Tőzsdeünnep - A tőzsde élénkítését szorgalmazták tőkepiaci szakértők

Tőkepiaci szakemberek a tőzsdei forgalom növelését, a keresleti és kínálati oldal élénkítését, az ezeket segítő állami szabályozók kidolgozását, továbbá állami cégek tőzsdei bevezetését szorgalmazták azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a magyar tőzsde újraalapításának 22. évfordulója alkalmából rendeztek csütörtökön Budapesten.

Katona Zsolt, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója szerint a tőzsdei forgalom élénkülését segíti majd a 2013-ban bevezetendő új kereskedési rendszer, a Xetra, valamint a szintén jövőre induló árjegyzői rendszer is.
    

Lantos Csaba, a KELER Zrt. elnöke kifejtette: a tőzsde jelenlegi kereskedési rendszerének megvan ugyan az az előnye, hogy olcsó, de bizonyos értelemben zsákutcát jelent, mert a világ tőzsdéi más irányba mentek el, és a Xetra rendszert sokkal többen használják. Az árjegyzői rendszert a KELER elnöke a likviditás növelése szempontjából tartotta jó kezdeményezésnek.
    

Lantos Csaba felvetette azt is, hogy a tőzsdei elszámolás területén is lenne lehetőség olyan pozitív elmozdulásra, amely szintén segíthetné a forgalom bővülését, a magyar elszámolási rendszer ugyanis az egyik legszigorúbb. Mindazonáltal úgy vélte, hogy csak az innováció az, ami előrelendíti a piacot, ez jelenthet kiutat a jelenlegi apadó forgalomból.
    

Katona Zsolt kifejtette: a tőzsde "keményen" dolgozik azon is, hogy legyenek új bevezetések, és ezen a téren a kis- és közepes hazai vállalatok mellett célpontok az állami vállalatok is.
    

Az állami vállalatok tőzsdei megjelenése mellett érvelt Vízkeleti Sándor, a Pioneer Alapkezelő vezérigazgatója is, aki szerint az állami vagyon jól hasznosítható a tőzsdén is. Erre példaként említette a részben állami tulajdonú Richter által kibocsátott átváltoztatható kötvényeket, amelyek a költségvetésnek is bevételt jelentettek. Vízkeleti Sándor "családi ezüstnek" nevezte a Magyar Villamos Műveket. Egy ilyen blue chip részvény bevezetése véleménye szerint hatalmasat lendíthetne a tőzsdén.
    

A beszélgetésen a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről résztvevő Balog Ádám adóügyekért felelős helyettes államtitkár azonban kijelentette: rövid távon nem lát lehetőséget állami cég tőzsdére vitelére. Hozzátette, hogy a közelmúlt jogszabályi változásai nem ebbe az irányba mentek, a nemzeti vagyonról szóló törvény ugyan konkrét tiltást nem tartalmaz erre vonatkozóan, de filozófiájában nem ebbe az irányba mutat.
    

Az új termékek bevezetése mellett a tőzsde fontosnak tartja a kisbefektetők oktatását, a pénzügyi kultúra terjesztését is. A BÉT vezérigazgatója megemlítette, hogy a 27 ezer milliárd forint hazai lakossági megtakarításból mindössze 400 milliárd forint van tőzsdei részvényekben, és ez európai viszonylatban nagyon alacsony arány.
    

Lantos Csaba szerint a lakossági megtakarítások mobilizálása keresletélénkítő hatással lehetne a tőzsdére. Elmondta, hogy Magyarországon a lakossági megtakarítások 8 százaléka készpénzben van, ez nemzetközi összehasonlításban nagyon magas arány. Szintén magas, 93 százalékos a saját tulajdonú lakások aránya, és ez szavai szerint "holt tőke" a gazdaság számára. Véleménye szerint a zárt társaságokban lévő lakossági megtakarításokat is át lehetne terelni a nyilvánosság irányába, mindezekhez pedig megfelelő szabályozási ösztönzőkre volna szükség.
    

Katona Zsolt szerint a szabályozási környezet is fontos az értékpapírpiac élénkítéséhez, és úgy vélte, hogy ebből a szempontból a pénzügyi tranzakciós adó negatív hatású lehet, ha értékpapírszámlához kapcsolódó forgalomra is vonatkozik. Pozitív kezdeményezésként értékelte viszont a nyugdíj-előtakarékossági és a tartós befektetési számla korábbi bevezetését. (MTI)


Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás: