Többnyire csökkenő árfolyamokat eredményezett a Széll Kálmán Terv ismertetése

Eltérően hatott a tőzsdei vezető részvényekre a Széll Kálmán Terv részleteinek bemutatása, a bankadó harmadik évi összegének megemelése, a nyereségadó csökkentésének kitolása gyengítette a papírokat, az MTI által megkérdezett részvénypiaci elemző szerint azonban ennek hatásait az intézkedések kedvező piaci fogadtatása ellensúlyozhatja.

A bejelentést megelőzően - a kiszivárgott hírek hatására -, majd a terv ismertetését követően azonnal gyengült a Mol, az OTP és a Richter, néhány órával később azonban mérséklődött veszteségük. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta, hogy a gyógyszergyártók árfolyama még a bejelentés előtt csökkent.

 

A kiszivárgott hírek ugyanis több konkrétumot tartalmaztak, mint a Matolcsy György által ismertetett terv, amelyben csak a gyógyszertámogatási rendszer átalakítása szerepel, összeg nélkül. Bár a részletek még nem ismertek Herczenik Ákos szerint van rá esély, hogy a gyógyszergyártók nyereségének jelentős részét érinthetik az intézkedések.

 

A Richter egészen 36.915 forintig gyengült, majd néhány óra múlva 37.500 forintra erősödött, de az előző napi záráshoz képest több mint 1 százalékos mínuszban volt. Az Egis papírja egfészen 19.335 forintig csökkent, mielőtt visszakapaszkodott volna 19.850 forintra, amely még így is 3,5 százalékos csökkenés az előző napi záró árfolyamhoz képest.

 

Az OTP-nél más a helyzet - mondta. A bankadó teljes összegének kivetése a harmadik évben is ugyan egyértelműen negatív hír a cégnek, ahogy a nyereségadó csökkentésének elhalasztása is, ezzel szemben ha az intézkedéseket a befektetők pozitívan fogadják, csökkenhet a magyarországi kockázat, ami ellensúlyozhatja a negatív hatásokat. Az OTP a bejelentést követően 5.660 forintig gyengült, majd 5.750 forint fölé korrigált, ám ez is több mint 2 százalékkal gyengébb a hétfői záróáránál.

 

A Mol-nak is kedvezőtlen a társasági adó fennmaradása, de a jelenlegi olajárak és a Molról megjelenő céghírek mellett a bejelentés nem mozgatta meg az árfolyamot. Délelőtt 11 óra után 23.305 forintra csökkent az árfolyam, délutánra azonban pluszba került a papír.

 

A Magyar Telekomot is hátrányosan érinti az intézkedés, de az adó mellett legalább ilyen fontos a cég osztalékhozamának összehasonlítása az állampapír piaci hozamgörbéjével, a különbség pedig nőhet Magyarország javuló megítélésével. A Magyar Telekom árfolyama nem csökkent a terv ismertetésekor, délután is 1 százalékos pluszban állt a részvény. (MTI)


Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos intézmények vezetői esetében - mondta el a miniszterelnök szombaton.
2026. 07. 04. 22:00
Megosztás:

Magyar diákvállalkozás Európa legjobbjai között

A Diákvállalkozások Országos Versenyének győzteseként a nyíregyházi RECAF csapata képviseli Magyarországot a GEN-E 2026 európai döntőjén, amely Európa legnagyobb fiatal vállalkozói fesztiválja és a Junior Achievement Europe éves vállalkozói bajnoksága. A rangos nemzetközi eseményt 2026. július 7-9. között Rigában rendezik meg, ahol közel 40 ország legtehetségesebb diákvállalkozói mérik össze tudásukat.
2026. 07. 04. 20:30
Megosztás:

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány - mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
2026. 07. 04. 19:30
Megosztás:

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást (Independence Day Parade) szombaton.
2026. 07. 04. 18:30
Megosztás:

Klímafinanszírozás: mit vállaljon Magyarország a globális igazságosságért?

A klímaválság hatásai nem egyformán érintik a világ országait. Miközben a globális dél országai sokszor a legkevésbé felelősek az éghajlatváltozásért, gyakran ők szenvedik el annak legsúlyosabb következményeit: aszályokat, árvizeket, élelmiszer- és vízbiztonsági válságokat, megélhetési nehézségeket. Ezért a klímafinanszírozás nem távoli külpolitikai részletkérdés, hanem a nemzetközi felelősségvállalás és a klímaigazságosság egyik kulcsterülete.
2026. 07. 04. 17:30
Megosztás:

Tavaszi lakásbiztosítási kampány: bő háromszázezer szerződés mozdult meg

A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát. Eközben egyre több – az egyéb termékekhez képest kedvezőbb szolgáltatást kínáló – fogyasztóbarát otthonbiztosítás.
2026. 07. 04. 16:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a korrupciót illetően zéró tolerancia van

A korrupciónak nincs olyan szintje, amit elfogadunk és megengedünk, zéró tolerancia van - hangoztatta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy a közösségi oldalán szombaton megjelent felvételen, amely a Vasúttörténeti Parkban készült. Mint az egy megelőző Facebook-bejegyzéséből kiderül, a tárcavezető a minisztérium állománygyűlésén, 1700 kollégájához beszélt.
2026. 07. 04. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú turistaambulancia működik idén Horvátországban

Rekordszámú, 62 turistaambulancia működik az idei nyári szezonban Horvátországban, hogy a megnövekedett vendégforgalom idején gyorsabban jussanak egészségügyi alapellátáshoz a belföldi és a külföldi turisták - közölte szombaton a horvát egészségügyi minisztérium.
2026. 07. 04. 14:30
Megosztás:

Új információk derültek az iskolakezdési támogatásról

Úgy módosítják a jogszabályokat, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton közösségi oldalán.
2026. 07. 04. 13:30
Megosztás:

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek a kormánytól

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek, ebrendészeti telepek a kormánytól - közölte az élő környezetért felelős miniszter Facebook-oldalán pénteken.
2026. 07. 04. 12:00
Megosztás:

44 százalékot bukott az FBI igazgatója a titkolt Strategy-befektetésén

Jelentős veszteséget szenvedhetett el Kash Patel, az FBI igazgatója egy korábban nem megfelelően feltüntetett részvénybefektetésén. Patel 100 ezer dollárt meghaladó értékben vásárolt a világ legnagyobb vállalati Bitcoin-tartalékát kezelő Strategy részvényeiből, amelyek árfolyama azóta több mint 44 százalékkal zuhant.
2026. 07. 04. 10:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Szlovákiában

Népszavazást tartanak szombaton Szlovákiában. Az ország történetének tizedik össznépi cenzusán egy a legfőbb közjogi méltóságok javadalmazását érintő kérdésről, valamint a különleges ügyészség ismételt létrehozásáról lehet majd véleményt mondani.
2026. 07. 04. 09:00
Megosztás:

Kapitány István: a paksi atomerőmű elkezdte visszaemelni a teljesítményét

A Duna vízhőmérséklete lecsökkent annyira, hogy a Paksi atomerőmű pénteken elkezdhette visszaemelni a teljesítményét - írta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán.
2026. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Doktor24 : megszűnt a felszámolási eljárás a cég ellen

Fővárosi Törvényszék visszamenőleges hatállyal megszüntette a felszámolási eljárást a Doktor24 ellen, törölte a felszámolás elrendelését, így a cég mentesült a jogkövetkezmények alól – közölték a cég vezetői pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 06:00
Megosztás:

Vételi jelzést adott az XRP – újabb emelkedés jöhet?

Az XRP árfolyama ismét életjeleket mutat: a token az elmúlt napokban 1,05 dollárról 1,11 dollár közelébe emelkedett, miközben egy népszerű technikai indikátor, a SuperTrend június közepe óta először vételi jelzést adott. A kereskedők figyelmét azért keltette fel a jelzés, mert ugyanez az indikátor korábban időben figyelmeztetett a júniusi jelentősebb árfolyamesésekre is.
2026. 07. 04. 05:00
Megosztás:

13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben

Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; a második negyedévben a piac az elsőnél is dinamikusabban teljesített, ami erősödő lendületre utal - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 04:00
Megosztás:

Vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

A megalapozott gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vállalkozó közel egymilliárd forintos pályázatot nyújtott be egy vidéki megyeszékhely kormányhivatalához.
2026. 07. 04. 03:00
Megosztás:

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van!

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262 ezer forintot. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy átlagos nyugdíjas valóban ekkora összeget kap kézhez. A mediánnyugdíj ugyanis mindössze 231 ezer forint, vagyis a nyugdíjasok jelentős része az országos átlagnál jóval kisebb összegből kénytelen megélni.
2026. 07. 04. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és egy olyan bankszámla, amelynek egyenlegét már szinte képtelenség fejben tartani. A Hatoslottó azonban kegyetlenül őszinte játék. A telitalálat esélye annyira csekély, hogy azt hétköznapi gondolkodással szinte fel sem lehet fogni.
2026. 07. 04. 01:00
Megosztás:

Kínai külügyi szóvivő: az Egyesült Államok és az EU ideológiai alapon bírálja az új nemzetiségi törvényt

Az Egyesült Államok és az Európai Unió ideológiai előítéletektől vezérelve és politikai megfontolásokból bírálja a nemzetiségi egységről szóló új kínai törvényt, miközben figyelmen kívül hagyja Kína gazdasági és társadalmi fejlődését, valamint az emberi jogok területén elért eredményeit - közölte pénteken Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 04. 00:05
Megosztás: