Tovább csökkentek az MNB működési költségei

Nyilvánosságra került a Magyar Nemzeti Bank 2012. első félévi tevékenységét és gazdálkodását bemutató jelentés. Az év első hat hónapjában a jegybank 200 millió forinttal csökkentette működési költségeit 2011 hasonló időszakához képest. Az MNB 2012 első félévi eredménye — döntően egyszeri hatásnak köszönhetően — 27,2 milliárd forint nyereség volt, az év egészére ugyanakkor számottevő veszteséget jelez előre a jegybank.

Az MNB 2012 első félévi eredménye 27,2 milliárd forint nyereség volt. Ez a 2011. első félévi veszteséghez képest 95,7 milliárd forintos javulást jelent. Mindez a devizaárfolyam-változásból származó nyereség jelentős emelkedéséhez köthető, amit a deviza-jelzáloghitelek végtörlesztéséhez kapcsolódóan bevezetett, és azóta lezárt euroeladási tenderek miatt megemelkedő devizaeladások és a gyengébb forintárfolyam okozott. Ezen átmeneti hatás megszűnésével a jegybank prognózisa ugyanakkor 2012 egészére számottevő veszteséget jelez előre. Amennyiben a jegybank eredménytartaléka nem fedezi ezt a veszteséget, a fennmaradó összeget az MNB törvény alapján a költségvetésnek meg kell térítenie. A Magyar Nemzeti Bank eredményének alakulását döntően a monetáris politika céljai és az elérésükhöz szükséges eszközök határozzák meg. Éppen ezért a jegybanki eredmény nem a jegybanki működés sikerességének mérőszáma. Az MNB törvényben meghatározott alapvető feladatainak végrehajtását — az árstabilitás elérését és fenntartását — nem befolyásolhatja az eredményre gyakorolt hatás.

 

Az MNB működési költségei 2012 első felében több mint 200 millió forinttal voltak alacsonyabbak, mint 2011 hasonló időszakában és 5,5 milliárd forintot tettek ki. Ebből a személyi jellegű ráfordítások összege 2,43 milliárd forint, a banküzemi általános költségeké 3,07 milliárd forint volt. Az idei működési költségek nominálértéken várhatóan nem érik el a 12 milliárd forintot, a jelentés szerint erre az utóbbi évtizedben is csak egyszer, a tavalyi évben volt példa.

 

Az év első felében az árfolyamváltozásokból eredően 114,2 milliárd forint nyereséget könyvelt el az MNB, miután a deviza-jelzáloghitelek végtörlesztéséhez kapcsolódó euro eladási tenderek, részben pedig az ÁKK-val főképp az IMF-hiteltörlesztések miatt bonyolított devizaeladások miatt a devizaeladások volumene a szokásos mértéknél jóval nagyobb volt. Ugyanakkor a forint erősödésének köszönhetően hivatalos és a bekerülési árfolyam eltérése a félév során jelentősen mérséklődött - magyarázta jelentésében az MNB.

 

A nettó kamateredmény ugyanakkor 84,3 milliárd forint veszteséget mutatott az első félévben, mert az előző évek devizabeáramlásának hatására a jegybanknál jelentős nettó devizapozíció alakult ki, ami a forint- és devizakamatszint eltérése miatt veszteséget okozott.  Az első félév végén az MNB hivatalos devizatartalékainak nagysága 35,6 milliárd euró volt, 2,2 milliárd euróval kevesebb, mint 2011 végén. A csökkenés elsődleges okai az államadósság-kezeléshez kapcsolódó kifizetések, valamint a végtörlesztéshez kapcsolódó devizaeladások, melyeket az Európai Bizottságtól befolyt transzferek csak részben ellensúlyoztak.
    

 

Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újságok piacán

Fordulóponthoz érkezett az akciós reklámújságok fogyasztása Magyarországon: először vált a digitális formátum a leggyakrabban használt tájékozódási móddá, megelőzve a hibrid és a kizárólag nyomtatott megoldásokat. Miközben a formátum átalakul, az akciós reklámújságok vásárlási döntésekre gyakorolt hatása változatlanul erős: a digitális csatornákon is ugyanúgy terveznek, döntenek, és spórolnak a fogyasztók, mint korábban. Azonban a gazdasági nehézségek hatása érezhető, kicsivel többet vitáztunk 2025-ben a pénz miatt, mint egy évvel korábban – derül ki a Shopfully Hungary országos reprezentatív kutatásából.
2026. 02. 25. 19:00
Megosztás:

A Meta 2026-ban stabilcoinokat integrálhat a Facebookra és az Instagramra – a Stripe lehet a kulcsszereplő

Újabb fordulat jöhet a közösségi média és a kriptoszektor kapcsolatában: a Meta 2026 második felében stablecoin-alapú kifizetéseket vezethet be platformjain. A rendszer mögött a Stripe infrastruktúrája állhat, immár amerikai szövetségi szabályozási keretek között.
2026. 02. 25. 18:30
Megosztás:

Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás

A kormány mindent megtesz a bérek, különösen a legkisebb keresetek emelése érdekében, ennek eredményeként idén januártól 11 százalékkal nőtt a minimálbér. A kormány a béremelés biztosítása és a munkahelyek védelme érdekében segíti azon munkáltatókat, akik minimálbéren foglalkoztatnak munkavállalókat. Ők márciustól munkavállalónként közel 50 ezer forint kompenzációs támogatást vehetnek igénybe minimálbér-emeléséből származó többletkiadásaik finanszírozására.
2026. 02. 25. 18:00
Megosztás:

A képzési kérdésekről volt szó az új KRESZ egyeztetésen

A gépjárművezető-képzéssel kapcsolatos kérdések kerültek sorra a közlekedési szabályok véleményezésére szolgáló workshop-sorozat szerdai eseményén. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket - közölte az ÉKM az MTI-vel.
2026. 02. 25. 17:30
Megosztás:

Hogyan fektet be a Z generáció? – Új befektetési szokások a digitális korban

A pénzügyi piacok arculatát gyökeresen átírja a fiatal befektetők friss nemzedéke. A Z generáció egészen új szemlélettel áll a pénzhez és a kockázatokhoz, ráadásul sajátos módszereket alkalmaz a vagyonteremtésben. A CFA Institute kutatása (amely a 18 és 25 év közöttieket faggatta pénzügyeikről) megerősíti: ezek a fiatalok merőben eltérő befektetési stratégiákat követnek, mint bármely korábbi korosztály.
2026. 02. 25. 17:15
Megosztás:

Vitalik Buterin újabb ETH-eladása: piaci zaj vagy intő jel?

Az Ethereum társalapítójának friss tranzakciója ismét felkorbácsolta a kriptopiacot. Több millió dollárnyi ETH mozgott meg egy ismert tárcából – a befektetők pedig azonnal találgatni kezdtek: egyszerű technikai átcsoportosítás történt, vagy komolyabb üzenetet hordoz a lépés?
2026. 02. 25. 17:00
Megosztás:

Vigyázat, csalók élnek vissza a rendőrség nevével!

Ismeretlen csalók a "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek elektronikus leveleket - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
2026. 02. 25. 16:00
Megosztás:

Intézményi roham a Bitcoinért: az árfolyam esik, az elfogadás szárnyal

Miközben a Bitcoin árfolyama jelentős korrekción ment keresztül, az intézményi és állami szereplők egyre nagyobb ütemben halmozzák fel a digitális eszközt. A rövid távú ármozgásokkal szemben a hosszú távú adaptáció tűnik az igazi történetnek.
2026. 02. 25. 15:30
Megosztás:

Stabil a kereslet a panellakások iránt

Országos szinten visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti érdeklődés az év elején, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt az ingatlan.com friss elemzése szerint.
2026. 02. 25. 15:00
Megosztás:

50 milliós bírságot kapott a Mobilredfox

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 49,9 millió forint bírságot szabott ki a mobiltelefontokok és tartozékok forgalmazására specializálódott Mobilredfox Kft.-re az akciókkal kapcsolatos alapvető hiányosságok miatt - tájékoztatta a versenyhatóság szerdán az MTI-t.
2026. 02. 25. 14:30
Megosztás:

Bizsuk nehézfémtartalmát vizsgálja az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriuma bizsu karkötőket, nyakláncokat és gyűrűket vizsgál, hogy a nem biztonságos kadmium és ólom tartalmú termékeket kiszűrje és kivonja a forgalomból. Az ékszerek mintavételére bevásárlóközpontokból, nagyáruházakból, távol-keleti üzemeltetésű üzletekből, valamint webáruházakból egyaránt sor kerül.
2026. 02. 25. 14:00
Megosztás:

Minden negyedik szülőkkel élő fiatal azonnal költözne

A szülőkkel élő fiatalok 25 százaléka a lehető leghamarabb önálló háztartásba költözne, ám 58 százalékuk számára csak az albérlet marad reális opció az azonnali váltáshoz. Miközben a 19-29 éves korosztály 28 százaléka tervez lakásvásárlást a következő három évben, tízből nyolc fiatal valamilyen mértékű hitel bevonásával tudná finanszírozni új otthonát. Különösen a 26-29 évesek körében válhat meghatározóvá a külső forrás: ebben a csoportban 41 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy túlnyomórészt hitelből tudnak majd ingatlant vásárolni.
2026. 02. 25. 13:30
Megosztás:

Mit üzen a NAV új ellenőrzési terve a vállalatoknak? – EY elemzés

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt, célzott kockázatelemzésen alapuló kiválasztással végzi ellenőrzési tevékenységét. Az EY adószakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy idén a hatóság fő üzenete az önkéntes jogkövetés támogatása és adózói magatartás szerinti differenciált fellépés. Fókuszba kerül többek között a kiskereskedelmi adó, az e-kereskedelmi platformok, a futárszolgáltatók, az élelmiszerlánc-felügyeleti díj fokozott ellenőrzése, a kapcsolt vállalkozások és a transzferárak, valamint a globális minimumadó.
2026. 02. 25. 13:00
Megosztás:

Az aktuális földgázszámlákban a rezsistop-kedvezményről is kapunk tájékoztatást

Az MVM folyamatosan végzi a számlázást, így a következő hetekben megérkeznek a gázszámlák; a számlában majd látni lehet, ha abban megjelenik a rezsistop-kedvezmény, gázszámlák esetében a "Támogatás, túlfizetés" soron, áramszámlákban pedig a "Támogatás" soron - tette közzé a vállalat szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 02. 25. 12:30
Megosztás:

Harmadik évüket zárták kiváló hozamokkal a nyugdíjpénztárak

A hazai önkéntes nyugdíjpénztárak záró vagyonnal súlyozott átlagos nettó hozama 9,04 százalék lett tavaly, a 2025.decemberi 3,30 százalékos inflációval összevetve ez 5,56 százalékos reálhozamot jelent a pénztártagoknak, így a 2023-ban és 2024-ben kétszámjegyű átlagos nettó hozammal záró önkéntes nyugdíjpénztárak a 2025-ös hozammal együtt az elmúlt két évtized messze legjobb hozamteljesítményét érték el az előző három évben – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által szerdán publikált szektoradatokból.
2026. 02. 25. 12:00
Megosztás:

Milyen betétbiztosítás vonatkozik a Revolut-nál lévő pénzekre?

Február eleje óta fut Magyarország legnagyobb Revolut kutatása, amelyben a BiztosDöntés.hu szakportál azt igyekszik felmérni, hogy a magyarok mennyire elégedettek a saját bankjukkal és a Revoluttal. A kérdés azért időszerű, mert a Revolut belátható időn belül megnyithatja magyarországi fióktelepét, ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy a hazai revolutosok magyar számlaszámot kaphatnak. A kérdőívet eddig több mint tízezren töltötték ki, de a szervezők összességében tizenötezer feletti válaszadót várnak. Az eredményeket a szakportál a kiértékelést követően publikálja majd.
2026. 02. 25. 11:30
Megosztás:

Tokenizációs fordulat: 20 milliárd dollár felé száguldanak az RWA-k a blokkláncon

A pénzügyi piacok csendes, de annál jelentősebb átalakuláson mennek keresztül. A tokenizált valós eszközök (Real-World Assets, RWA) piaca megközelítette a 20 milliárd dollárt, miközben a legnagyobb globális vagyonkezelők és bankok egyre nagyobb léptékben telepítik át alapjaikat és pénzügyi termékeiket blokklánc-alapú infrastruktúrára. A kísérleti projektek kora lezárulni látszik – az intézményi tőke immár élesben skáláz.
2026. 02. 25. 11:00
Megosztás:

Tiltakoznak a szerbiai gazdák az olcsó importtermékek ellen

Traktorokkal vonultak utcára a mezőgazdasági termelők Szerbiában kedden, hogy az olcsó importtermékek és az alacsony állami támogatások miatt tiltakozzanak.
2026. 02. 25. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

Optimista hangulatban zajlik a kereskedés ma reggel az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken, ahol folytatódik a technológiai szektor tegnap az amerikai tőzsdéken látott jó teljesítménye. A japán Nikkei225 és a dél-koreai Kospi új csúcson jár.
2026. 02. 25. 10:00
Megosztás:

Nem volt érdemi elmozdulás a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain; kamatot vágott az MNB

Nem volt érdemi elmozdulás a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain. A tízéves amerikai kötvényhozam 4,05% alatt, a német pedig 2,7% körül maradt. Az EUR/USD sem mozdult, 1,18 alatt maradt a jegyzés.
2026. 02. 25. 09:30
Megosztás: