Tavaly szeptemberig 20.263 milliárddal lógtunk a bankoknak

Tavaly szeptember végén 1,677 millió banki hitelszerződésnél - az összes szerződés 27,7 százalékánál - állt fenn valamilyen fizetési késedelem, emellett terjed a hiteltartozások átstrukturálása, átütemezése - derül ki a PSZÁF honlapján közzétett tájékoztatóból. (MTI)

A szeptember végi több mint 6 millió hitelszerződés 95,2 százaléka a háztartásokkal, 2,9 százaléka a mikro-, kis- és középvállalkozásokkal (kkv) szemben állt fenn. A banki hitelszerződések száma 2,3 százalékkal csökkent a tavalyi első kilenc hónapban; a lakosságiaké 2 százalékkal mérséklődött, a kkv-hiteleké viszont 7,5 százalékkal nőtt.

 

A PSZÁF adatai szerint a késedelmes hitelek száma az év első háromnegyedében 26,2 százalékkal gyarapodott, a növekedés azonban teljes egészében az első félévben következett be, a harmadik negyedév során a késedelmes hitelek száma 0,3 százalékkal mérséklődött. A lakossági hitelek 27,2 százalékával, ezen belül a jelzáloghitelek 16,7 százalékával, a kkv-hitelek 29,8 százalékával, valamint a kkv-körön kívüli vállalati hiteleket is tartalmazó egyéb hitelek 45,7 százalékával kapcsolatban merült fel fizetési késedelem szeptember végén.

 

Kilencven napon túli késedelem 690 ezer banki hitelszerződéssel kapcsolatban állt fenn a harmadik negyedév végén, ezekből 641 ezer lakossági, 27 ezer a kkv-körrel szembeni, további 22 ezer pedig egyéb ügyfelekkel szemben fennálló hitelszerződés volt. A 90 napos késedelmek száma 2009 első kilenc hónapjában 34,4 százalékkal gyarapodott; a növekedés a harmadik negyedévben is folytatódott, de az első félévhez képest lassuló ütemben.

 

A bankok ügyfeleinek hiteltartozása 2009. szeptember végén 20.263 milliárd forint volt, 2008 végéhez képest 3,1 százalékkal csökkent. A lejárt tartozások összege szeptember végén 2.788 milliárd forintot tett ki, ezen belül a lejárt lakossági állományé 1.423 milliárd forintot. A lejárt állomány 2009 első háromnegyedévében 37,8 százalékkal bővült, a lakossági hitelek körében 52,7 százalékkal.

 

A bővülés teljes egészében az év első felében következett be, júliustól szeptemberig a lejárt állomány csökkent. A banki gyakorlatban terjedőben van a hiteltartozások átstrukturálása, átütemezése. A bankok 2009. szeptember végén 39.549 átütemezett hitelszerződést tartottak nyilván, ezek 92,9 százaléka lakossági volt. Az átütemezett állomány 281 milliárd forintot tett ki, ennek 47 százalékát a lakossági hitelek, 21 százalékát a kkv-kör hitelei adták.

 

Az átütemezett hitelszerződések darabszáma 60, az átütemezett állomány 62 százalékkal növekedett 2009 első kilenc hónapjában. Az átütemezett hitelszerződések 2009 szeptemberében az összes szerződés 0,7 százalékát, az állományt tekintve 1,4 százalékát tették ki, a lakossági körben 0,6, illetve 1,9 százalékát. Az átütemezés - a késedelmességgel ellentétben - az átlagosnál nagyobb méretű hitelek esetében vált jellemzővé. Ingatlanfedezet - a szerződések darabszáma alapján - a lakossági hitelek 19,5, s a kkv-hitelek 11,4 százaléka mögött volt szeptember végén.

 

A fedezetül lekötött ingatlanok a lakossági jelzáloghitelekkel kapcsolatos összes tartozásnak átlagosan 126 százalékát, a lakossági kombinált, vagyis vegyes fedezetű hiteltermékek esetében átlagosan 102 százalékát fedezték. A késedelemmel, illetve súlyos késedelemmel érintett állományok körében az ingatlanfedezet gyakorisága a késedelem súlyosságával fordított arányosságot mutat.

