Tovább tépték a magyar részvényeket - ismét az OTP volt a sztár

Folytatódott, bár jelentősen lassult az emelkedés a múlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), mivel javult a nemzetközi befektetői kockázatvállalási hajlandóság. A BUX 2,31 százalékkal erősödött az előző heti 8,65 százalékos emelkedés után.

A BÉT részvényindexe 19.286,15 ponton zárt pénteken, egy hét alatt 436 ponttal emelkedett az értéke. A részvénypiac heti forgalma 94,96 milliárd forint volt az előző heti 96,5 milliárd forint után. A CIB Bank heti összegzése szerint az előző időszak erőteljes emelkedését követően a hét első része a konszolidáció jegyében telt a BÉT-en. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalásokkal kapcsolatos pozitív fejlemények már beárazódtak, miközben a nemzetközi környezet sem volt igazán támogató. A hét második felében azonban már újra érezhető erősödés bontakozott ki a hazai piacon az OTP vezetésével.

 

Kedden a várakozásokkal ellentétben a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem módosította az irányadó kamatot, amely így továbbra is 7 százalékon áll. A tavaly év végén indult szigorítási ciklus így megszakadt. A döntés elsősorban Magyarország kockázati megítélésének javulását tükrözi. A kormány irányváltását követően elérhető közelségbe került az EU/IMF-megállapodás, a sikeres tárgyalásokkal kapcsolatos várakozások pedig az elmúlt napokban jelentősen erősítették a forintot, és az állampapírpiaci hozamok is konszolidálódtak. A hét közepén kisebb negatív korrekció zajlott a tőzsdéken az azt megelőző napok intenzív emelkedése után, ebből a magyar piac sem maradt ki.

 

Szerdán jelent meg a Nemzetközi Valutaalap éves értékelése Magyarországról. Bizalomerősítő magyar gazdaságpolitikát és a kiigazítási folyamat stabilizálását tartja szükségesnek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a négyes cikkely szerinti országjelentéshez kapcsolódó igazgatótanácsi értékelésében. Olyan gazdaságpolitika kell Magyarországon, amely megerősíti a gazdasági kormányzásba vetett bizalmat, stabilizálja a zajló kiigazítási folyamatot, és megerősíti a gazdasági intézményrendszert - olvasható a dokumentumban. A javuló befektetői hangulat részben az európai gazdasági talpra állás jeleinek volt köszönhető. Pozitívan hatott az is, hogy az amerikai jegybanki szerepet betöltő Fed elnöke, Ben Bernanke a központi bank Nyíltpiaci Bizottságának (FOMC) kétnapos kamatdöntő ülését követően szerdán azt mondta, az irányadó kamat 2014 végéig változatlanul nulla százalék körül marad. Szoros figyelemmel követik az infláció alakulását, és ha szükséges, újabb mennyiségi monetáris enyhítéssel törekszenek az inflációs célt tartani. A német ifo üzleti hangulat index szerdán pozitív fordulatot jelzett a német gazdasági teljesítmény alakulásában, valamint a német fogyasztói hangulat index is tíz hónapos csúcsra emelkedett.

 

Az európai piacokon a görög események álltak a figyelem középpontjában az elmúlt napokban. Miután a múlt hét végén félbeszakadtak a tárgyalások a magánhitelezőkkel a kötvénycseréről, hétfőn az EcoFin is elutasította a bankok ajánlatát. A tárgyalóküldöttség később visszatért Athénba, ahol szó volt arról is, hogy a bankok mellett a többi hitelező – konkrétan az EKB is - vállalja a veszteségek egy részét - foglalta össze a CIB Bank.

 

A vezető részvények közül ezúttal is az OTP teljesített a legjobban, egy hét alatt 8,10 százalékkal drágult, 4.125 forinton zárt pénteken. Az előző héten csaknem 13 százalékkal emelkedett a bankpapír árfolyama. A Mol 1,90 százalékkal erősödött, 19.565 forintra nőtt az árfolyama. A Magyar Telekom részvények ára 2,52 százalékkal 541 forintra csökkent. A Richter részvények 36.600 forintot értek pénteken, 1,08 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban. Az Egis árfolyama 3,46 százalékkal 16.605 forintra esett. A kis és közepes kapitalizációjú papírok mutatója, a BUMIX egy hét alatt 0,10 ponttal, 0,01 százalékkal emelkedett, 1.299,68 ponton zárt pénteken. (MTI)

Műfüves focipályát adtak át a hallássérültek budapesti tanintézetében

A kormányzat célja, hogy mindenki, így a fogyatékossággal élők számára is a legjobb feltételeket biztosítsa a rendszeres sportoláshoz, a testmozgáshoz - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, amikor felavatták a Nagy Norbert műfüves focipályát hétfőn a Budapesti Hallássérültek Tanintézetében.
2025. 09. 30. 05:00
Megosztás:

Új szemléletű női vezetőképzés a Harvard Egyetem DCE részlegével együttműködésben

Nagy sikerrel zárult az egyedülálló szemléletű WILL (Women in Leadership League) Program első, nemzetközi együttműködésben megvalósuló női vezetőképzési modulja. A Harvard Egyetem Division of Continuing Education (DCE) részlegének a Bostonhoz közeli Cambridge-ben tartott képzésén a női vezetők szakmai és személyes fejlődése állt a középpontban.
2025. 09. 30. 04:30
Megosztás:

Globális ügynökség hálózathoz csatlakozott az Influence Media

Az Influence Media csatlakozott a More Agencies globális ügynökség hálózathoz, mely helyi partnerein keresztül közel 30 országban nyújt egyedi igényekre szabott marketing, kommunikációs és public affairs szolgáltatásokat. A partnerség révén az Influence Media magas színvonalon tudja támogatni magyar vállalatok üzletfejlesztését a nemzetközi piacokon. Az ügynökség továbbá tudásmegosztás keretében folyamatos hozzáférést kap a legfrissebb globális vállalati kommunikációs gyakorlatokhoz, beleértve az élvonalbeli AI-alapú és adatvezérelt megoldásokat.
2025. 09. 30. 04:00
Megosztás:

Megépült az első lakóház falazórobottal Magyarországon

A WLTR névre keresztelt építőipari segédeszköz alig négy hónappal magyarországi bemutatkozása után már élesben is bizonyított: a falazórobot kevesebb mint 3 nap alatt húzta fel egy családi ház falait Budapest XVIII. kerületében. Az eszköz hatékony megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.
2025. 09. 30. 03:00
Megosztás:

Indul a balatoni haltelepítési szezon, javulnak a fogási esélyek

Hétfőn elkezdődött az őszi lehalászás a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) halastavaiban, a fogott háromnyaras pontyokat több helyszínen engedik a Balatonba - jelentette be a társaság MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2025. 09. 30. 02:00
Megosztás:

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start a főváros északi területein

Az Otthon Start program Budapest északi területein alapvetően három részre bontotta az ingatlanpiaci kínálatot - írja a Balla Ingatlan az MTI-hez hétfőn eljuttaott elemzésében.
2025. 09. 30. 01:00
Megosztás:

Hétfőn hirdetnek eredményt a falusi kisboltok működési támogatási pályázatán

Tavasszal hirdette meg a kormányzat a falusi kisboltok működési támogatását célzó pályázatot, amelyen hétfőn hirdetnek eredményt - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2025. 09. 30. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin árfolyam áttörte a 114 ezer dollárt – Itt az „Uptober”?

A Bitcoin lendülete újra erőre kapott, és a hétvégi emelkedés után hétfő reggel átlépte a 114 000 dolláros szintet. A piacon már most egyre többen beszélnek az októberi árfolyamrallyról, amit a kriptós közösség csak „Uptoberként” emleget. Vajon most is beigazolódik a szezonális minta? És mit jelent mindez a kriptopiac egészére nézve?
2025. 09. 29. 23:30
Megosztás:

DOT fedezetű stabilcoin születhet: új lendületet kapott a Polkadot ökoszisztéma

Új korszak kezdődhet a Polkadot hálózat életében: a közösség egyre nagyobb támogatással áll egy natív, DOT tokenekkel fedezett algoritmikus stabilcoin, a pUSD bevezetése mögé. A cél világos: függetlenedni az olyan központosított stabilcoinoktól, mint a USDT vagy a USDC, és megerősíteni a Polkadot saját gazdaságát.
2025. 09. 29. 23:00
Megosztás:

BlackRock beelőzte a Deribitet: új korszak kezdődik a Bitcoin opciós piacon

A kriptovaluták világában mérföldkőhöz érkeztünk: a BlackRock iShares Bitcoin Trust (IBIT) most először túlszárnyalta a Deribit platformot a Bitcoin opciós piacán. Ez nem csupán egy statisztikai adat, hanem erőteljes jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi intézmények egyre magabiztosabban vonulnak be a kriptoeszközök szabályozott világába. Mutatjuk, mit jelent ez a trend a piac egészére nézve.
2025. 09. 29. 22:30
Megosztás:

Szerdától már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák

Benyújtható az adóelőleg-nyilatkozat szerdától a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességére, nekik október 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a munkával megszerzett jövedelmeik után; a nyilatkozat legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) adható be elektronikusan - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 22:00
Megosztás:

AM: színes programokkal vár az Erdők Hete országos rendezvénysorozat

Több mint 100 programmal készülnek az Erdők Hete rendezvénysorozat kapcsán szeptember 29. és október 5-e között az állami erdészeti társaságok, az idén az esemény célja az erdők klímavédelemben betöltött szerepének bemutatása a társadalom, és főképp a fiatalok számára - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 21:30
Megosztás:

Az adóemelés ellenére sem csökkent a román államháztartási hiány

Az adóemelés ellenére sem csökkent a nyolchavi román államháztartási hiány - derül ki a bukaresti pénzügyminisztérium hétfőn közzétett költségvetési adataiból.
2025. 09. 29. 21:00
Megosztás:

A jobbközép nyerte az olaszországi tartományi választássorozat első fordulóját Marche régióban

A jobbközép jelöltje nyerte a közép-olaszországi Marche tartományban hétfőn lezárult választást, amelyen a választók fele járult az urnákhoz. Az északi Valle d’Aostában a helyi autonómiáért küzdő Union Valdotaine lett a legnagyobb párt.
2025. 09. 29. 20:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint hétfő kora este

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 29. 20:10
Megosztás:

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start

Az Otthon Start program nyári bejelentése óta látványosan megélénkült az érdeklődés Budapest IV. és XV. kerületének lakásai iránt. Ez az árak további emelkedését is magával hozta, miközben három részre szakította az ingatlanpiacot. Most a legnagyobb problémát a gyenge kínálat jelenti.
2025. 09. 29. 19:30
Megosztás:

BKK: indulhat a pesti fonódó villamoshálózat második ütemének tervezése

Elkezdődhet a pesti fonódó villamosprojekt második ütemének tervezése, miután aláírták a tervezésről szóló szerződést a feltételes közbeszerzési eljáráson nyertes FŐMTERV Zrt.-vel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 19:00
Megosztás:

Új csúcsot érő lendületet adott az energiahatékonysági piacnak az EKR felülvizsgálata

Minden várakozást felülmúló részvételt és forgalmat hozott az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) átfogó megújítása után megtartott első aukció 2025. szeptember 23-án. Az eredmények igazolják az idén lezajlott felülvizsgálat céljait: a piaci szereplők kedvezően fogadták a változásokat, az EKR-tőzsde indulása óta a második legnagyobb mennyiségű hitelesített energiamegtakarítás cserélt gazdát a valaha volt legmagasabb értékben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2025. 09. 29. 18:30
Megosztás:

Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély

A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. 09. 29. 18:05
Megosztás:

Bitcoinrészvények forradalma: új konszolidációs hullám indult a kriptokincstári cégeknél

​Egy új korszak küszöbén állnak a digitális eszközöket tartalékoló vállalatok, más néven DAT-ok (Digital Asset Treasuries). A Strive és a Semler Scientific egyesülése nemcsak az első ilyen jellegű tőzsdei összeolvadás, hanem egy határozott üzenet is: a „bitcoin per részvény” lesz az új iránytű a piacon. Mindez pedig csak a kezdet – szakértők szerint masszív konszolidációs hullám indulhat meg az ágazatban.
2025. 09. 29. 17:30
Megosztás: