Törökország kiterjeszti a kijárási korlátozást
Az intézkedés értelmében az emberek hétköznapokon este 21 órától reggel 5 óráig, továbbá péntek este 21 órától hétfő reggel 5 óráig nem tartózkodhatnak közterületen. Erdogan a kabinet hétfői ülését követő sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a rendelkezés a termelési és az ellátási láncokat, illetve a logisztikai, az egészségügyi, a mezőgazdasági és az erdészeti szektort nem befolyásolja. Rámutatott: a hétvégi kijárási korlátozás azokra a szolgáltatásokra nem vonatkozik, amelyek végeznek házhozszállítást, köztük az élelmiszerüzletekre, a zöldség-gyümölcsösökre és a hús-hentesáru boltokra sem. Az éttermek továbbra is csak elvitelre vehetnek fel rendelést - tette hozzá.
A török államfő közölte: a 65 évnél idősebbek és a 20 éven aluli, nem dolgozó fiatalok, akik az utóbbi két hétben naponta már csak három-három órára mozdulhattak ki otthonukból, nem használhatják majd a tömegközlekedési eszközöket.
Erdogan beszédében egyúttal arra kérte országa lakosságát, hogy ne fogadjanak vendéget, amíg a fenyegetés el nem múlik. Elmondta azt is, hogy a temetéseket és az esküvőket legfeljebb 30 ember jelenlétében lehet megtartani, valamint a hatóságok nem fogják engedni a Törökországban hagyományos, csoportos részvétnyilvánítási látogatásokat sem.
A török elnök felszólalásában arra is kitért, hogy a mozikat követően a fürdők, az uszodák, a masszázsszalonok és a vidámparkok is felfüggesztik működésüket.
Az új szabályok kedd estétől fognak életbe lépni.
Erdogan a sajtótájékoztatón egyúttal emlékeztetett: Törökország 50 millió dózis védőoltás beszerzéséről írt alá megállapodást a kínai Sinovac BioTech céggel. Jelezte azt is, hogy országa állampolgárai ingyen jutnak majd hozzá a készítményhez. Az előttünk álló hónaptól az egészségügyi dolgozókon elkezdik alkalmazni a CoronaVac nevű oltóanyagot - fűzte hozzá. Eközben a hétfő este nyilvánosságra hozott török járványadatok szerint immár hetedik napja döntött rekordot a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak a száma, de sosem látott mértékben nőtt az igazolt fertőzöttek napi száma is.
Hétfőn 188-an vesztették életüket a fertőzés következtében. A halálos áldozatok száma ezzel 13 746-ra emelkedett. A szombati adat 182, a vasárnapi 185 volt.
Az elmúlt 24 órában 31 219 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust, így a mutató az előző napi adathoz képest 1938-cal nőtt, és ezzel második alkalommal jár 30 ezer felett. A török egészségügyi minisztérium csaknem négy hónap szünet után múlt szerdán ismertette először a fertőzöttek napi számát, amely akkor 28 351 volt. A minisztérium július 29-től a jelentéseiben a napi esetszám helyett a napi betegszám megfogalmazásra tért át, amely alatt a tüneteket mutató regisztrált fertőzöttek napi számát értette. Az országban eddig regisztrált összes koronavírusos eset pontos száma nem ismert.
A súlyos betegként nyilvántartottak száma hétfőn is tovább emelkedett, 5011-ről 5190-re. A gyógyultak száma 4485-tel 404 727-re nőtt. A 83 milliós országban idáig csaknem 18,6 millió vírustesztet végeztek el.
Törökországban a járvány tavaszi hulláma során sok más szigorú intézkedés mellett a tartományok közötti utazást is korlátozták, és a bevásárlóközpontoknak is be kellett zárniuk. Ankara az őszi hullám során még nem vezetett be olyan szigorú korlátozásokat, mint az európai országok.