 

A lejárt lakossági tartozások 13,1, illetve a hasonló kkv-tartozások 8,3 százaléka mögött állt ingatlanfedezet. A 90 napon túli kesedelemmel érintett állományok esetében pedig a lakossági hitelek darabszám szerint 8,2, a kkv-hitelek 6,6 százaléka volt ingatlannal fedezve. Az első háromnegyedévben 11.696, a hitelek fedezetéül szolgáló lakóingatlant vontak végrehajtási, vagy egyéb tartozásrendezési eljárás alá, illetve volt érintett a bankok által eladott követelésekben.

 

A bankok által végrehajtásra átadott lakóingatlanok havi átlagos darabszáma az előző évhez képest csökkent, jelentősen emelkedett viszont az eladott követelésekben érintett lakóingatlanok száma, ami érdemi változást jelez a bankok behajtási gyakorlatában. A bankok által megképzett értékvesztés állománya tavaly szeptember végén 610 milliárd forintra rúgott, ez a teljes hitelállomány bruttó értékének 3 százalékát tette ki.

 

Az értékvesztési állomány 2009 első felében 39,2, az első kilenc hónap során pedig összesen 61,2 százalékkal gyarapodott. Az értékvesztési állomány 2008 végén még az akkori teljes hitelállomány 1,8 százalékát tette ki. Az értékvesztés 34,2 százalékát a lakossági hitelekkel, 36,7 százalékát a kkv, 29,1 százalékát pedig az egyéb ügyfeleknek nyújtott hitelekkel kapcsolatban számolták el.

 

A lakossági hitelek esetében az értékvesztés-állomány a teljes hitelállomány bruttó értékének 3,1, a kkv-hitelek esetében 5,8, az egyéb ügyfélkihelyezések esetében pedig 1,9 százalékát tette ki. A lakossági hiteleken belül a jelzáloghitelek értékvesztési aránya 1,4, az egyéb hiteleké pedig 10 százalék volt.


Új üzletágat indított Magyarországon a Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég

A Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég elindította Magyarországon menedzsmentrendszerek és tanúsítások elnevezésű üzletágát.
2026. 10. 14. 21:00
Megosztás:

Zelenszkij Londonban: Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll.
2026. 10. 14. 20:30
Megosztás:

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Európában gyártana a kínai Omoda & Jaecoo

A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás, a fejlesztés és a szabályozási alkalmazkodás. A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
2026. 10. 14. 19:00
Megosztás:

Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás:

Milyen kerti játékokkal telik jól a szabadban töltött idő?

Egy jól megválasztott kerti játék megmozgatja a gyerekeket, és alkalmat ad a közös időtöltésre is. A döntésnél vegyük számításba, mennyi helyünk van, hány évesek a gyerekek, és mennyi időt tudunk a játékok karbantartására fordítani. Így kisebb az esélye, hogy a gondosan kiválasztott eszköz végül kihasználatlanul áll az udvaron.
2026. 10. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták

A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 15:30
Megosztás:

Blum mozgástechnológiák - Melyik mit jelent?

Ha valaha böngésztél már Blum bútor-vasalatokat, valószínűleg találkoztál ezzel a négy kifejezéssel: BLUMOTION, TIP-ON, TIP-ON BLUMOTION, SERVO-DRIVE.
2026. 10. 14. 14:30
Megosztás:

Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.
2026. 10. 14. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinok: veszélyes felügyeleti résekre figyelmeztet az FSB

A stabilcoinok pillanatok alatt átléphetik az országhatárokat, a felügyeletük azonban még nem működik ilyen gördülékenyen. A Pénzügyi Stabilitási Tanács szerint a nemzetközi együttműködés továbbra is kiforratlan, miközben egy tömeges visszaváltási hullám következményei a hagyományos pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek. A mintegy 300 milliárd dolláros piac biztonságát ezért nem lehet kizárólag nemzeti szabályokkal megítélni.
2026. 10. 14. 13:30
Megosztás:

A profi sminkhez elengedhetetlen a megfelelő ecset

Az esztétikus smink elkészítéséhez (akár hétköznapi viseletről vagy ünnepi alkalomról van szó) nem elegendő csupán a megfelelő kozmetikumokat kiválasztani.
2026. 10. 14. 13:00
Megosztás:

Bitcoin: 84 ezer dollárnál nyílhat meg az út az új rali előtt

A Bitcoin árfolyama ismét a 84 ezer dolláros ellenállással küzd, miközben a kriptopiac az amerikai inflációs jelentésre vár. Egy kedvező adat új lendületet adhat a vásárlóknak, de a technikai mutatók egyelőre óvatosságra intenek. Közben a régebb óta mozdulatlan BTC-k is megindultak: a kérdés az, hogy eladási szándék vagy egyszerű tárcaátrendezés áll-e a háttérben.
2026. 10. 14. 12:30
Megosztás:

2016 óta először tartanak több pénzt a magyarok befektetési alapokban, mint állampapírban

Telt házzal, 450 befektés iránt érdeklődővel zajlott a budapesti Dürer Kertben az idei Lightyear Universe 2026. Az európai befektetési platform évente egyszer összegyűjti a magyar befektetői közösséget, és idén Martin Sokk társalapító-vezérigazgató, valamint az MNB, az OTP, a HOLD és a Budapesti Értéktőzsde szakértői egyetlen kérdést jártak körbe: tényleg változik-e az, ahogyan a magyarok a pénzükkel bánnak?
2026. 10. 14. 12:00
Megosztás:

A GVH több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a bankautomatákat üzemeltető Euronetre

Több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronetre - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 14. 11:30
Megosztás:

A technológiai részvények húzták le a Wall Streetet; a befektetők az AI-költések fenntarthatóságát és a gyorsjelentési szezont értékelték

A befektetői hangulatot továbbra is a geopolitikai kockázatok és az energiaellátással kapcsolatos bizonytalanságok befolyásolták. Az olajpiacon vegyes mozgások alakultak ki: a Brent 0,9%-kal, 105,69 dollárra csökkent, miközben a WTI 0,4%-kal, 94,14 dolláron zárt. A piac egyszerre értékelte a Szaúd-Arábiát és Jement érintő támadások okozta kínálati kockázatokat, illetve annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közötti dízelmegállapodás növelheti a globális üzemanyagkínálatot.
2026. 10. 14. 11:00
Megosztás:

Megelőzheti az Ethereum a Bitcoint a piaci kapitalizációban a következő kriptociklus során?

A Bitcoin és az Ethereum közötti verseny a következő kriptopiaci ciklusban is komoly figyelmet kaphat, különösen akkor, ha a befektetők ismét nagyobb kockázatot vállalnak a digitális eszközök piacán. A Bitcoin 2024. január 10-én kapott fontos lökést az amerikai spot ETF-ek engedélyezésével, majd az Ethereum esetében is megnyílt az út az amerikai spot ETF-ek előtt 2024 júliusában.
2026. 10. 14. 10:30
Megosztás:

Megszakadt a STOXX600 kétnapos emelkedése; a kínai chipipari előrelépések nyomták a technológiai részvényeket

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon visszafogott, inkább kockázatkerülő hangulat uralkodott. A STOXX600 index 0,1%-kal csökkent, megszakítva kétnapos emelkedő sorozatát. A technológiai és félvezetőipari részvények kerültek nyomás alá, miután a kínai CXMT memóriachip-gyártó technológiai előrelépéséről szóló hírek előtérbe helyezték a kínai verseny erősödésével kapcsolatos aggodalmakat az AI-hoz kapcsolódó szegmensben. Ennek hatására a holland ASM International 6,3%-ot, míg a francia Soitec közel 6%-ot veszített értékéből.
2026. 10. 14. 10:00
Megosztás: