Tovább eshet az arany árfolyama

Meredek csökkenő trendben esik az arany árfolyama hónapok óta. Egy fontos támaszhoz, 1.555 dollárhoz érkezett az árfolyam, és úgy tűnik, hogy a szint hamarosan eleshet, és nagy tér nyílhat lefelé - olvasható az Erste elemzésében.

Több mint fél éve egy csökkenő trendcsatornában araszol lefelé az arany kurzusa. A negatív középtávú kép mellett hosszútávon sem túl kedvező a helyzet, mert egy szűkülő alakzat rajzolódott ki, és az emelkedő trend már régen érvényét vesztette.

 

 

Eddig az 1.555 dolláros támasz volt az, amelyik többször is megállította az elmúlt két évben az árfolyamot. Eddig mindig sikerült a szintről visszapattannia az aranynak, de ezúttal erős eladói nyomás kíséretében érte el a támaszt, amit már negyedszer tesztel.

 

Érdemes most figyelmet szentelni az aranynak, mert elképzelhető a támasz törése, ami nagy lavinát indítana a nemesfém piacán. Ezúttal nem rajzolódtak ki pozitív fordulós jelzések a grafikonon, ráadásul erős csökkenő trend van érvényben. Ha elesik az 1.555 dolláros támasz, akkor rövid idő alatt nagyot eshet az árfolyam, ezért a short pozíciókat már jelenleg érdemes megnyitni. A veszteséglimitáló stop-losst a legutóbbi lokális maximumhoz, 1.590 dollárhoz helyezzük, a célárfolyamot pedig az 1.430 dolláros támaszhoz tehetjük.


Az arany fundamentumai:

 

A VIX index történelmi távlatokban mérve is alacsony szintre süllyedt, és rövidtávon is csökkenés figyelhető meg. A VIX index a S&P 500 indexkosárt alkotó részvényekre szóló opciókból visszaszámított volatilitást méri. Az alacsony mértékű beárazott és ez által előretekintőnek tekinthető volatilitás a bull piacok jellemzője, amikor a befektetők inkább a részvények irányába fordulnak, ami a tartalékeszköznek tekintett arany iránt csökkenti a kereslet, ami lefelé nyomja az árfolyamát.

 

 

A következő ábrán a VIX és az S&P 500 árfolyamának mozgását ábrázoltuk. Ezen látható, hogy az elmúlt 10 évben, ellentétes irányú mozgás volt megfigyelhető, vagyis a csökkenő volatilitás növekvő indexértékekkel párosult. A grafikonon az is látható, hogy a VIX index kilengése nagyobb, mint az indexé.

 

 

Az elmúlt időszakok csökkenése ellenére az arany árfolyama történelmi távon rendkívül magas így jelentős tere van még a további csökkenésnek. Az arany árfolyamának az emelkedése 2008-tól gyorsult fel, amikor a részvényektől elvárt hozamprémium is jelentősen megemelkedett.

 

 

A részvényárazás fontos paraméterét képezi a részvényektől elvárt hozam, aminek fontos eleme a piaci prémium, ami a következő ábrán látható. Ez egyúttal megegyezik az indextől elvárt kockázati felárral is. A grafikonon látható, hogy a legmagasabb elvárt hozamprémium 2009 első negyedévében volt, ahonnan csökkenés tapasztalható, azonban még mindig a 10 éves átlag fölött helyezkedik el, ami azt is jelenti, hogy az indexek emelkedése előtt még jelentős tér van. A részvények árfolyamának emelkedése a portfoliók átrendeződését eredményezné, aminek eredményeként az arany árfolyama jelentősen csökkenhetne.

 

 

Az arany árfolyamának emelkedésére irányába ható egyetlen jelentős tényező a likviditásbőség, ami a japán jegybank lépése után még inkább felerősödött, ugyanakkor az év második felétől a FED csökkentheti a QE3 program nagyságát, míg év végével akár meg is szüntetheti azt, a tegnap publikált FOMC jegyzőkönyv alapján.


A FED jelenlegi gazdaságélénkítő programja havi szinten 45+40 milliárd dolláros nagyságú, míg a BOJ új csomagja havi szinten megközelítőleg 44 milliárd dollárt tesz ki (a jen gyengülésének következtében a jenben bejelentett keretprogram dollárban mérve csökkenő tendenciát mutathat majd).

 

 A jelenlegi amerikai havi 85 milliárd és a japán 44 milliárd dolláros program legalább 3-4 hónapig párhuzamosan futhat, de akár a jövő év elejéig fenn maradhat ez a párhuzamosság, mielőtt a havi piacra folyó friss pénz mennyisége jelentős mértékben csökkenne.


Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás:

Felhőtől a teniszpályáig: SAP-val gyorsítja globális működését a Wilson

Közel húsz éve SAP-megoldásokra támaszkodik globális működésének összekapcsolásában a Wilson Sporting Goods, a világ egyik legismertebb sporteszköz- és sportruházati vállalata. A pénzügytől és értékesítéstől a beszerzésen, raktározáson és vámfolyamatokon át az adatelemzésig egységes digitális alap segíti, hogy a Wilson több ezer terméke a megfelelő időben jusson el profi sportolókhoz, üzletekhez, webáruházakhoz és vásárlókhoz világszerte. A vállalat következő nagy lépése a 2027-ben induló SAP S/4HANA-transzformáció lesz, amelyhez már mesterségesintelligencia-alapú támogatást is használ.
2026. 10. 12. 14:00
Megosztás:

Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás: