Tiltakozás a lengyel közmédiában

Az Európai Bizottság januárban napirendre tűzi a jogállamiság lengyelországi helyzetének kérdését, miután a varsói parlament néhány nappal ezelőtt megszavazta a közmédia átalakításáról szóló törvénymódosítást, amely széles körű tiltakozást váltott ki Lengyelországban és külföldön egyaránt.

Tiltakozás a lengyel közmédiában

A brüsszeli szervezet vasárnap kiadott közleménye szerint a vitát január 13-án, a biztosok következő tanácskozásán rendezik meg. A kérdés Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök kezdeményezésére került fel az ülés napirendjére. Szakértők szerint ez az első lépése annak az eljárásnak, amely akár büntetőintézkedések elrendelését is eredményezheti Lengyelország ellen.

 

A kommünikét azután adták ki, hogy Günther Oettinger digitális gazdaságért és társadalomért felelős EU-biztos arról beszélt a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lapnak adott interjújában, hogy a bizottságnak számos oka lehet a jogállamisági mechanizmus beélesítésére Varsóval szemben.

 

Az uniós "jog őrzőjének" is tekintett brüsszeli bizottság tavaly márciusban kezdeményezte az úgynevezett jogállamisági mechanizmus létrehozását, amelynek célja az európai alapértékek határozottabb érvényesítése.

 

 

Az első fázisban a szervezet információt gyűjt és felméri, lát-e a jogállamiságot veszélyeztető, rendszerszintű veszélyt egy adott tagországban, és ha igen, akkor párbeszédet kezdeményez a tagállami kormánnyal.

 

A közleményben azt írták, hogy "túl korai lenne találgatásokba bocsátkozni az esetleges következő fázisokról", valamint leszögezték, hogy "intenzív párbeszédet folytatnak lengyel partnereikkel". Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerdán levéllel fordult a lengyel kormányhoz a közmédia átalakítása miatt, s részletes tájékoztatást kért a törvényről és arról, hogy mennyiben vették figyelembe annak előkészítésekor a hatályos közösségi szabályozást és a média sokszínűségének követelményét.

 

A lengyel parlament alsóházában szerdán, a felsőházban pedig másnap megszavazott jogszabály azonnali hatállyal megszüntetné a közszolgálati rádió és televízió jelenlegi vezetésének mandátumát. Az eddig több részvénytársaság keretében működő média - a rádió és a tévé - vezetőit ezentúl a kincstárügyi miniszter nevezné ki.

 

 

Az októberi választások nyomán kormányra került jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) a közmédia szerepének megerősítésével, a nézetek pluralizmusának biztosításával indokolja a reformot. A módosítás ellenzői szerint azonban a kormánypárt célja a közmédia feletti állami felügyelet megerősítése. A törvénymódosítás hatályba lépése előtt még szükség van Andrzej Duda lengyel államfő jóváhagyására is.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: