Több mint 15 ezer négyzetméternyi ingatlant adott bérbe az Appeninn

Az utóbbi hónapokban összesen több mint 15 ezer négyzetméternyi ingatlant adott bérbe az Appeninn Nyrt., amelyek között irodaházak, valamint kiskereskedelmi ingatlanok egyaránt szerepelnek. Az ingatlanpiaci vállalat kiemelt partnerei közül több is az elmúlt időszakban hosszabbította meg korábbi bérleti szerződését a társasággal, illetve új bérlőként hazánk egyik vezető médiavállalata is szerződött az Appeninn-nel.

Több mint 15 ezer négyzetméternyi ingatlant adott bérbe az Appeninn

Összesen több mint 15 ezer négyzetméternyi ingatlan bérbeadásáról kötött szerződéseket az Appeninn Nyrt. az elmúlt hónapokban. A bérbeadott ingatlanok között irodaházak, illetve kiskereskedelmi egységek is találhatóak. A megállapodások egy része korábban már megkötött szerződések meghosszabbítására vonatkozik, emellett pedig új bérlőként jelent meg az Appeninn partnerei között hazánk egyik vezető médiavállalata is.
 
A bérlők eltérő ágazatokból érkeztek: a szerződő partnerek között szerepel közigazgatási szervezet, hitelintézet, valamint médiavállalat és kiskereskedelemmel foglalkozó nagyvállalat is. A bérleti szerződések a korábbiaknál kedvezőbb kondíciókkal kerültek megkötésre, amelyek összeségében 16 százalékkal magasabb árbevételt jelentenek majd a társaság számára. A megkötött, valamint az 5-10 évre meghosszabbított szerződések eredményeként a kiadott ingatlanok stabil és kiszámítható bevételt jelentenek a társaság számára a következő években.
 
„Üzleti stratégiánknak a növekedés mellett része a stabilitás, kiszámíthatóság is, amelyet a most megkötött, illetve meghosszabbított bérleti szerződések nagymértékben támogatnak. Az országszerte bérbeadott 15 ezer négyzetméternyi iroda- és kiskereskedelmi terület a következő években folyamatos és biztos bevételt jelent a társaságunk számára. A különböző ágazatokból érkező bérlők töretlen bizalma pedig visszaigazolja, hogy ingatlanjaink magas minőségűek és képesek a nagyobb piaci szereplők elvárásainak is megfelelni” – mondta Bernáth Tamás, az Appeninn Nyrt. elnök-vezérigazgatója.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

A SunDell Estate a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájának új belépője

Hétfőn a hagyománnyá vált ünnepélyes csengetés keretén belül új belépőt köszönthetett a Budapesti Értéktőzsde: a dinamikus növekedést mutató ingatlanbefektetési társaság, a SunDell Estate Nyrt. törzsrészvényei a Standard kategóriába kerültek bevezetésre. A tőzsde nyújtotta lehetőségek kihasználásával a vállalat fő célja, a tavalyi év elején kezdeményezett szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT) alakulás folyamatának lezárása is megvalósulhat.
2020. 07. 13. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb budapesti szállodáit nyitja meg a Danubius Hotels

A szállodalánc fővárosi szállodái közül július 17-én a Danubius Hotel Erzsébet, augusztus 7-én pedig a Danubius Hotel Gellért nyitja meg kapuit. A vezetőség tervei szerint szeptembertől a Hilton Budapest, a Radisson Blu Béke Hotel és a Danubius Hotel Astoria is újra vendégeket fogadhat.
2020. 07. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

25 millió forintra bírságolta Hanifa Kft.-t az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MBB) 25 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a budapesti Hanifa Szolgáltató Kft.-re és azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélkül üzletszerű pénzváltási tevékenységet végezzen - közölte a jegybank, amely az ügy kapcsán tavaly már figyelmeztette a fogyasztókat és büntetőfeljelentést is tett.
2020. 07. 13. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszatért Magyarországra az Andersen adó- és jogi tanácsadó

Visszatér Magyarországra az Andersen nemzetközi adó- és jogi tanácsadó cégcsoport az OrienTax Adótanácsadó Zrt. és a Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda júliusi egyesülésével - közölte az Andersen Adótanácsadó Zrt. szombaton az MTI-vel.
2020. 07. 11. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MVM Csoport megvásárolja Csehország vezető energiakereskedőjét

Az MVM Csoport megvásárolja Csehország első számú földgázkereskedőjét, az innogy Česká republika (iCR) társaság 100 százalékos tulajdoni részesedését - közölte a társaság szombaton az MTI-vel.
2020. 07. 11. 17:10
Megosztás:
Hozzászólások:

A csőd széléről menekülhet meg a Ganz

Stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a kormány a CG Electric Systems Hungary Zrt.-t, a nagy múltú Ganz Villamossági Művek jogutódját. A lépés célja a 415 munkavállalót foglalkoztató, magas hozzáadott értékű nehézipari termékeket gyártó, ugyanakkor külföldi tulajdonosa által elhanyagolt és nehéz gazdasági helyzetbe került üzem fennmaradásának biztosítása.
2020. 07. 11. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Sberbank a világ top 30 bankja között

A Sberbank öt ponttal lépett feljebb és immár a 27. helyet foglalja el a The Banker brit magazin által jegyzett rangsorban. Ezzel az egyetlen olyan orosz bank lett, amely bekerült a világ harminc legnagyobb bankja közé. A Sberbank ugyancsak megtartotta vezető szerepét és az első helyen áll a közép-kelet-európai bankokat tekintve.
2020. 07. 10. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas bírságot kapott az Alza.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 892 millió forint bírságot szabott ki az Alza.hu webáruház üzemeltetőjére és cseh anyavállalatára Black Friday akciók tisztességtelen reklámozása miatt - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
2020. 07. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsabb közúti közlekedés a repülőtérre: elkészült az új turbókörforgalom

Elkészült Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Termináljához vezető körforgalom. Az Európai Unió támogatásával épülő körforgalomnak köszönhetően biztonságosabbá és egyszerűbbé válik a terminál megközelítése. A repülőtér közúti megközelítésének fejlesztését célzó projekt keretében számos egyéb fejlesztési elem is megvalósult, egyebek mellett a kerozinlefejtő állomás bővítése, a tűzivíz gépház felújítása és egy új transzformátor állomás létesítése. Folyamatban van egy kerékpárút kiépítése is, amely a Market Centráltól a 2. Terminálig biztosít összeköttetést, és várhatóan jövő év első felében készül el.
2020. 07. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyártás a Covid-19 időszakában

Bizonytalan időkben az emberek különböző teóriákhoz fordulnak. Megnyugvást, inspirációt és a közösség érzését várjuk, valamint tudni szeretnénk, hogy nem vagyunk egyedül tapasztalásainkban és szeretnénk megérteni, hogy mások hogyan küzdenek ebben a helyzetben. Ezt szem előtt tartva indítottuk el blogbejegyzés-sorozatunkat, hogy megoszthassuk a világ minden tájáról származó gyártóvállalatok történeteit, arról, hogy ők hogyan kezelik a Covid-19 világjárványt az alkalmazottak biztonságának és a vállalkozás életképességének megőrzése érdekében. Reméljük, hogy továbbra is – biztonságos távolságból – folytathatjuk az együttműködést annak érdekében, hogy gondoskodhassunk és tanulhassunk egymástól.
2020. 07. 10. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiberbiztonsági tanácsadó céget vett a 4iG

Megvásárolta a 4iG Nyrt. a TR Consult Kft. (TRC) 100 százalékos üzletrészét - tette közzé a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 07. 10. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárta a Goodman Csoport portfóliójának akvizícióját a GLP – A Gazeley is felveszi a GLP nevet

A Gazeley ma bejelentette, hogy a 2017-es akvizíciót követően felveszi a GLP nevet. Ezzel egyidőben a globális befektetéskezelő GLP közölte, hogy lezárta a Goodman Csoport közép- és kelet-európai logisztikai ingatlanjainak akvizícióját is.
2020. 07. 09. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bayer és a San Franciscó-i ügyész története

A Bayer és a mintegy 100.000 felperes közti 9,5 milliárd dolláros megállapodás része, hogy létrehoznak egy tudományos testületet, amely eldönti, hogy a glifozát rákkeltő-e.
2020. 07. 09. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Ericsson megtette az utolsó lépést is a Standalone 5G bevezetése felé

Az Ericsson piacra dobta új szoftverét, mely a 4G hálózatoktól függetlenül képes az 5G NR (New Radio) berendezéseket üzemeltetni, azaz mostantól elindíthatók a közepes- és alacsony frekvenciasávokra csatlakozó ún. standalone 5G hálózatok is. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Ericsson által szerelt hálózatokon a távközlési szolgáltatók immár az 5G technológia minden képességét ki tudják használni.
2020. 07. 09. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Példa nélküli egyesítési folyamatot zárt le sikerrel a Takarék Csoport

Sikeresen befejezte a Takarék Csoport a 2013-ban megkezdett integrációt, az utolsó, június végi informatikai átállás után már a Takarékbank valamennyi területe egyetlen számlavezető rendszert használ, az ügyfelek az ország bármely Takarékbank-fiókjában teljeskörűen intézni tudják pénzügyeiket. A Takarék Csoport az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai pénzpiaci átalakítása során, hét év alatt, három ütemben egyesített 126 hitelintézetet, hatvanezer terméket, 9 számlavezető rendszert, 6 netbanki rendszert, egyetlen szervezetbe vont össze hétezer munkatársat, és több mint hárommillió gigabyte adatot mozgatott meg. Megszüntette a párhuzamosságokat, egységesítette a működési modelleket, a háttérfolyamatokat, szabályzatokat, úgy, hogy közben jelentősen változtak, szigorodtak a banki prudenciális szabályozások. Bár az átalakítási folyamat rendkívül komoly munkával és költségekkel járt, a Takarék Csoport megőrizte piaci pozícióját és 1,1 millió ügyfelét, sőt növelni tudta hitelállományát, felülmúlva saját, neves nemzetközi tanácsadók közreműködésével kitűzött terveit is.
2020. 07. 09. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jót tett a volatilitás a Deutsche Banknak

A Deutsche Bank vezérigazgatója szerint a befektetési bank kereskedési üzletága kiválóan szerepelt az első félévben, a kiugró volatilitás jót tett az üzletmenetnek, azonban a második félévben már nem várható hasonlóan kimagasló eredmény - olvashatjuk az ERSTE elemzői anyagában.
2020. 07. 09. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bukhat a Santander tőkemegfelelési célja

A Banco Santander célja, hogy 11 százalékról 12 százalékra emelje a tőkemegfelelését, bukhat az agresszív hitelezésén. Ugyanis a járvány kapcsán, az államilag támogatott hitelekből 32 milliárd eurónyit a bank helyezett ki, s ezzel a legaktívabb spanyol bank ezen a téren.
2020. 07. 09. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felhő alapú szolgáltatások húzták az SAP eredményét

Ma reggel publikálta előzetes második negyedéves eredményét az SAP.
2020. 07. 09. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Reklámok helyett új bevételi forrás után nézhet a Twitter

12%-ot ment a Twitter árfolyama arra a hírre, hogy valamiféle előfizetéses szolgáltatáson dolgoznak a vállalatnál, és ezzel monetarizálnák a jelentős felhasználói bázisukat.
2020. 07. 09. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megdobta a Mapei Kft. exportját a koronavírus

A Mapei Kft. belföldi forgalma 11,1 milliárd forint volt az év első hat hónapjában, ami 23 százalék növekedés az előző évihez képest. 53 százalékkal bővült a vállalat exportja, mely június végén meghaladta a 228 millió forintot. Az első negyedévhez hasonlóan, a második negyedév eredményeit is erőteljesen befolyásolta a koronavírus.
2020. 07. 09. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: