Új szemléletű női vezetőképzés a Harvard Egyetem DCE részlegével együttműködésben

A WILL Program olyan közép-európai és hazai közép- és felsővezetői pozíciót betöltő női vezetők számára jött létre, akik készen állnak a következő szintre lépni. A résztvevők már eddig is komoly szakmai eredményeket értek el, ám közös bennük a fejlődés iránti nyitottság, a stratégiai gondolkodás és a vezetői kihívások iránti érzékenység.
Az első, az Egyesült Államokban (USA) megtartott modul során a résztvevők a Harvard DCE oktatóinak vezetésével fejleszthették vezetői készségeiket. A program középpontjában a vezetői jelenlét, a tárgyalási készségek, a stratégiaépítés, a hatalmi struktúrák megismerése és a vezetői kommunikáció tökéletesítése állt. A nemzetközi tanulási környezet, a Harvard módszertanán alapuló esettanulmányok, valamint a vállalati látogatások különleges szakmai és emberi tapasztalatokkal járultak hozzá a programhoz csatlakozó női vezetők fejlődéséhez.
„A WILL Program nem csupán egy képzés, hanem egy szakmai közösség is: olyan női vezetőket kapcsol össze, akik hisznek abban, hogy a felelős, értékalapú vezetés hosszú távon versenyelőnyt jelent a vállalatok számára” – mondta Szuromi-Kovács Ágnes, a WILL Alapítvány kuratóriumi elnöke, a program megálmodója.
A program az első, nemzetközi képzési modult követően egy 8 alkalomból álló hazai modullal folytatódik – neves üzleti vezetők és oktatók közreműködésével. A tematika a legaktuálisabb kihívásokra reagál, külön figyelmet fordítva a résztvevők előtt álló egyedi kihívások felismerésére és kezelésére.
A WILL Program megvalósítását, a Harvard DCE szakmai támogatása mellett, az innovatív, felelős és versenyképes vezetés erejére aktívan támaszkodó hazai vállalati partnerek segítik.