Több mint duplájára nőtt a Südzucker profitja

Európa legnagyobb cukorgyártója, a Magyarországon is érdekelt német Südzucker csoport adózott eredménye 56,7 millió euró volt az üzleti éve novemberrel zárult harmadik negyedévében, több mint kétszerese az egy évvel korábbi 25,5 milliónak.

A csökkenő cukoreladás ellenére növekvő profitot azzal magyarázták a csoport csütörtökön kiadott beszámolójában, hogy az EU cukorpiaci szabályozásának ebben a szerkezetváltási szakaszában lényegesen alacsonyabbak voltak a költségek.

 

Az üzleti év első három hónapjában az adózott eredmény 159,4 millió euró volt, 7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A harmadik üzleti negyedévben a bevétel, 1,503 milliárd euró, 4,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi 1,572 milliárdtól.

 

Az első háromnegyed évben 4,438 milliárd euró volt a csoport bevétele, 2,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

 

Csütörtökön az egész üzleti évre a bevétel szinten tartását jósolták a csoportnál 5,9 milliárd eurón, és azt ígérték, hogy az üzemi eredmény körülbelül 400 millió euró lesz az előző üzleti év 258 milliója után. Az első háromnegyed évben az üzemi eredmény 308,3 millió euró volt, 68 százalékkal több az egy évvel korábbi 183,5 milliónál.

 

A Südzucker érdekeltségi körébe tartozik az osztrák Agrana csoport, amelynek tagja Magyarországon az AGRANA Juice Magyarország Kft., az AGRANA Magyarország Értékesítési Kft., az INSTANTINA Hungária Élelmiszergyártó és Kereskedelmi Kft., a Koronás Irodaház Szolgáltató Kft., a Magyar Cukorgyártó és Forgalmazó Zrt., a HUNGRANA Keményítő és Isocukorgyártó és Forgalmazó Kft. és a Hungranatrans Kft.

A BNB ára újabb alacsonyabb csúcsot ért el 1 091 dolláron – a Digitap ($TAP) több mint 5 000 felhasználót szerzett

A Binance Coin (BNB) nemrégiben került reflektorfénybe azáltal, hogy megjelent a Robinhood platformján – ez a lépés várhatóan erős árfolyammozgásokat idézett volna elő. Ehelyett azonban a BNB visszacsúszott – jelenleg 1 068 dollár környékén forog, jóval elmaradva a korábbi csúcsától.
2025. 10. 24. 23:00
Megosztás:

Megmozdult az XRP-bálna: Közel 500 millió dollárnyi token hagyta el a Ripple tárcáját

Egy nagyszabású XRP-tranzakció kavarta fel a kriptopiac állóvizét: a Ripple több mint 200 millió XRP-t mozgatott meg – mai árfolyamon közel 497 millió dollárnyi értékben. A transzfer egy ismeretlen tárcába irányult, és azonnal beindította a találgatásokat a piaci szereplők körében. Vajon mit jelenthet ez a lépés? Eladás, intézményi megállapodás, vagy valami sokkal nagyobb dolog előjele?
2025. 10. 24. 21:00
Megosztás:

Kreml: az orosz és az amerikai elnök nem zárja ki a találkozó lehetőségét

Nem zárja ki egy jövőbeni csúcstalálkozó lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök, ez következik nyilatkozataikból - jegyezte meg pénteken Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára.
2025. 10. 24. 20:00
Megosztás:

Szombaton tisztítják a Rákóczi hidat

A Rákóczi híd megtisztításával szombaton befejeződik a főváros szokásos őszi hídmosási programja - közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 24. 19:00
Megosztás:

Kína szélesebb körű gazdasági nyitást ígér

Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.
2025. 10. 24. 18:00
Megosztás:

A Benjamin ciklon viharos széllel vonul át az országon

A Benjamin elnevezésű ciklon viharos széllel vonul át az országon, kora délutánig országosan háromszáz káresetet számoltak fel a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 24. 17:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben élénkült a brit gazdaság aktivitása októberben

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek, de így is csak minimális ütemű növekedést jeleznek a brit gazdaság októberi aktivitási mérőszámai.
2025. 10. 24. 16:00
Megosztás:

Emiatt zuhant hét évtizedes mélypontra a brit autóipar termelése

Több mint hét évtizedes mélypontra zuhant a brit autóipar termelése szeptemberben, mindenekelőtt a Jaguar Land Rover (JLR) elleni kibertámadás miatt, amely az egész múlt hónapra megbénította a legnagyobb brit autóipari csoport működését.
2025. 10. 24. 15:00
Megosztás:

Csúcstalálkozót tartanak Londonban az Ukrajnát támogató országok vezetői

Csúcstalálkozót tartanak pénteken Londonban az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának - Coalition of the Willing - vezetői. A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a konferencián Keir Starmer, a vendéglátó brit miniszterelnök felveti az orosz földgáz- és nyersolajexport "eltávolítását a világpiacról", valamint a zárolt orosz vagyoneszközök felhasználását Ukrajna támogatására.
2025. 10. 24. 14:00
Megosztás:

Altcoin-tél 2026-ig? A Bitget vezérigazgatója szerint leáldozott az altcoinok csillaga

Az altcoin szezon elmarad — legalábbis a Bitget vezérigazgatója szerint. Gracy Chen szerint a befektetők hiába várják a kisebb kriptovaluták újabb fellendülését: a tőke és a figyelem szinte kizárólag a Bitcoinra összpontosul, miközben az altcoin szektor egyre gyengébben teljesít. A piaci dinamika átrendeződése tartósnak tűnik, és komoly következményekkel járhat a kriptogazdaság egészére nézve.
2025. 10. 24. 13:00
Megosztás:

A kriptovaluták felnőtté válása: Hogyan lett a blockchain a digitális gazdaság alapja

A 2025-ös év mérföldkő lett a kriptovaluták világában. Már nemcsak spekulációról vagy új technológiák teszteléséről van szó — a blokklánc immár valódi gazdasági motort jelent, amely integrálódik a globális pénzügyi rendszerbe. A világ digitális jövője egyre inkább a decentralizált technológiákra épül.
2025. 10. 24. 12:00
Megosztás:

1300 milliárd dollárra nőhet 2030-ra a globális vállalati és befektetési banki piac

A vállalati és befektetési banki szolgáltatások piaca (corporate and investment banking - CIB) a következő években átlagosan évi 4 százalékkal növekedhet és 2030-ra meghaladhatja az 1045 milliárd dollárt, a nem banki pénzügyi intézmények (NBFI) bevételeivel együtt pedig elérheti az 1300 milliárd dollárt - derül ki a Boston Consulting Group (BCG) nemzetközi tanácsadó éves szektorális jelentéséből.
2025. 10. 24. 11:00
Megosztás:

Ingyenes képzéseket tart az IPOSZ a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről

Nemzetközi együttműködésben ingyenes képzéseket tart az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről a magyar kis és középvállalkozásoknak.
2025. 10. 24. 10:00
Megosztás:

Cardano és DOGE gyenge visszapattanást mutatnak, miközben a $TAP 55%-ot robbant! Az elemzők 35-szörös növekedést jósolnak a negyedik negyedévben

A Cardano és a Dogecoin árfolyamának gyenge visszapattanása továbbra is fennálló eladási nyomásra utal.
2025. 10. 24. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult péntekre a forint

Vegyesen alakult, alig változott péntek reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 24. 08:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségre lép a WING és az Accent Hotel Management

Stratégia megállapodást írt alá a WING ingatlanfejlesztő és az Accent Hotel Management arról, hogy hatékonyan működtessenek közös szállodaprojekteket Magyarországon - közölték a vállalatok az MTI-vel.
2025. 10. 24. 06:00
Megosztás:

Donald Trump jövő csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel

Donald Trump amerikai elnök jövő hét csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel - jelentette be a Fehér Ház csütörtökön.
2025. 10. 24. 05:00
Megosztás:

Egyre rövidebb a banki feketelista 2025-ben

Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél. Miután egy hiteladósra átlagosan 1,8 szerződés jut, nagyjából 350 ezren lehetnek a banki feketelistán. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont minden eszközzel érdemes elkerülni a negatív adóslistát, hiszen az hosszú időre is lehetetlenné teheti az újabb hitelfelvételt.
2025. 10. 24. 04:00
Megosztás:

Extra nyugdíjat kaphat Bárki, ha ezekben az években született!

A magyar nyugdíjrendszer jelenlegi szabályozása – bár nem egyetlen, frissen kihirdetett rendeletben testesül meg – folyamatosan módosul, új intézkedéseket és juttatásokat vezetve be, amelyek komoly hatással vannak a 60 és 89 év közötti korosztályra.
2025. 10. 24. 02:00
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 60-89 éves nyugdíjasok készüljetek!

A magyar nyugdíjrendszer aktuális szabályozása – bár nem egyetlen, drámai, újonnan aláírt rendelet formájában – folyamatosan hoz változásokat és juttatásokat, amelyek jelentős mértékben érintik a 60 és 89 év közötti korosztályt.
2025. 10. 24. 01:00
Megosztás: