Elemzők - vízválasztó volt a csütörtöki OPEC-értekezlet

A 30 millió hordós napi kitermelési kvóta változatlanul hagyásával a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) egyértelmű jelzést adott arra, hogy nem vállalja többé magára a piaci alkalmazkodás terhét, és más termelőkre, elsősorban az amerikai palaolaj-kitermelő ágazatra is át akar terhelni valamennyit ebből a felelősségből, ennek azonban várhatóan további meredek olajárcsökkenés lesz az eredménye - vélekedtek a csütörtöki bécsi OPEC-ülést értékelve londoni iparági elemzők.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays szakelemzői szerint ebből a szempontból vízválasztó volt a csütörtöki OPEC-értekezlet. A ház szerint különösen kirívó, hogy ezúttal kimaradt az ülést lezáró közleményből a csoport által kívánatosnak tartott ársáv megjelölése, ami szintén arra utal, hogy az OPEC a piacra bízza az új egyensúlyi pont megtalálását.

 

A Barclays elemzőinek számításai szerint ennek a piaci egyensúlyi helyzetnek a megtalálásához a napi globális kínálat legalább egymillió hordós csökkenésére lenne szükség. Rövid távon azonban - tekintettel arra is, hogy a piac még a jelenlegi árszintet sem tartja elég alacsonynak az amerikai kitermelés növekedési ütemének jelentős visszafogásához - a ház szakértői azzal számolnak, hogy a globális alaptípusnak tekintett Brent olajféleség hordónként ára 70 dollár alá csökken.

 

A Barclays elemzőstábja szerint az igazi probléma még csak jövőre jön, amikor a ház modellszámításai alapján az OPEC-olaj napi átlagos kereslete 28,5 millió hordóra - ezen belül a második negyedévben várhatóan 28 millió hordó alá - csökken az idei negyedik negyedévre várt 29,6 millió hordóról, elsősorban azért, mert az OPEC-en kívüli termelők napi kínálata valószínűleg 1,49 millió hordóval növekszik 2015-ben.

 

A tartósan alacsony olajárak előbb-utóbb élénkítik a keresletet; az alapeseti modellszámítások szerint 25 százalékos olajár-csökkenés 0,5 százalékos globális keresleti növekedéshez vezethet, ami napi 460 ezer hordós keresleti többletnek felel meg. Ebbe a képletbe azonban bele kell venni az erősödő dollár és a gyengülő globális gazdasági aktivitás hatásait is - hangsúlyozzák a Barclays londoni elemzői.

 

A ház szerint mindazonáltal az alapvető árbefolyásoló tényező mindenképpen az a széles körben vallott piaci nézet, hogy a jelenlegi olajárszint még nem elégséges az amerikai palaolaj-kitermelés bővülési ütemének érdemi lassításához. A Barclays szakértői emiatt akár 10 dollárnyi további áresést is valószínűnek tartanak ahhoz, hogy a piac megtalálja az új „árpadlót”.

 

Rövid távon más nagy londoni házak is jelentős további árcsökkenést várnak. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni szakelemzőinek várakozása szerint a globális olajárak január elejére 65 dollárig csökkenhetnek, tekintettel arra, hogy az OPEC-ben - a tagállamok saját gazdaságainak romló alapmutatói miatt - nincs meg a készség a közös kitermelés-visszafogó fellépésre.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A JP Morgan elemzői szerint a 70 dollár alatti olajárak kilátása mindazonáltal már a belső ellentétek félretételére és árstabilizáló célú kitermelés-csökkentő megállapodás elérésére késztetheti az OPEC-országokat, ám ez már nem várható az idén, mivel nincs is kitűzve újabb OPEC-szakminiszteri találkozó. (MTI)

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

A múlt heti nagy zuhanás után emelkedik az olaj árfolyama

A WTI 63,3 dollárig tudott erősödni, miután a delta variáns okozta félelem jelentős olajár zuhanást okozott a múlt héten.
2021. 08. 23. 14:00
Megosztás:

Szeptembertől csökken az orosz kőolajexport vámja

Oroszországban szeptembertől csökken a kivitelre szánt kőolaj vámja, miután augusztusban nőtt.
2021. 08. 16. 22:00
Megosztás:

Esik az olaj, terjed a delta variáns

A WTI 67 dollárig süllyedt, mivel a piac ismét azon kezdett el aggódni, hogy a delta variáns terjedése jelentős gazdasági károkot okozhat.
2021. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Jövőre már eléri a világ olajkereslete a válság előtti szintet

Az OPEC legfrissebb globális olajpiaci jelentésében megerősítette, hogy a világ olajkereslete jövőre visszatér a válság előtti szintre, és 2022 közepétől már meghaladja majd a napi 100 millió hordót.
2021. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Felfelé korrigált az olaj árfolyama, de továbbra is nyomás alatt

A WTI 69,2 dollárig tudott emelkedni, miután a héten több mint 6%-kal csökkent a kurzus a koronavírus járvány újraéledése okozta félelmek miatt.
2021. 08. 06. 11:00
Megosztás:

A nagy esés után stabilizálódott az olaj árfolyama

A WTI 68,2 dolláron állt ma reggel a háromnapos esés után. Az árfolyamra tegnap az ázsiai vírushelyzet és az EIA heti készletjelentése hatott leginkább.
2021. 08. 05. 12:00
Megosztás:

Az INA II. negyedéves eredménye erős lett, ami jó hír a MOL részvényeseknek (is)

Az INA tegnap hozta nyilvánosságra 2021. II negyedéves számait. A cég 633 millió horvát kuna tisztított, CCS alapú eredményt ért el, ami jóval magasabb, mint a tavalyi 366 millió kunás eredmény.
2021. 07. 30. 14:00
Megosztás:

A horvát miniszter szerint a MOL - INA tárgyalások a végső fázisban vannak

A Bloomberg értesülései szerint a horvát gazdasági miniszter, Tomislav Coric azt nyilatkozta, hogy a MOL-lal való tárgyalások a végső fázisban vannak.
2021. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Nagyot zuhant az olaj árfolyama az OPEC döntés után, a piac a delta variáns miatt aggódik

A WTI 8 hetes mélypontra, 67,1 dollárra zuhant, miután tegnap a befektetők a nyersanyagok és a részvények széles körét adták el a koronavírus járvány okozta félelem miatt.
2021. 07. 20. 12:00
Megosztás:

Megegyezett az OPEC a termelés növeléséről és a kvótákról

A nyersolaj árfolyama hatalmas emelkedést követően esni kezdett, miután az OPEC országok és a vele szövetséges államok vasárnap megegyeztek, hogy 2022-ig növelik a kitermelést, megoldva az eddigi nézeteltéréseket és csökkentve az olajjal kapcsolatos bizonytalanságokat.
2021. 07. 19. 14:00
Megosztás:

Vége az olaj áremelkedésének?

Az OPEC előrejelzései szerint az olaj iránti igény emelkedni fog az idei évben, illetve jövőre is.
2021. 07. 16. 14:30
Megosztás:

Megállíthatatlan az emelkedés az olaj árfolyamában

Az amerikai olaj tartalékok több mint 4 millió hordóval estek. A WTI 75 dollár körül mozog, miután 1,6%-ot emelkedett a keddi nap folyamán.
2021. 07. 14. 12:00
Megosztás:

Kifut az OPEC plusz az időből

Az olaj továbbra is emelkedik, a határidős piac 0,7%-os emelkedést mutat, a hétfői 0,6%-os csökkenést követően.
2021. 07. 13. 13:30
Megosztás:

Izgalmas tőzsdehét vár az olaj befektetőire

A WTI 74,4 dollárra esett vissza, miután 2%-ot emelkedett pénteken. Annak ellenére, hogy a fertőzöttek száma ismét emelkedik, még mindig bizakodó a piac az emelkedő keresletnek köszönhetően.
2021. 07. 12. 11:30
Megosztás:

Az emelkedő ázsiai fertőzésszám miatt visszaesett a WTI

A WTI 71,8 dollárig gyengült részben a koronavírus delta variánsának terjedése, részben az OPEC megegyezés hiánya miatt.
2021. 07. 08. 11:30
Megosztás:

Továbbra sincs OPEC megállapodás, közel a 80 dolláros olajár

Az OPEC tagállamok tegnap sem tudtak megállapodni a termelés növeléséről és a kihozatali kvóták újraszabályozásáról.
2021. 07. 07. 11:30
Megosztás:

Az olaj árfolyam emelkedését semmi sem tudja megállítani

A csütörtöki OPEC+ ülésen a Bloomberg felmérése szerint napi 550 ezer hordóval növelhetik a tagországok a kitermelést.
2021. 06. 28. 13:30
Megosztás:

December óta a leghosszabb emelkedő periódus az olaj árában

Úgy tűnik, hogy ez lesz az ötödik emelkedő hét egyhuzamban az olaj piacán, amelyre december óta nem volt példa.
2021. 06. 25. 14:30
Megosztás:

Szárnyal az olaj árfolyama, az OPEC fékezni próbálja

Miután a Brent 75 dollár fölé szaladt, a szaúdi olajminiszter hűteni próbálta a kedélyeket azzal, hogy az OPEC+ tagállamok felelősek abban, hogy csökkentsék az inflációs nyomást.
2021. 06. 24. 11:30
Megosztás: