Leüllnek tárgyalni, de semmiről sem döntenek az eurózóna pénzügyminiszterei
Az illetékes szerint egy esetleg felállítandó Európai Valutaalap (EMF) finanszírozásáról sem folyik jelenleg egyeztetés az érintett országok között. Eközben a görög pénzügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy Görögország egyetlen euróövezeti országtól sem kért segítséget, és azon dolgozik, hogy a maga erejéből oldja meg a gondjait.
Hétvégi sajtóértesülések még arról szóltak, hogy milliárd eurós nagyságrendű mentőcsomagot állítanak össze Görögország számára brüsszeli illetékesek, amiről az euróövezeti pénzügyminiszterek hétfői értekezletén dönthetnek. Az AFP francia hírügynökség vasárnapi jelentése szerint két változat kerülhet a miniszterek elé. Az egyik megoldás alapján Görögország hitelhez vagy hitelgaranciához juthat uniós tagállamokkal kötendő kétoldalú megállapodások révén.
A tárgyalásokat az Európai Bizottság szervezné. A másik változat szerint maga a brüsszeli bizottság lenne a főszereplő, a testület venne fel Görögország számára hitelt, amelyre a tagországok vállalnának garanciát. Az Európai Bizottság spekulációnak minősítette a lapjelentéseket.
A Reuters hírügynökség azonban a cáfolatokat követően magas beosztású brüsszeli forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a 16 euróövezeti pénzügyminiszter a hétfői értekezleten várhatóan megállapodásra jut a görögországi segélyakció körvonalairól, konkrét összegekről pedig a görög igények ismeretében tárgyalnak majd később.