Tartós lehet a kiskereskedelem növekedése

Májusban tovább folytatódott a kiskereskedelmi forgalom dinamikus növekedése, a bővülés tartós maradhat a következő hónapokban is az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.

Tartós lehet a kiskereskedelem növekedése

A Központi Statisztikai Hivatal az első becslés alapján kedden közzétett adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom májusban a nyers adat szerint 6,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, naptárhatástól megtisztítva a növekedés 5,7 százalék volt.
    

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kiemelte: az idén tartósan magas maradhat a kiskereskedelmi forgalom bővülése a reálbérek jelentős növekedése és a foglalkoztatás emelkedése miatt. Ezzel éves átlagban 5 százalék közeli növekedésre számít a tavalyi, fehéredési hatást is tükröző 5,8 százalékos növekedés után. Júniusban kifejezetten gyors lehetett a forgalom növekedése a labdarúgó EB hatására.
    

Hozzátette: idén az 5,5 százalékkal emelkedő bérek mellett a szja-csökkentés is támogatja a fogyasztás növekedését, mivel a nettó bérek 7 százalékkal, a nettó reálbérek az 1 százalék alatti infláció mellett 6,3 százalék körül emelkedhetnek. A forgalom bővülése az elemző szerint akár a várakozásokat is meghaladhatja, mivel a reálbérek a várakozásoknál is nagyobb mértékben nőhetnek, és az egyes ágazatokban jelentkező szakemberhiány miatt lényegesen gyorsabb lehet a bérkiáramlás. A kiskereskedelmi forgalom növekedését középtávon a lakástámogatások kiterjesztése, a lakáspiac várható élénkülése is támogathatja. Növeli a háztartások elkölthető jövedelmét, hogy a kamatcsökkentések hatására a referencia kamatlábakhoz rögzített hitelek törlesztő részletei is csökkennek - írta.
    

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a kiskereskedelmi forgalom a vártnak megfelelően alakul idén, erős dinamikát mutat. A bővülést segítette a nettó reálbérek dinamikus növekedése, illetve az is, hogy a vasárnapi zárva tartás feloldását követően fokozatosan újra kinyitottak az üzletek a hét utolsó napján is - tette hozzá. A számok alátámasztják az Erste Bank várakozását, hogy a GDP-növekedést elsősorban a háztartások fogyasztása erősítheti, előrejelzésük szerint idén 2 százalékkal nőhet a GDP.
    

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője rámutatott: a 6,8 százalékos éves növekedés az elmúlt 12 hónap 2. legmagasabb adata, júniusban további erősödésre számítanak. Elsősorban az élelmiszerek és italok, a ruházkodási cikkek és a tartós fogyasztási cikkek - elektronikai termékek- esetében. Utóbbi a vezető elemző szerint a labdarúgó EB, és a magyar válogatott várakozáson felüli átmeneti fogyasztás-élénkítő hatása.
    

Az adat azért okozott meglepetést az ING szerint, mert a tavalyi év kiemelkedő teljesítménye után arra számítottak, hogy jelentősebb lehet az ágazat növekedési ütemének lassulása. Az online kasszák bevezetése jelentős lökést adhatott a szektor növekedési mutatóinak tavaly. A magas bázis ellenére is csekély a visszaesés, vagyis a tényleges lakossági fogyasztás erőteljes emelkedést mutat. A fogyasztók tehát hajlandóak költekezni,az emelkedő bérek, az alacsony munkanélküliség és a mérsékelt infláció kombinációja eredményeképpen. Mindez kedvező képet fest a második negyedévi gazdasági várakozásokról is, melynek a motorja továbbra is a fogyasztás lehet a kiskereskedelmi adatok alapján.
    

Kitért arra is, hogy továbbra is a tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet hajtja a szektort, mert a lakosság most pótolja be a válság óta elhalasztott fogyasztását. Közben a lakosság rendkívül érzékenyen reagál az üzemanyagárak alakulására: áprilisban az emelkedő üzemanyagárak mellett csekélyebb mértékben nőtt az üzemanyageladás, a májusi árcsökkenés megnövelte a keresletet.
    

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szintén kiemelte, hogy a kiskereskedelem tartja a 6 százalék körüli tempót, és ez a következő hónapokban is megmaradhat, azaz a kiskereskedelmi forgalom idén 6 százalék körüli növekedést produkálhat. Hozzátette: a májusi növekedésben szerepe lehetett annak is, hogy eltörölték a vasárnapi boltzárat.
    

Németh Dávid szerint elsősorban a nem élelmiszerek forgalma, többek között a tartós fogyasztási cikkek - például mosógépek, hűtőgépek - iránti kereslet húzza a szektort. A lakosság a korábban elhalasztott vásárlásait pótolja. Az adatok utalnak arra is, hogy a nagyon alacsony munkanélküliség miatt bátrabban fogyaszt a lakosság. A nettó reálbérek jelentős emelkedése pedig lehetővé teszi, hogy a tartós fogyasztási cikkeket úgy szerezhessék be, hogy ne kelljen hozzányúlni a tartalékokhoz.

Özvegyi nyugdíj 2026 – Kinek jár, mennyi, mikor és meddig? VIDEÓ

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nehezen átlátható juttatás, pedig egy élethelyzetben döntő fontosságú anyagi biztonságot jelenthet.
2026. 02. 07. 02:00
Megosztás:

Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót!

Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?
2026. 02. 07. 01:01
Megosztás:

Sokkoló igazság a kutyák életkoráról: lehet, hogy a kutyád már „nyugdíjas”, csak nem tudsz róla?

A legtöbb gazdi úgy gondolja, hogy pontosan tudja, hány éves a kutyája. De biztos benne, hogy azt is tudja, ez mit jelent emberi léptékben? Könnyen lehet, hogy egy vidám, játszós eb valójában már a „középkor” végén jár – vagy épp ellenkezőleg: még messze nem számít idősnek, hiába tűnik annak első pillantásra.
2026. 02. 07. 00:01
Megosztás:

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme során most először lépte át az 50 ezer pontot.
2026. 02. 06. 23:00
Megosztás:

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme

A Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme a rendelkezésre álló források kimerülése miatt 2026. február 6-án 18 órakor lezárul.
2026. 02. 06. 22:00
Megosztás:

150 darab legalább milliós nyereményt kínál az új, Varázsvilág sorsjegycsalád

A farsangi időszakra időzítve jelenik meg az év első háromtagú sorsjegycsaládja: a Varázskamra, Varázsrengeteg és Varázsvilág. A sorsjegyek mágikus külsővel, egyszerű, ám dinamikus játékmenetekkel és több tízmilliós főnyereményekkel várják a játékosokat.
2026. 02. 06. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntekre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 06. 20:00
Megosztás:

A Strategy 2,4 milliárd dolláros veszteséget jelentett, miután a Bitcoin árfolyama 60 000 dollár alá esett

Megbillent a Bitcoin-vállalati narratíva: a korábban zászlóshajónak számító Strategy és a BitMine is tízmilliárdos veszteségeket könyvel el. Az intézményi kriptobefektetések nyereségígérete úgy tűnik, pillanatok alatt elolvadt.
2026. 02. 06. 19:00
Megosztás:

A szólás- és sajtószabadsággal foglalkozó podcastsorozatot indít az NMHH

A médiarendszer kétosztatúságának gyökerei a rendszerváltozásig nyúlnak vissza, és a közéletben ma már mindenki a saját közönségéhez beszél - ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új podcastsorozatában, amely a szólás- és sajtószabadság átfogó, sokoldalú megközelítését mutatja be közérthető formában. Az első adásban Koltay András, az NMHH és a médiatanács elnöke Lampé Ágnes újságíróval és Exterde Tibor műsorvezetővel vitatja meg a szólásszabadság örök és éppen aktuális kérdéseit - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 18:30
Megosztás:

Naponta ezer kátyút javítanak a fővárosban

Naponta ezer kátyút javítanak meg, és még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az időjárás végre lehetővé teszi a tartós megoldást jelentő technológiát - közölte a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 02. 06. 17:30
Megosztás:

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Több ponton módosította a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek dokumentálására vonatkozó hazai szabályokat a tavaly decemberben kihirdetett transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új rendelet. A jogalkotói cél az adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrizhetőség javítása, ugyanakkor az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója figyelmeztet, hogy a szabályozás számos területen szigorúbb, részletesebb indoklást vár el a vállalkozásoktól.
2026. 02. 06. 17:00
Megosztás:

Félelem a Bitcoin bányász-eladási hullámtól - A MARA 1318 BTC-t mozgatott

A Marathon Digital 10 óra alatt mozgatott 1 318 BTC-t: zuhan a Bitcoin árfolyama, a bányászok pedig mozogni kezdtek: a Marathon Digital (MARA) 86,9 millió dollárnyi BTC-t utalt át – a piaci szereplők szerint ez újabb eladási nyomás előjele lehet. A bányászok nehéz időszakon mennek keresztül, és a részvénypiac is büntet.
2026. 02. 06. 16:30
Megosztás:

Így repülnek ki súlyos milliók az ablakon egy rossz építési terv miatt

Az építkezések költségtúllépései és csúszásai nem a kivitelezésnél, hanem már a tervezőasztalon kezdődnek – állítja Bogdán Attila, a Platánplán Mérnöki Iroda ügyvezetője. A faipari mérnök szerint a magyar gyakorlatban gyakori tévhit, hogy a terv csak engedélyezési papírmunka, holott valójában a beruházás végső ára már az első döntéseknél eldől. A hiányos mérnöki kontroll, a késői módosítások és a gyenge kommunikáció milliós többletköltségeket okozhatnak.
2026. 02. 06. 16:00
Megosztás:

Öt hónapja csökkenésben a FAO élelmiszerár-indexe

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint januárban ötödik hónapja csökkentek az élelmiszerárak, elsősorban a tejtermékek, a cukor és a húsfélék nemzetközi jegyzéseinek mérséklődése miatt.
2026. 02. 06. 15:30
Megosztás:

A piacépítés a legfontosabb a bormarketingért felelős kormánybiztos szerint

A bormarketingért felelős kormánybiztos szerint minden erőforrással piacot kell építeni a magyar bornak - közölte a Magyar Bormarketing Ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 15:00
Megosztás:

Több mint hétszázzal több ügyet zártak le a békéltető testületek

Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel több, mint az előző évben, a hat százalékos növekedés jól mutatja a fogyasztói jogvitákban eljáró alternatív vitarendezési fórum iránti növekvő bizalmat és igényt - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 14:00
Megosztás:

Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség

A rendőrség február 9. és 15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2026. 02. 06. 13:30
Megosztás:

Stabilcoinok özöne az eladási hullám közepette – 98 milliárd dolláros beáramlás jelzi a piac ébredését?

Miközben a kriptopiac gyenge lábakon áll és az árfolyamok esnek, a stabilcoinok beáramlása váratlanul felfutott – ez akár a fordulat jele is lehet? Nézzük, mit mutatnak az adatok.
2026. 02. 06. 13:00
Megosztás:

Magyarország ipari termelési adatok - elemzés

A tavaly decemberi ipari termelési adatok érkeztek ma reggel. A KSH közleménye szerint 2025 decemberében az ipari termelés volumene munkanaphatástól megtisztítva 1 százalékkal maradt el a 2024 decemberitől, ami némileg kedvezőbb lett az általunk várt 1,5 százalékos visszaeséstől.
2026. 02. 06. 12:30
Megosztás:

Magyar sztárfocisták külföldi álomfizetései a professzionális vagyonkezelő szemével

Tóth Alex – januári átigazolásával az angliai Bournemouth csapatába – minden idők legdrágább NB I-ből távozó játékosa lett, 12 millió euróval (+3 millió euró bónusz lehetőséggel) gazdagítva előző klubcsapatát, a Ferencvárost.
2026. 02. 06. 12:00
Megosztás: