Tetemes veszteségről számolt be az Unicredit
A teljes veszteségből 8,7 milliárd eurót tesz ki az egyebek között Ukrajnában és Kazahsztánban végrehajtott akvizíciókkal összefüggő értékleírás. A UniCredit ezen kívül egyebek között 135 millió euró görög adósságot is leírt.
A cég bejelentette, hogy pénzügyi helyzetének javítása érdekében 7,5 milliárd euró értékben részvényt bocsát ki a jövő év elején - 2009 óta harmadszor emel tőkét -, továbbá nem fizet osztalékot az idei eredmény alapján és 5.200 alkalmazottjától válik meg Olaszországban. A 2012 első negyedévében végrehajtandó tőkeemelés után a UniCredit Tier 1 mag-tőkemegfelelési mutatója 9 százalék fölé emelkedik, és a cég új üzleti terve szerint 2015-ben 6,5 milliárd euró lesz az adózott eredménye.
A jövő év elejére tervezett 7,5 milliárd eurós tőkeemelés a legnagyobb lesz, amit egy európai bank végrehajt több mint egy éven belül. Júniusban a Commerzbank 5,3 millió eurós, az Intesa 5 milliárd eurós részvénykibocsátást hajtott végre. A UniCredit a világ 22 országában van jelen. (MTI)