Több mint százezren maradtak a magánkasszákban

A végleges adatok szerint 102.019 magán-nyugdíjpénztári tag nyilatkozott arról, hogy a magán-nyugdíjrendszerben kíván maradni - tájékoztatta Szőke Lovas Zsuzsa, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) sajtótitkára kedden az MTI-t.

Ebből 479-en a külképviseleteken adták le nyilatkozatukat, a helyszíni nyilatkozatok száma 439 volt, 50 fő pedig igazolási kérelemmel jelezte, hogy február 28-ig nyilatkozatot tesz. Az ügyfélszolgálatok hétfőn este szükség szerint nyitva tartottak, Budapesten a Fiumei úton az utolsó nyilatkozatot 23.55-kor, a Visegrádi utcában 23.15 órakor adták le. Budapesten, a három helyszínen összesen 61.052 fő nyilatkozott, a legtöbb - 28.723 - a Fiumei úton, a legnagyobb ügyfélszolgálatnál.

 

A megyék közül Baranyában 2.442, Bács-Kiskunban 2.270, Békésben 1.314, Borsod-Abaúj-Zemplénben 2.532, Csongrádban 3.803, Fejérben 3.670, Győr-Moson-Sopronban 4.153, Hajdú-Biharban 2.814, Hevesben 1.861, Jász-Nagykun-Szolnokban 1.364, Komárom-Esztergomban 3.604, Nógrádban 1.202, Somogyban 1.207, Szabolcs-Szatmár-Beregben 1.496, Tolnában 1.278, Vasban 1.914, Veszprémben 1.876, Zalában 2.167 nyilatkozatot adtak be.

 

A magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig kellett dönteniük arról, hogy a magán- vagy az állami nyugdíjrendszer tagjai kívánnak lenni a jövőben. Azok a helyszíni nyilatkozattételre jogosult, illetve tartósan külföldön tartózkodó pénztártagok, akik január 31-ig rajtuk kívül álló okból nem tudtak nyilatkozni, legfeljebb február 28-ig - a nyilatkozat pótlásával egyidejűleg - igazolási kérelmet nyújthatnak be.

 

Aki most nem nyilatkozott a magánpénztárban maradásról, annak 2011. március 1-jével automatikusan megszűnik a tagsági jogviszonya, és számlaegyenlegét átutalják az állami nyugdíjalapba. Az állami rendszerbe visszalépők a tagi kifizetéseket - a korábban befizetett tagdíj-kiegészítéseket és a reálhozamot - adómentesen felvehetik majd. Aki továbbra is magán-nyugdíjpénztári tag marad, a 2011. december 1. után megszerzett, járulékalapot képező jövedelmei után nem szerez további szolgálati időt az állami rendszerben, annak ellenére, hogy fizetése után a munkaadó továbbra is az állami társadalombiztosításba utalja a 24 százalékos munkáltatói járulékot (december óta nyugdíj-hozzájárulást); a továbbiakban csak a pénztárba utalt 10 százalékos járulékrész után számíthat járandóságra.

 

Több szervezet, valamint magánszemély az Alkotmánybírósághoz fordult, a törvény megsemmisítését kérve. A vegyipari szakszervezet (VDSZ) beadványában az emberi méltóság, a személyes adatok és az önrendelkezési jog sérelmére hivatkozott, és a felülvizsgálat soron kívüli lefolytatását kérelmezte. A Stabilitás Pénztárszövetség szerint a már hatályban lévő törvények sértik az alkotmánynak a jogbiztonságra, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára, a szociális biztonságra, a tulajdon védelmére, továbbá az emberi méltóságra vonatkozó bekezdéseit.

 

A hétvégéig több mint húszezer jogfenntartó nyilatkozatot juttattak el a pénztártagok a vegyipari szakszervezethez (VDSZ), amely felajánlotta, hogy ingyen helyezi ügyvédi letétbe a pontosan kitöltött és aláírt dokumentumokat, amelyek aláírói kijelentik: kifejezetten a jogszabályi korlátozások miatt léptek vissza az állami nyugdíjrendszerbe, és arra az esetre, ha az Alkotmánybíróság, vagy bármely más szervezet hatályon kívül helyezné, vagy megsemmisítené a rendelkezést, jogfenntartással élnek, és magán-nyugdíjpénztári tagságukat a jövőre nézve fenn kívánják tartani.

Indul a balatoni szúnyoggyérítés

Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője az MTI-vel szerdán.
2026. 04. 30. 07:30
Megosztás:

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 30. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
2026. 04. 30. 06:30
Megosztás:

Gyengült a lej, esett a tőzsde, nőttek az államadósság finanszírozási költségei a román kormányválság miatt

Megközelítette a történelmi csúcsot az euró lejhez viszonyított árfolyama azt követően, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó Szociáldemokrata Párt (PDS) és az ellenzéki Szövetség a Románok Egységéért (AUR) közös bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Bolojan-kabinet ellen. A bukaresti parlament május 5-én szavaz a bizalmatlansági indítványról.
2026. 04. 30. 06:00
Megosztás:

Putyin közölte Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából hajlandó a tűzszünetre

Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából, az ünnepségek idejére hajlandó fegyverszünetet hirdetni az ukrajnai konfliktusban. Erről Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója számolt be szerda este Moszkvában.
2026. 04. 30. 05:30
Megosztás:

A szlovén parlament elfogadta a kormányról szóló törvény módosítását

A szlovén parlament elfogadta szerdai ülésén a kormányról szóló törvény módosítását, amely 19-ről 14-re csökkenti a minisztériumok számát - jelentették helyi médiumok.
2026. 04. 30. 05:00
Megosztás:

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás:

Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság

A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok jobban érzik magukat, mint bármikor a Covid-járvány kaotikus következményei óta. A háttérben azonban a nyersanyagárakkal, a bérekkel és a háztartások kiadásaival kapcsolatos kockázatok lebegnek, amelyek az elkövetkező években terhet jelenthetnek a globális gazdaságra, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt.
2026. 04. 30. 04:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ ára? A magyar euró bevezetés a forintot is tovább erősítheti

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.
2026. 04. 30. 03:00
Megosztás:

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 30. 02:30
Megosztás:

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
2026. 04. 30. 02:00
Megosztás:

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
2026. 04. 30. 01:30
Megosztás:

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
2026. 04. 30. 01:00
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 00:30
Megosztás:

Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 29. 23:30
Megosztás:

A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el

Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53 százalékkal meghaladja a csoport 2024. évi árbevételét - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett éves jelentésében.
2026. 04. 29. 23:00
Megosztás:

Mérföldkő az Otthon Startnál: hamarosan átlépheti az 1000 milliárdot a folyósított össze

Márciusban átlépheti az 1000 milliárd forintot a folyósított Otthon Start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már folyósított állomány kamattámogatása évi mintegy 45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Az áprilisi választásokat követő hozamcsökkenés ugyanakkor érdemben csökkentheti a finanszírozás terhét: minden újabb 10 milliárd forintnyi kihelyezés után éves szinten 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatást kell fizetnie az államnak, ha a kedvező környezet fennmarad, ám a program költségvetési terhe még így is számottevő lesz.
2026. 04. 29. 22:30
Megosztás:

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egyetlen Google- vagy Meta-hirdetési fiók feltörése néhány óra alatt több százezer, sőt akár több millió forintos kárt okozhat egy vállalkozásnak – derül ki a JabJab digitális marketing ügynökség friss szakmai elemzéséből. Egy kisebb cég számára egy ilyen incidens likviditási válságot vagy akár csődhelyzetet is előidézhet, de a tapasztalatok szerint nagyvállalati környezetben sem tekinthető „elfogadható veszteségnek” egy ilyen támadás következménye.
2026. 04. 29. 22:00
Megosztás:

Milliárdokat szerez vissza a GVH a magyaroknak

2020 áprilisa óta több mint 10 milliárd forint közvetlen fogyasztói kompenzációt ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A legújabb ilyen ügyben – amelynek eredményét kedden közölte a GVH – a Temu online piactér európai üzemeltetője fizet legalább 882 millió forintot a megtévesztett magyar vásárlóknak. A korábbi években fizetett kompenzációt többek között a Wish, az eMAG, az Eventim, a WizzAir és az About You is. A GVH Versenytanácsa a törvény nyújtotta lehetőségeket kihasználva, a bírság kiszabása mellett a fogyasztók közvetlen kompenzációját is szem előtt tartja.
2026. 04. 29. 21:30
Megosztás: