További több mint 25 tonnával csökkenti a SPAR a műanyaghulladékot

Az áruházlánc alapításától aktívan elkötelezett a környezetvédelem iránt. Fenntarthatósági stratégiájának köszönhetően egyre kevesebb a vállalat működése során jelentkező műanyaghulladék, amit most egyes saját márkás tejei kupakjainak, tejfölei fedeleinek, illetve egyes zöldségek és gyümölcsök polisztirol- és plasztikcsomagolásának a mellőzésével, illetve a saját márkás SPAR étolaj flakonjának cseréjével még tovább csökkent. Az intézkedések által több mint 25 tonnával kevesebb műanyaghulladék keletkezik. A tevékeny környezettudatos szemlélet a SPAR papírfelhasználásában is megmutatkozik.

További több mint 25 tonnával csökkenti a SPAR a műanyaghulladékot

„Élhető környezetünk fenntarthatósága érdekében a SPAR – a működése során alkalmazott anyagok, technológiák és munkafolyamatok mellett – vásárlóit is a környezettudatosabb magatartásra bátorítja. A műanyag-redukciós stratégiánk az évek során számtalan lépéssel járult hozzá, hogy jelentősen kevesebb eldobható műanyaghulladék keletkezzen. Az összes árutípusnál egyre inkább előtérbe kerül a környezetbarát csomagolás, így történik most többek között egyes saját márkás tejtermékeink és étolajunk, valamint több zöldség és gyümölcs esetében is. Arra hasonlóképpen nagy figyelmet fordítunk, hogy reklámszórólapjainknál javarészt újrapapírt használjunk” – mondta Maczelka Márk a SPAR kommunikációs vezetője.


A SPAR fenntarthatósági stratégiájának újabb fontos intézkedése, hogy idén a saját márkás, egyliteres S-Budget 1,5%-os és 2,8%-os UHT tejek csomagolásánál mellőzik a műanyag kupakot. A vállalat ezzel a környezetbarát intézkedéssel – az éves forgalom tekintetében – több mint 6,7 tonnával csökkenti a felhasznált műanyagmennyiséget. Az igen jelentős spórolással úgy tudják enyhíteni a környezeti terheket, hogy az áruk továbbra is a megszokott minőséget, tartósságot és ízélményt garantálják.

Mennyi tejet fogyasztasz? ITT megnézheted!


A vállalat azonban nem csak a tejek, hanem a 450 grammos, 12%-os SPAR és 20%-os S-Budget tejfölök esetében is átállt a műanyagfedelek nélküli verziók forgalmazására 2020. március 1-től. Ezzel az intézkedéssel további, mintegy 8 tonnával csökkenti a műanyaghulladék mennyiségét éves szinten. A kibontott tejtermékek minőségét a fogyasztók az üzletekben megvásárolható, többször használatos szilikon zárófedelekkel őrizhetik meg.


Az áruházlánc nem csak a műanyagok esetében, hanem – a működése, illetve a vásárlói tájékoztatóanyagok és a termékcsomagolás kapcsán szintúgy – a papírfelhasználást illetően is takarékos, alternatív megoldásokat alkalmaz. Ma a hazai kiskereskedelmi gyakorlatban még ritka, hogy egy üzletcsoport az informatív reklámlapjait túlnyomó részt újrahasznosíthatott papírból állítja elő. A SPAR úttörőnek minősíthető ezen a téren: a heti szórólapjai immár 75%-ban újrahasznosított papírból készülnek. Az üzletlánc a szórólapjait környezetbarát papírra nyomtatja. A felhasznált papírtermékek az Európai Unió (EU) Ecolabel minősítésével rendelkeznek.


Már korábban is csökkentette a műanyaghulladék mennyiségét a SPAR a papírtojástartók használatával. A vállalat a csomagolásokkal kapcsolatosan a műanyag helyett már jó ideje a papírt részesíti előnyben. Az alternatív, környezetkímélő csomagolási megoldások egyike az újrahasznosítható papírrost-anyagok alkalmazása – például a tyúktojás-tartó dobozok esetében –, melyek újra felhasználhatóak, szén-semlegesek és biológiailag maradéktalanul lebomlanak. Az értékesítési adatok alapján a SPAR az újrahasznosított papír felhasználásával jelentős mennyiségű műanyagteher-csökkentéssel számol.


A SPAR a 4 darabos paradicsom eddigi műanyag habtálcáját papír csónaktálcára cseréli. Az áruházlánc ezzel egy év alatt akár 235 kilogramm polisztirolt vált ki, és már a 2020-as idényben papíralapú alátéttel kínálja ezt a termékét. A vállalat csomagolást vált a 3 darabos étkezési és csípős paprika esetében is. A 100%-ban lebomló csomagolásra való áttérés a tavalyi számok ismeretében az előbbi termék esetében 660, míg a másiknál 1015 kilogramm műanyag spórolását jelenti.

Más zöldségek esetén is egyre inkább csökkenti a vállalat a felhasznált műanyagot. A fél kilogrammos bio citrom műanyag háló helyett környezetbarát cérnahálós csomagolásban kerül a polcokra, amelynek révén a tervek szerint idén csaknem 686 kilogrammal kevesebb műanyag keletkezik.


Az 1 kilogrammos bio narancs csomagolásánál hasonlóképpen mellőzik a plasztik anyagot, aminek köszönhetően egy évben több mint 152 kilogramm műanyag-megtakarítás mutatkozik.

További jelentős mennyiségű, éves szinten 7,2 tonnányi műanyagot fog megspórolni a vállalat azzal, hogy egyliteres saját márkás SPAR étolaját súly-csökkentett, de a megszokott tartást biztosító palackokba tölti. Ezzel a fejlesztéssel együtt a beszállító partner a kupakok méretét és súlyát is redukálta, még kevesebb műanyagot használva fel a gyártás során, ami az éves kereslet alapján összességében újabb számottevő műanyag-visszafogást eredményez.

Mennyire táplálkozol egészségesen? ITT megtudhatod!


A SPAR tevékenysége során egyre több környezettudatos megoldást alkalmaz és népszerűsít a vásárlói körében. A vállalat a tavalyi évtől az üzleteiben újrahasználható zöldség- és gyümölcstároló tasakokat kínál, illetve további olyan jelentős lépésekkel is hozzájárul a környezeti terhek csökkentéséhez, mint a műanyag mélyhűtőtáskák kiváltása papír szigetelőszatyrokra, vagy a PET palackok súlycsökkentése egyes saját márkás ásványvizeknél.

Forrás: Spar.hu

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: