Továbbra is dől a lé a befektetési alapokba

Áprilisban tovább folytatódott az elmúlt fél évben tapasztalt kedvező tendencia a befektetési alapok piacán. Eszerint az elmúlt hónapban ismét jelentős, 57 milliárd forintot meghaladó mértékű friss tőke érkezett az alapokba. A tőkebeáramlás ismét a lakossági befektetőknek volt köszönhető, míg az intézményi befektetők a márciusi, csaknem 15 milliárd forint új tőke után áprilisban inkább hozamot realizáltak - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb jelentéséből.

Temmel András, a Bamosz főtitkára elmondta, hogy „az alapokba tovább folytatódott a nagyarányú tőkebeáramlás, igaz, az áprilisban ismét megtorpanó részvénypiaci lendület hatására a részvényalapok befektetői (elsősorban az intézményi befektetők) inkább hozamot realizáltak. A folytatódó kamatcsökkentések és az alapok hozamai viszont hozzájárultak ahhoz, hogy a lakossági befektetők továbbra is keressék a pénzpiaci és kötvény alapokat.”

 

„Az idei évben négy hónap alatt több mint 300 milliárd forint volt a befektetési alapokba újonnan helyezett tőke mértéke, ami megegyezik a tavalyi év második félévében beérkezett új befektetésekkel. Ráadásul a tőkebeáramlás több mint 90 százalékban a kisbefektetői bizalomnak volt köszönhető.” – tette hozzá a főtitkár.

 

A BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok áprilisban összesen több mint 57 milliárd forintot vonzottak, emellett vagyonukat a piaci teljesítmények is 23,7 milliárd forinttal növelték. Az intézményi és a részvényalapokon kívül minden alaptípusba érkezett friss pénz, de kiemelten a lakossági befektetők által preferált pénzpiaci, rövid kötvény, ingatlan és garantált alapok teljesítettek a legjobban. A hónapban egyedül a részvényalapokból, illetve a zártkörű egyéb alapokból történt jelentősebb tőkekivonás, míg mind a likviditási és származtatott, mind a vegyes és hosszú kötvény alapok esetében tőkebeáramlás váltotta a kivonást. Az áprilisi 2,4 százalékos bővülést követően, a hónap végén a BAMOSZ tagok 418 hazai befektetési alapban összesen 3 425 milliárd forintot kezeltek.

 

A legnépszerűbbek továbbra is a nyilvános nyíltvégű értékpapír alapok: az összvagyon többségét (62,9 százalékát) ezek adják, és az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon áprilisban az átlagnál valamivel gyorsabban, 3,1 százalékkal bővült. A vizsgált időszakban összesen 45,4 milliárd forint friss tőke érkezett, a hozam pedig további 18,8 milliárd forinttal növelte a befektetések értékét.

 

Immár harmadik hónapja tapasztalható növekedés a garantált alapok piacán. A tavaly decemberi növekedés - egy teljes év csökkenése után - már jelezte a változást, és bár januárban még tőkekivonás történt, az utóbbi három hónapban már számottevő friss tőke érkezett a nyilvános garantált alapokba. Az alapok vagyona áprilisban ismét 2 százalékkal nőtt, ami elsősorban 7,5 milliárd forint friss tőke hatása. Egy alap járt le és szűnt meg, de két új alap is indult - a friss tőke elsősorban e kettő egyenlege, miután a hónapban elindult új garantált alapokba összesen 8,8 milliárd forintot tettek a befektetők. Ráadásul a piaci teljesítmények is kedvezően alakultak: egymilliárd forinttal növelték a befektetők vagyonát. A garantált alapok összvagyona a hónap végén 428 milliárd forintra nőtt.

 

Áprilisban ismét változott a kép a részvényalapok esetében: míg a januári lelkesedést februárban tőkekivonás követte, márciusban újfent pozitív hangulat uralkodott piacon, amit áprilisban ismét kivonás követett. Az elmúlt hónapban 9,5 milliárd forintot vontak ki a nyilvános részvényalapokból, és bár a piaci teljesítmények 8,3 milliárd forint hozamot eredményeztek, a vagyon így is 0,3 százalékkal csökkent. A 61 részvényalap vagyona a hónap végén 376,5 milliárd forint volt. Ezen belül a kategória több mint háromnegyedét kitevő részvénytúlsúlyos alapok vagyona 0,8 százalékkal csökkent: áprilisban ezekből 9 milliárd forint távozott, de 6,7 milliárdos hozamot értek el. A tiszta részvényalapok vagyona ugyanakkor 1,2 százalékkal tudott bővülni, bár közel fél milliárd forint távozott ezekből a termékekből, de mintegy 1,6 milliárd forint hozam felhalmozódott rajtuk. Leggyorsabban az ázsiai tiszta részvény alapok vagyona nőtt.

 

Ismét igen jó hónapot zártak viszont a kötvényalapok: vagyonuk 9,3 százalékkal nőtt. Ezek a termékek 24,4 milliárd forint friss tőkét vonzottak, és 3,8 milliárd forint hozamot értek el. A legnépszerűbbek a rövid kötvényalapok voltak, 15,5 százalékos vagyongyarapodással. (Ez 23,7 milliárd forint friss tőkéből, és mintegy 1,7 milliárd forint hozamból jött össze). A hosszú kötvényalapok vagyona is 2 százalékkal tudott bővülni, miután 2,2 milliárd forintos teljesítmény mellett 665 millió forint friss pénz érkezett ezekbe a termékekbe. A kötvényalapok összvagyona a hónap végén 332 milliárd forint volt.

 

Az ingatlanalapok vagyona áprilisban ismét az átlagnál gyorsabban nőtt. A hónapban ismét jelentős, közel 17 milliárd forint friss tőkét vonzottak ezek a termékek, és további 1,5 milliárd forint hozamot is termeltek. A 21 ingatlanalap vagyona összességében 5,5 százalékkal nőtt, így az a hónap végén 354 milliárd forint volt, amely az alapok összvagyonának tíz százaléka. Jelentős, 1,2 milliárd forint friss tőke érkezett a hazai ingatlanalapok alapjaiba is, így ezek vagyona 4,1 százalékkal nőtt a hónapban. (Ezekben a termékekben közel 35 milliárd forint fekszik.)

 

A pénzpiaci alapok áprilisban ennél valamivel szerényebben bővültek. Összesen 26,8 milliárd forint friss befektetést vonzottak, és 4,8 milliárd forint hozamot termeltek, ez 2,5 százalékos növekedést jelent a vagyonban, amely a hónap végén 1 316 milliárd forint volt. A kategória több mint kétharmadát adó likviditási alapok vagyona ugyanakkor csak 0,8 százalékkal nőtt. A befektetők 3,7 milliárd forintot fektettek újonnan az alapokba, míg a likviditási alapok az elmúlt hónapban összesen 3 milliárd forintos hozamot hoztak a befektetőknek. A legnépszerűbbek a magyar pénzpiaci alapok voltak, de jelentős volt az érdeklődés forintos likviditási, az euróövezeti, és a bolgár levás pénzpiaci alapok iránt is. (Leggyorsabban a bolgár levás és a magyar pénzpiaci alapok vagyona nőtt.) Az euróövezeti likviditási, és a dollár likviditási és pénzpiaci alapokból ezzel szemben áprilisban pénzt vontak ki a befektetők.

 

Jó hónapot zártak a kisebb alapkategóriák is. A vegyes alapok száma ugyan 3 alap átalakításával 37-re csökkent, vagyonuk viszont 5,1 százalékkal, 106 milliárd forintra nőtt. Hosszú idő után a vegyes alapok is új befektetéseket tudtak vonzani, 3,6 milliárd forint érkezett ezekbe a termékekbe, emellett piaci teljesítményük is 1,5 milliárd forinttal növelte vagyont. A 12 egyéb alap vagyona áprilisban 2,6 százalékkal, 25 milliárd forintra nőtt. A hónapban 180 millió forint befektetés érkezett ezekbe a termékekbe, amelyek mintegy 440 millió forint hozamot értek el. A nyilvános származtatott alapok száma két vegyes alap átalakításával 27-re nőtt, az alapok vagyona 4,2 százalékkal nőtt, és április végén 66 milliárd forint volt. Ismét friss tőke érkezett ezekbe az alapokba is a hónapban, 1,9 milliárd forint új tőke mellett a piaci teljesítmény is mintegy 760 millió forinttal növelte a vagyont.

 

A zártkörű értékpapíralapok vagyona ugyanakkor 3 százalékkal csökkent. Az alapok 1,5 milliárd forint hozamot termeltek, míg a tőkekivonások 14,7 milliárd forinttal csökkentették a vagyont áprilisban. Az intézményi alapokon belül áprilisban a részvényalapokból jelentős mennyiségű tőkét vontak ki, és nagymennyiségű tőke távozott az egyéb alapokból is, míg a pénzpiaci és kötvény alapok kedveltek voltak. A hónap végén a zártkörű alapok összvagyona 421 milliárd forint volt, ez az alapok összvagyonának 12 százaléka.

 

 

Hol áll meg a fizetés diploma nélkül? Egy kutatás szerint sokaknál félmillió körül

A tapasztalat sokat számít a munkaerőpiacon, de a számok szerint a végzettség továbbra is komoly hatással van a fizetések alakulására. Egy friss kutatás arra jutott, hogy diploma nélkül sok munkavállalónál egy ponton lelassul vagy megáll a bérnövekedés. A Varsovia Egyetem 2026-os elemzése szerint ez gyakran a nettó 450–500 ezer forintos sáv környékén következik be. A diplomások fizetése ezzel szemben ezen a szinten kezd látványosabban emelkedni, és a vezetői pozíciók felé is könnyebben nyílik út.
2026. 03. 19. 00:01
Megosztás:

Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is

A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni fognak az árak - közölte szerdán Ljubljanában Bojan Kumer környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi miniszter.
2026. 03. 18. 23:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét részben a világpiaci feszültségek csökkentése érdekében - közölte az amerikai pénzügyminisztérium szerdán.
2026. 03. 18. 22:30
Megosztás:

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Kijevnek

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Ukrajnának, ezzel a háború kezdete óta nyújtott segély eléri a 4 milliárd eurót - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök, miután hivatalában fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt szerdán Madridban.
2026. 03. 18. 22:00
Megosztás:

Stabil belföldi fogyasztásra számít az idén a húsiparosok érdekképviselete

Az idén kissé nőhet a húsfogyasztás belföldön, de az importnyomás továbbra is erős, a kiviteli lehetőségek pedig bizonytalanok - mondta a Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke, Éder Tamás szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 03. 18. 21:30
Megosztás:

2025-ben a mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció fő hajtóereje Magyarországon

A mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció legfőbb hajtóereje Magyarországon tavaly a Mastercard legfrissebb, szerdán közzétett reprezentatív kutatása szerint: egy év alatt 41 százalékról 48 százalékra nőtt a mobilfizetést használók aránya, ami több mint kétszerese a hat évvel ezelőtti 22 százaléknak.
2026. 03. 18. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 18. 20:30
Megosztás:

Újjabb három vármegyében rendeltek el tűzgyújtási tilalmat

Tűzgyújtási tilalmat rendelt el 2026. március 19-től Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar vármegyében, és fenntartja a korlátozást Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével - közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.
2026. 03. 18. 20:00
Megosztás:

A kormány mintegy 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat

A kormány arról döntött, hogy mintegy 7 milliárd forinttal megsegíti a tejtermelő gazdákat: a következő három hónapban minden liter tej után mintegy 15 forint felárat fognak fizetni támogatásként a gazdáknak - mondta az agrárminiszter a Facebook oldalára szerdán feltöltött videójában.
2026. 03. 18. 19:30
Megosztás:

Csehország kész segíteni, hogy Szlovákia újra kapjon kőolajat

Csehország kész olyan beruházásokat eszközölni, amelyek biztosítanák a kőolaj újbóli szállítását Szlovákiába - jelentette ki Karel Havlícek cseh ipari és kereskedelmi miniszter szerdán Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Denisa Saková szlovák ipari miniszterrel.
2026. 03. 18. 19:00
Megosztás:

Stabilcoin-szabályozás az USA-ban: kamat helyett jutalom? Új irány körvonalazódik

Az amerikai törvényhozás új szakaszba lépett a stabilcoinok (stablecoins) szabályozásában: a Szenátus banki bizottsága olyan keretrendszert készít elő, amely alapjaiban változtathatja meg, hogyan kereshetnek hozamot a felhasználók. A cél egyensúlyt teremteni az innováció és a bankrendszer stabilitása között.
2026. 03. 18. 18:30
Megosztás:

Kulcsszerepben a pénzügyi edukáció – a magyarok még mindig óvatos befektetők

A magyarok továbbra is óvatos befektetők, miközben a pénzügyi ismeretek és a digitális bizalom fejlesztésre szorul. A Global Money Week ráirányítja a figyelmet a pénzügyi oktatás fontosságára világszerte, azonban Magyarországon a befektetési aktivitás továbbra is korlátozott. Ennek hátterében a pénzügyi ismeretek hiányosságai és az alacsony digitális bizalom állnak – derül ki az XTB globális befektetési alkalmazás megbízásából, az Ipsos által készített kutatásból.
2026. 03. 18. 18:00
Megosztás:

A Ripple nagy dobása Brazíliában: az XRP és az RLUSD új piacokat hódít meg

A Ripple újabb stratégiai lépést tett Latin-Amerikában: Brazília válhat a következő kulcsfontosságú központtá a blokklánc-alapú pénzügyi infrastruktúra kiépítésében. Az XRP és az RLUSD terjeszkedése nemcsak a régiót, hanem a globális kriptopiacot is átalakíthatja.
2026. 03. 18. 17:30
Megosztás:

Meghirdették az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázatot

Szerdán megjelent a kilencedik Érték és Minőség Nagydíj pályázat, a védjegyhasználatra május 28-ig lehet jelentkezni, a vállalkozások jelentkezését több mint 100 kategóriában, a gazdaság és a kultúra 48 főcsoportjában várják – közölte a pályázat szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a védjegy alapítója.
2026. 03. 18. 17:00
Megosztás:

Nyolcszáz új munkahelyet teremt a kínai Zoomlion beruházása Tatabányán

A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából nyolcszáz új munkahely jön majd létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a helyszínen.
2026. 03. 18. 16:30
Megosztás:

Már az induló cégeknek sem elérhetetlen a nullás bankszámla

Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
2026. 03. 18. 16:00
Megosztás:

Az Ether stabilizálódik: az Ethereum a 2026 eleji gyors megerősítési szabály bevezetésére készül

Az Ethereum fejlesztői egy új mechanizmuson dolgoznak, amely jelentősen csökkentheti a tranzakciók visszaigazolási idejét. A Fast Confirmation Rule (FCR) bevezetése nemcsak a felhasználói élményt javíthatja, hanem a cross-chain ökoszisztéma hatékonyságát is új szintre emelheti.
2026. 03. 18. 15:30
Megosztás:

José González a 35. jubileumi Művészetek Völgyében - A svéd előadó új albumával érkezik Kapolcsra

Az argentin politikai menekült szülők gyermekeként Svédországban született José González tavalyi teltházas koncertje után idén a Völgylakók legnagyobb örömére Kapolcsra látogat.
2026. 03. 18. 15:00
Megosztás:

Díjazták a Herbiovit gyógynövényes kozmetikumait

A közelmúltban ismét kiosztották a MagyarBrands díjakat, amelyek évről évre a kiemelkedő magyar márkákat ismerik el. A program 2010 óta vizsgálja a hazai brandeket több szempont – többek között identitás, reputáció, márkaépítés, innováció és társadalmi hasznosság – alapján. A díjátadó gálaest keretében, idén is több mint hatvan márka vehette át az elismerést a kiváló fogyasztói, üzleti és innovatív kategóriákban, többek között a Herbiovit is.
2026. 03. 18. 14:30
Megosztás:

Csalók ellen: Befektetési Túlélőcsomag az Erstétől

A befektetési csalások az utóbbi időben az egyik leggyorsabban terjedő pénzügyi visszaélési formává váltak. A csalók „kihagyhatatlan” ajánlatokkal és tudatos pszichológiai nyomásgyakorlással próbálják megszerezni az ügyfelek pénzét. Az Erste a csalások megelőzése, a befektetők edukálása érdekében tájékoztató oldalt állított össze. Az ügyfelek a Befektetési Túlélőcsomag internetes felületén egy helyen, strukturált formában és közérthető nyelvezettel megtalálnak minden szükség információt, ami ahhoz kell, hogy felismerjék és elkerüljék a befektetési csalásokat.
2026. 03. 18. 14:00
Megosztás: