Támogatta a gazdasági bizottság Rogán Antal árfolyamgát-javaslatait

Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottsága támogatta hétfői ülésén Rogán Antalnak az árfolyamgát új rendszeréhez beadott módosító javaslatainak részletes vitára bocsátását.

A gazdasági bizottság tagjainak többsége, valamint a kormány képviselője is támogatta Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke és Németh Zoltán fideszes képviselő közös módosító indítványát arról, hogy az árfolyamgát új rendszerében az ingatlanokra vonatkozó 30 millió forintos felső értékhatár helyett a felvett hitelösszeget maximálják 30 millió forintban.

 

A bizottság, valamint a kormány képviselője sem támogatta ugyanakkor Heintz Tamás fideszes képviselőnek azt a módosító javaslatát, hogy az árfolyamrögzítésnél a japán jennél alkalmazott mértéket a tervezett 2,5 forintról 2 forintra csökkentsék. Megkapta a támogatást Rogán Antalnak az a módosító javaslata is, amely szerint a közszférában dolgozóknak adott egyszeri, vissza nem térítendő támogatást a fennálló devizakölcsön tartozás előtörlesztésére kell átutalni, s ennek elszámolásáért a pénzintézetek előtörlesztési díjat nem számolhatnak fel.

 

Hasonlóképpen zöld utat kapott az a bizottsági elnök által jegyzett javaslat, amely lehetővé tenné, hogy a devizahitelek kiváltására felvett forintkölcsönöket ki lehessen váltani lakás-előtakarékossági szerződés felhasználásával is, valamint az is, amely lehetővé tenné, hogy a pénzügyi intézmények részt vehessenek a nehéz helyzetbe került lakáshitel-adósok ingatlanjainak értékesítésében.

 

Kovács Tibor (MSZP), a bizottság alelnöke a kormány képviselőjétől azt kérdezte: függetlenül attól, hogy mi a Magyar Bankszövetség véleménye ebben az ügyben, a tárca támogatni kívánja-e a 30 milliós értékhatárt a hitelösszegre alkalmazni kívánó javaslatot. Úgy vélekedett: az nem lehet a cél, hogy adófizetők pénzéből támogassanak például olyan hiteladósokat, akik 60-70-80 millió forintos ingatlan megvásárlásához vettek fel 30 milliós hitelt.

 

Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára válaszában kifejtette: a konstrukció alapvetése az, hogy az adós teljes egészében maga fizesse vissza tartozását. Az árfolyamgátas konstrukció arra a közgazdasági hipotézisre épül, hogy megfelelően hosszú időtartam alatt az ellentétes irányú árfolyamváltozások kiegyenlítik egymást, ki lehet simítani az extrém árfolyamszinteket, amelyek miatt egy kis volatilitás mellett még fizetőképes adós akár ingatlanát is elveszíthetné.

 

Az új árfolyamgátas konstrukció többlete az előzőhöz képest, hogy csak a tőke árfolyamkülönbözete terheli az adóst, a kamat árfolyamkülönbözetéhez kapcsolódó kockázatot a költségvetés és a bankok megosztják egymás között. A helyettes államtitkár elmondta: a 30 millió forintos értékhatár hitelösszegre való alkalmazása a költségvetés számára kezelhető mértékű, hatása öt év alatt mindössze pár milliárd forint lenne, az éves költségvetési hatás nagy valószínűséggel nem érné el az egymilliárd forintot sem.

 

A javaslat potenciálisan több mint 15 ezer családot érinthet kedvezően, a lakhatási helyzetre gyakorolt hatása pozitív, ugyanakkor nem okoz lakáspiaci feszültséget, ezért támogatja a kormány. Hangsúlyozta továbbá: a kormány a korábban lezárt tárgyalásoknak megfelelően nyújtotta be a törvényjavaslatot. A képviselői módosító indítványt szintén meg kell tárgyalni az érintettekkel, s nem elsősorban a pénzügyi szervezetekkel, és nem kizárólag velük, hiszen az adósokat képviselő társadalmi szervezetek álláspontja is fontos számukra - mondta Nátrán Roland.

 

A gazdasági bizottság álláspontja szerint - amit a tagok 22 igen és 4 tartózkodás mellett támogattak - az Európai Unió szintjén a közös konszolidált társasági adóalap nem szolgálja Magyarország gazdasági érdekeit és versenyképességét. Laki Gábor, az NGM főosztályvezetője elmondta: az Európai Bizottság által készített hatástanulmány szerint Magyarország 0,1-0,9 százalékpontos GDP-csökkenést szenvedne el, ha bevezetnék a konszolidált adóalapot - vagyis, ha a több tagállamban működő multinacionális társaságok egységes elvek és szabályok alapján állapíthatnák meg az adóalapot -, s más mutatók alapján is a legrosszabbul járó tagállamok között lenne.

 

Magyarország elvesztené azt a lehetőséget, hogy adóalap-kedvezményeket biztosítson a vállalkozások számára. A magyar társaságiadó-rendszer az EU-ban az egyik legversenyképesebb adórendszer a 10 százalékos társasági adókulcs révén, ily módon kifejezetten hátrányos lenne számára a javaslat elfogadása. Az irányelv elfogadása esetén az adóellenőrzés területén is csorbulnának a magyarországi érdekek, hiszen egy központi adóhatóság rendelkezne azokkal az információkkal, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az egy-egy tagállamra jutó adóalapot megfelelően ki lehessen számítani - mutatott rá. További félelem az irányelv javaslattal kapcsolatban, hogy hosszabb távon a társasági adókulcsok harmonizációjához vezethet.

 

Ezt az irányelv javaslat nem rögzíti, de Franciaország és Németország már külön megállapodásban rendezi azt, hogy pár éven belül harmonizálni fogják a társasági adókulcsokat, illetve egységes értékcsökkenési szabályokat terveznek bevezetni. Függetlenül attól, hogy a formális cél a bizottsági javaslat szerint egyfajta egyszerűsítés, úgy véljük, hogy ez csak burkolt cél, és Magyarország számára nem támogatandó - mondta a főosztályvezető. (MTI)


Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet az AutoWallis

Javította működési hatékonyságát az AutoWallis Csoport 2026 első negyedévében, miután EBITDA eredménye 13 százalékkal 3,7 milliárd forintra emelkedett, elsősorban a bruttó árrés javulása miatt. A kedvező folyamat az árbevétel 2 százalékos csökkenése mellett történt, amit a nagykereskedelmi értékesítési volumen visszaesése okozott, szemben a kiskereskedelmi és mobilitási üzletágak növekedésével. A Csoport időszaki nyereségességét több egyedi tényező befolyásolta kedvezőtlenül, köztük a növekedési stratégiához illeszkedő új márkák bevezetéséhez kapcsolódó egyszeri költségek, valamint részben a nem realizált, forint erősödése miatti pénzügyi veszteség.
2026. 05. 21. 17:30
Megosztás:

Jövőre ismét gyorsulhat az infláció Magyarországon

A magyar gazdaság az idén 1,4 százalékkal, jövőre 2,2 százalékkal bővülhet, az éves átlagos infláció 2027-ben 4,5 százalékra gyorsulhat az idei 3,2 százalékról az emelkedő energiaárak és egyes árkorlátozó intézkedések akár részbeni kivezetése miatt - közölte az Erste Bank legújabb előrejelzését az MTI-vel.
2026. 05. 21. 16:30
Megosztás:

Coinbase és Flipcash: USDF néven új Solana-alapú stabilcoin indult

A Coinbase újabb lépést tett a stablecoin-infrastruktúra piacán: a vállalat a Flipcash alkalmazással közösen elindította az USDF nevű, Solanán kibocsátott egyedi stablecoint. A token teljes mértékben USDC-fedezettel működik, és azt a célt szolgálja, hogy a Flipcash felhasználói által létrehozott digitális valuták mögött egységes, dollárhoz kötött elszámolási eszköz álljon.
2026. 05. 21. 15:30
Megosztás:

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna, erről tárgyalt Belgrádban Tarasz Kacska ukrán miniszterelnök-helyettes a szerb kereskedelmi miniszterrel, a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel csütörtökön.
2026. 05. 21. 15:00
Megosztás:

Júniusban újraindul a magyar-osztrák vasúti munkacsoport

Júniusban újraindítjuk a magyar és az osztrák közlekedési minisztérium együttműködését és a vasúti szolgáltatások közös fejlesztésével foglalkozó munkacsoport munkáját - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közösségi oldalán csütörtökön, miután találkozott Peter Hanke osztrák közlekedési miniszterrel Bécsben.
2026. 05. 21. 14:30
Megosztás:

Száraz idő várható, a talaj sokat veszít a nedvességtartalmából

Továbbra is nagy szüksége lenne a mezőgazdaságban az esőre, de az északiasra forduló áramlás tartósan száraz időt hoz, a talaj sokat veszít a nedvességtartalmából - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 05. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink SVR frissítés: új bevételi lehetőséget kap az Ethereum DeFi szektora

A Chainlink jelentős frissítést élesített az Ethereum főhálózatán, amely közvetlenül érintheti a DeFi protokollok bevételi modelljét. Az új Smart Value Recapture fejlesztés célja, hogy a hitelezési protokollok, például az Aave, visszaszerezzék az oracle-frissítésekhez kapcsolódó érték egy részét, amely korábban jellemzően külső MEV-szereplőkhöz, keresőkhöz és blokképítőkhöz került.
2026. 05. 21. 13:30
Megosztás:

Marta Kos: az EU elismeri Montenegró törekvéseit

Az Európai Unió elismeri Montenegró európai integrációs folyamatban elért előrehaladását, és már megkezdődött a csatlakozási szerződés előkészítése is - jelentette ki Marta Kos uniós bővítési biztos szerda este Podgoricában, a függetlenség kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
2026. 05. 21. 12:30
Megosztás:

HYPE árfolyamrobbanás: short squeeze vitte 58 dollár fölé a Hyperliquid tokenjét

A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE látványos emelkedéssel került ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába. A token árfolyama csütörtökön 58 dollár fölé ugrott, mindössze néhány százalékra történelmi csúcsától. A rali mögött elsősorban egy erőteljes short squeeze, a növekvő intézményi érdeklődés, valamint a Hyperliquid köré épülő ETF-narratíva állhat.
2026. 05. 21. 12:00
Megosztás:

Új interaktív felülettel tájékoztat Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszeréről a KSH

Új termékkel bővíti digitális kínálatát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A "Magyarország külkapcsolatai" nevű interaktív dashboard célja, hogy strukturált, vizuálisan is könnyen befogadható módon mutassa be az ország globális és regionális beágyazottságát, valamint gazdasági és társadalmi kapcsolatrendszerét - hívta fel a figyelmet csütörtökön a hivatal.
2026. 05. 21. 11:30
Megosztás:

SpaceX: 1 milliárd dollár feletti Bitcoin-vagyon derült ki az IPO előtt

Elon Musk űripari vállalata, a SpaceX történelmi tőzsdei bevezetésre készül, miközben az IPO-dokumentumokból kiderült: a cég mérlegében több mint 1 milliárd dollár értékű Bitcoin is szerepel. A nyilvánosságra hozott adatok alapján a SpaceX nemcsak technológiai és űripari óriásként, hanem jelentős intézményi Bitcoin-befektetőként is egyre nagyobb figyelmet kap a kriptopiacon.
2026. 05. 21. 11:00
Megosztás:

Estek a hozamok - mi lesz az állampapírokkal így?

Miután a tegnap délutáni hírek szerint közelebbinek tűnik a megállapodás Irán és az USA között, nagyot estek az energiahordozók árai és a kötvényhozamok tegnap.
2026. 05. 21. 10:30
Megosztás:

Visszapattantak az amerikai indexek

Háromnapos lejtmenet után emelkedni tudtak az amerikai részvénypiacok, mind a három fontos index 1 százalék feletti pluszban zárt, amit az olajár esése és a kötvényhozamok csökkenése katalizált.
2026. 05. 21. 10:00
Megosztás:

Közel kéthetes csúcson zártak az európai tőzsdék

Európában erős napot zártak a tőzsdék szerdán. A Stoxx 600 1,5%-kal 620 pontra emelkedett, a német és francia indexek is 1% feletti pluszt mutattak. A technológia, a bankszektor, a bányászati papírok és a védelmi szektor húzták a piacot. A brit inflációs adat segített a hangulaton az Egyesült Királyságban: az áprilisi CPI 2,8%-ra lassult, a vártnál kedvezőbb adat után a brit 10 éves hozam is lejjebb került.
2026. 05. 21. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint árfolyama reggel

Gyengült a forint csütörtökön reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 21. 09:00
Megosztás:

37 európai bank állt be a Qivalis euróalapú stabilcoin-projektje mögé

Egyre komolyabb lendületet vesz Európában az euróhoz kötött stablecoinok piaca. Az amszterdami Qivalis fintechcég mögé már 37 jelentős európai bank sorakozott fel, ami új szintre emelheti a digitális eurófizetések, a blokklánc-alapú elszámolások és a szabályozott kriptoeszközök szerepét a kontinensen.
2026. 05. 21. 08:30
Megosztás:

Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb munkavállalói létszámmal készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégére.
2026. 05. 21. 08:00
Megosztás:

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a keresetek

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a hazai keresetek, bár a növekedés kissé lassult februárhoz képest; az MTI-nek nyilatkozó elemzők az év végéig a mostanihoz hasonló, esetleg valamivel kisebb béremelkedésre számítanak.
2026. 05. 21. 07:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Henkel Magyarország élén

Kocsis Zoltánt nevezték ki a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatójává, miután Dr. Fábián Ágnes lezárta 30 éves, kimagasló karrierjét.
2026. 05. 21. 07:00
Megosztás:

Egy tanulmány szerint a magyarországi autók 57%-a sérült, 1,8%-uk pedig súlyos roncsokat rejt

A Magyarországon vizsgált, járműtörténeti jelentések alapján ellenőrzött autók jelentős részéről (57,3%) derült ki, hogy érte már kár. Míg az apróbb esztétikai sérülések általában nem befolyásolják az autó műszaki állapotát, a magyar utakon olyan járművek is futnak, amelyeknek komoly baleseti múltjuk van.
2026. 05. 21. 06:30
Megosztás: