Több nagy vagyon tulajdonosát vizsgálja meg a román adóhatóság
Serban elmondta, hogy eddig négyszáz lehetséges személyt választottak ki a vizsgálatra, összesített vagyonuk meghaladja a 20 millió eurót. Tényleges ellenőrzési eljárás 11 esetben indult, amikor azt tapasztalták, hogy az ellenőrzésbe bevontak kiadásai jelentősen meghaladták a bevallott bevételeik értékét. A főosztály 2015-ben újabb programot indít, 4800-zal bővítik a vizsgált magánszemélyek körét. Mint mondta, a bővítésről azért döntöttek, mert arra a következtetésre jutottak, hogy a kisebb vagyonnal rendelkezők között is vannak olyanok, akik magas adókockázati besorolással rendelkeznek.
Hozzátette: olyanokat is vizsgálnak, akiknek hivatalosan semmilyen jövedelmük nincs. Serban szerint a leggyakoribb adócsalási módszerek közé tartozik pénzösszegek cégek közötti megforgatása úgy, hogy kölcsönnek vagy osztaléknak álcázzák az átutalásokat, illetve a második leggyakoribb jelenség a külföldön keresett pénz be nem jelentése. A román kormány azért alapította a főosztályt, hogy növelje az adócsalás elleni küzdelem hatékonyságát. A román Költségvetési Tanács szerint 2013-ban a GDP 16 százalékát tette ki az adócsalás Romániában. (MTI)