a terület vezetett a kihívások között. A négy területet összehasonlítva, munka, gyereknevelés, párkapcsolat és személyes élet, a személyes életünkhöz, énidőhöz kapcsolódó kérdések jelentik a legnagyobb nehézséget a válaszadóknak, ezt követik a párkapcsolat, a gyermeknevelési kérdések, majd utolsó helyen a munkával kapcsolatos problémák.


Az OTP Bank megvásárolja a Luminor Bankot

Az OTP Csoport belép a balti piacokra, ezzel 14 országra bővül a jelenléte és több mint 10%-kal nő a mérlegfőösszege, miközben az eurózónán belüli működésének részaránya eléri az 50%-ot.
2026. 07. 21. 06:00
Megosztás:

Mérlegképes könyvelő képzés: érdemes-e belevágni?

A könyvelés olyan szakma, amire gazdasági helyzettől függetlenül mindig szükség van. Amíg léteznek vállalkozások, kellenek szakemberek, akik átlátják a számokat. Nem véletlen, hogy egyre többen fontolgatják a mérlegképes könyvelő képzés elvégzését, legyen szó pályakezdőkről vagy tapasztalt könyvelőkről, akik hivatalos képesítést szeretnének szerezni.
2026. 07. 21. 05:00
Megosztás:

Csúcsforgalom jellemezte a használtautó-piacot az első félévben

A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi cserélt gazdát 2026 első félévében. Ez az érték 5,8 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét, amely az eddigi rekordot jelentette. A JóAutók.hu várakozása szerint komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért közel 922 ezres csúcsa is.
2026. 07. 21. 04:00
Megosztás:

Megkezdte a magyar fogyasztók kompenzálását a Temu

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) április végén lezárt eljárásának eredményeként. A cég 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, akik 2023. novembere és 2024. szeptembere között vásároltak a Temu weboldalon vagy az applikációban. Az érintett fogyasztók ezekben a napokban emailben kapnak értesítést. Emellett a Temu üzemeltetője a kötelezően előírt fogyasztói kompenzáció mellett kiszabott 437 millió forintos bírságot már befizette a magyar központi költségvetésbe.
2026. 07. 21. 03:00
Megosztás:

Jönnek az egyetemi ponthatárok: hol a legkönnyebb, és hol a legnehezebb kiadó lakást találni?

Idén július 23-án teszik közzé a felvételi ponthatárokat, ami után minden évben előtérbe kerül a kérdés, hol lehet még időben jó albérletet találni. A kollégiumi férőhelyek száma ugyanis a legtöbb egyetemvárosban közel sem elegendő, ezért a frissen felvételt nyert hallgatók egy része a kiadó lakások piacán találja meg új otthonát. A zenga.hu elemzése megvizsgálta, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 21. 02:00
Megosztás:

Új személyi igazolvány kell az Unió döntése miatt: 70 év fölött ingyenes a csere

Egyetlen nap alatt érvénytelenné válik: rengeteg magyar személyije kerülhet bajba.
2026. 07. 21. 01:00
Megosztás:

Nem a pénz hiányzik a régió sportjából, hanem az üzleti modell

A közép- és kelet-európai sportpiac előtt továbbra is jelentős növekedési lehetőségek állnak, de az áttöréshez a régiónak túl kell lépnie az állami finanszírozásra épülő működési modellen. A PwC első, kilenc országra kiterjedő CEE Sports Survey kutatása szerint a sportvezetők évi 6,6%-os piaci növekedést várnak a következő 3-5 évben, miközben a női sport, a digitális bevételi források és a szurkolói elköteleződés területén is jelentős tartalékok azonosíthatók. A 120 sportvezető és 650 szurkoló bevonásával készült felmérés ugyanakkor arra is rámutat, hogy a régió hosszú távú versenyképességének kulcsa a professzionálisabb menedzsment, az átláthatóbb működés és a sportlétesítmények hatékonyabb hasznosítása lehet.
2026. 07. 21. 00:05
Megosztás:

Nőtt az euróövezet építőipari termelése májusban

Májusban sorban a második hónapban nőtt az építőipari termelés az euróövezetben éves összevetésben és havi szinten is - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.
2026. 07. 20. 23:00
Megosztás:

Az EU 550 millió euróra bírságolta az AliExpress-t az illegális termékek kezelése miatt

Az Európai Bizottság 550 millió eurós bírságot szabott ki az AliExpress Kínában bejegyzett online piactérre, mert a vállalat megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) előírásait az illegális, veszélyes és hamisított termékek terjedésének megelőzésével kapcsolatban - közölte hétfőn az Európai Bizottság.
2026. 07. 20. 22:00
Megosztás:

Új szakemberekkel erősödik a közmédia

A közmédia átalakításának és szakmai megújulásának részeként két új főszerkesztő-helyettessel - a jelenlegi szervezeti struktúrában csatornaigazgató-helyettessel - bővül a Kossuth rádió szerkesztősége - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 20. 21:00
Megosztás:

Lemondott a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer

Benyújtotta lemondását hétfőn a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer III. Károly királynak. A Buckingham-palota bejelentése szerint az uralkodó elfogadta Starmer lemondását.
2026. 07. 20. 20:00
Megosztás:

BÉT: Csendes nap volt a tőzsdéken

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
2026. 07. 20. 19:00
Megosztás:

Két zöld hét sem rázta fel a Bitcoin árfolyamát

Két egymást követő héten is több pénz érkezett az amerikai spot Bitcoin ETF-ekbe, mint amennyi távozott belőlük. A fordulat első pillantásra biztató, a számok azonban egyelőre nem igazolják az intézményi kereslet látványos visszatérését. A korábbi tőkekivonás nagysága mellett a mostani beáramlás inkább óvatos stabilizálódásnak, mint új Bitcoin-rali kezdetének tűnik.
2026. 07. 20. 18:00
Megosztás:

Bezuhantak a Temu-rendelések : a FOXPOST is jelentős visszaesést lát

Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően. A vállalat tapasztalatai szerint a változás már rövid távon érezhető a forgalmi adatokban.
2026. 07. 20. 17:00
Megosztás:

A magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartását vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, magyar nyelvű rádió-, illetve televízióműsorban, továbbá szabadtéri reklámhordozón közzétett reklámokra, valamint az üzletben és az üzlet kirakatában a fogyasztók tájékoztatását szolgáló közleményekre vonatkozó nyelvvédelmi előírások megtartását.
2026. 07. 20. 16:00
Megosztás:

USDT 2028: Amerika újrarajzolja a stabilcoinpiacot

A világ legnagyobb stabilcoinja komoly szabályozási fordulóponthoz közeledik. A GENIUS Act 2028-tól új feltételekhez kötheti az USDT amerikai jelenlétét, ami nem feltétlenül jelenti a Tether végét, de könnyen kettészakíthatja a globális stabilcoinpiacot.
2026. 07. 20. 15:00
Megosztás:

Stabilcoinnal fizetnék a japán futárokat

Mi történik, ha egy logisztikai vállalat nem banki átutalással, hanem blokkláncon mozgó digitális jennel fizeti ki partnereit? Japánban hamarosan választ kaphatunk erre a kérdésre. Az AZ-COM Maruwa több ezer fuvarozónál próbálhatja ki, hogyan működik a stabilcoin (stablecoin) a kriptotőzsdéken kívül, a hétköznapi gazdaságban.
2026. 07. 20. 14:00
Megosztás:

Repkednek a 6-8 százalékos kamatok a lekötött betétekre, hiába vágott az MNB

A jegybanki kamatvágások ellenére is magasan tartják a bankok az ajánlataikat az akciós lekötött betétekre. A BiztosDöntés.hu adatai szerint 6-8 százalékos kamatot is lehet találni, ami többszöröse az inflációnak. Ráadásul a legnépszerűbb lakossági állampapírok kamatai három hónapon belül 1,5 százalékkal csökkentek. Leköthető szabad pénz bőven van a lakosságnál: jócskán meghaladja a tízezermilliárd forintot az az összeg, amit a bankszámláinkon tartunk lekötés és így jellemzően kamat nélkül.
2026. 07. 20. 13:00
Megosztás:

Jön a 20%-os lakásár-zuhanás? Egy elemző, akinek eddig bejöttek a jóslatai, mást mond

Az elmúlt hetekben megszaporodtak a cikkek és videók, amelyek brutális, akár 20%-os lakáspiaci korrekciót vizionálnak. Dr. Barta Ákos közgazdász, ingatlanpiaci elemző nemrég közzétett átfogó elemzése azonban egészen más képet fest: nem árzuhanás, hanem többéves nominális oldalazás következik. Mielőtt azonban rátérnénk arra, mire alapozza ezt, érdemes megnézni valamit, amit elemzőktől ritkán látni: hogyan teljesítettek a korábbi előrejelzései.
2026. 07. 20. 12:00
Megosztás:

Elmúlt héten emelkedtek az európai hosszú hozamok; a hazai hozamgörbe hosszú vége is felfelé mozdult

Pénteken a befektetők egyrészt a beérkező amerikai makrogazdasági adatokat értékeltek, amelyek szerint a gazdaság továbbra is ellenálló az iráni háború nyomán erősödő inflációs kockázatokkal szemben, másrészt erősödött az aggodalom a lezáratlan közel-keleti konfliktus miatt.
2026. 07. 20. 11:00
Megosztás: