Két hetes mélypontjukra csorogtak az európai piacok

A nagy nyugat-európai részvénypiacok pénteken már a negyedik napja gyengélkedtek, melynek következtében két hetes mélypontjukra csúsztak, leginkább a banki részvények vezetésével, miután Ukrajna fizetésképességével kapcsolatban aggodalmak adódtak, eközben a olaj árának csökkenése az energetikai részvényeket gyengítette.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,4 százalékos emelkedéssel kezdte a napot, de előzetes adat szerint 0,7 százalékos mínusszal 1.003,20 ponton, kétheti mélyponton zárt. Kétheti emelkedés után ezen a héten 1,59 százalékkal gyengült, miután hétfőn tizenhárom havi csúcsra ért.

 

Piaci elemzők néhány vezető részvény - TUI, Thomas Cook, FIAT, Enel - értékforgalmazói leértékelésének, a kőolaj árveszteségének és a hét végén szokásos, óvatos profitkivételnek tulajdonítják az üzletmenet újabb lanyhulását. Az FTSEurofirst 300-asban nagy súllyal szereplő bankok részvényei 2,3-3,7 százalék között estek.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 16,29 pontos, 0,31 százalékos gyengüléssel 5.251,41 ponton zárt pénteken. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 39,03 pontos, 0,68 százalékos csökkenéssel 5.663,15 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 30,86 ponttal, 0,82 százalékkal 3.729,36 pontra esett.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára péntek reggel 29 centtel drágább, a nyugat-európai értéktőzsdék zárása után, hordónként 77,44 dolláron, 20 centtel olcsóbb volt a csütörtöki zárónál. Csütörtökön 1,83 dollárral olcsóbbodott. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója (159 liter) 77,14 dollár volt New Yorkban, 32 centtel olcsóbb a csütörtöki zárónál.

 

Az európai párlatkereskedelem számára irányadó londoni gázolajjegyzés tonnánként 610,75 dollár volt Londonban, 10,25 dollárral olcsóbb a csütörtöki zárónál. Csütörtökön 22,00 dollárral olcsóbbodott. Pénteken a viszonylag erősebb dollár és a minden piacra kiterjedő kockázatkerülés nyomta tovább a kőolaj árát.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4916 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,4860 dollárnál tartott, 0,0061 dollárral olcsóbban a csütörtöki későinél, 6,31 százalékkal erősebben a tavaly év véginél. Október 26-án az euró 1,5064 dolláron új, tizennégy havi csúcsot ért el a dollárral szemben. Azóta gyengült a közös valuta, miközben a dollárnak kedvezett a részvénypiaci visszaesés. Az euró eddigi abszolút rekordja az 1999-es bevezetése óta 1,6038 dollár volt, ezt tavaly július 15-én érte el. Az euró tavaly 4,27 százalékkal lett olcsóbb a dollárhoz képest.

 

Az arany unciánként 1.139,50 dollár volt pénteken késő délután Londonban azonnalra, olcsóbb a csütörtöki késői 1.143,50 dollárnál. A kissé erősödő dollár ezen a piacon is megtette hatását. Szerdán napközben, másfél héten belül ötödször, ismét rekordot döntött az arany ára: unciánként (31,1 gramm) 1.152,75 dollárig emelkedett.

 

Az arany hónapok óta drágul, mert a dollár alapvetően lefelé tartó pályára került a világgazdaság javulása és a továbbra is nulla közeli amerikai alapkamat-kilátások miatt. Eközben a piacon mind jobban tartanak az állami gazdaságösztönző programok hosszú távon inflációt gerjesztő hatásától, és növekvő aranytartalékolásra számítanak a portfoliójukat színesíteni akaró ázsiai központi bankok részéről is. Az arany népszerűségét növeli az is, hogy az alacsony vagy éppen zéró alapkamatszintek miatt a kamatozó értékpapírok nem támasztanak versenyt a kamattal nem járó árupiaci befektetéseknek.


Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás

Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben hétfőn.
2026. 06. 29. 23:00
Megosztás:

Az EU a lakhatási válság megoldására sarkallja a tagállamokat

Az Európai Unió Tanácsa ajánlásokat fogadott el hétfőn, amelyben felszólította a tagállamokat és a politikai döntéshozókat, hogy vegyék figyelembe a lakhatási igények és a demográfiai trendek, például az elöregedett népesség, a háztartások méretének csökkenése és a vidékről a városba irányuló migráció közötti kölcsönhatást az elérhető és méltányos lakhatás biztosítása érdekében.
2026. 06. 29. 22:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 21:30
Megosztás:

Négymilliárd forintos beruházással korszerűsítették a veszprémi jégkrémgyárat

Négymilliárd forintos beruházással, egy új gyártósor üzembe helyezésével korszerűsítette a The Magnum Ice Cream Company veszprémi jégkrémgyárát.
2026. 06. 29. 21:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepítettek az Energiabörze tagvállatai 5 településen

Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai – közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 29. 20:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 20:00
Megosztás:

Globálisan 16 százalékkal csökkent a kerozin ára májusban havi szinten

Globálisan 16,3 százalékkal volt alacsonyabb a repülőgép-üzemanyag ára májusban áprilishoz képest, aminek a hatására nőtt a globális légi árufuvarozás - áll a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 06. 29. 19:30
Megosztás:

Az Alteo több leányvállalatának egyesítéséről döntött

Több leányvállalatának egyesítésről döntött az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 06. 29. 19:00
Megosztás:

A kész dubaji lakások most olcsóbbak lehetnek az újaknál

A kész dubaji lakások egy része már olcsóbb lehet, mint a még építés előtt álló ingatlanok – állítja a térség egyik ingatlanszakértője. A különbséget az okozza, hogy a fejlesztők a növekvő építési költségek miatt tartják áraikat, miközben a másodlagos piacon sürgős eladók jelentek meg. A készpénzes vásárlók így egyes prémium ingatlanokat akár a februári áraknál 15–25 százalékkal olcsóbban is megszerezhetnek.
2026. 06. 29. 18:30
Megosztás:

Az EU jogszabályt hagyott jóvá a járművek újrahasznosítására

Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen járművek felhasználására vonatkozó követelményekről, az új szabályok célja, hogy az új járműveket úgy tervezzék és gyártsák, hogy figyelembe vegyék az alkatrészek újrafelhasználását, hasznosítását - közölte az uniós tanács hétfőn.
2026. 06. 29. 17:30
Megosztás:

Keddtől olcsóbb lesz az üzemanyag Horvátországban

Keddtől csökken az üzemanyagok ára Horvátországban, jóllehet a kormány részben emeli az energiahordozók jövedéki adóját és az üzemanyag-forgalmazók árrését.
2026. 06. 29. 17:00
Megosztás:

150 millió dolláros Uniswap-lépés forgathatja fel a stabilcoinpiacot

A Spark mintegy 150 millió dollárnyi likviditást helyezett át az Uniswap v4-re, hogy létrehozza a stabilcoinok közös devizapiaci rétegét. A nagyszabású DeFi-művelet megoldást kínálhat a piac egyik legsúlyosabb problémájára: az egyre több kibocsátó között szétaprózódó likviditásra.
2026. 06. 29. 16:30
Megosztás:

Csökkent az élelmiszerpazarlás az elmúlt kilenc évben Magyarországon

Az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal csökkent Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése alapján, amelyről hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 06. 29. 16:10
Megosztás:

A vízfogyasztás csökkentését kérik több dél-zalai településen

Már a hétvégétől takarékosabb vízfelhasználást kért nyolc dél-zalai településen a helyi szolgáltató, az ellátást egy váratlan üzemzavar is nehezíti - közölte közösségi oldalán hétfőn a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.
2026. 06. 29. 15:00
Megosztás:

A felújítást tervezők is nyerhetnek a csökkenő kamatkörnyezeten

A felújítást vagy korszerűsítést tervező háztartások számára kedvező fordulat jöhet a következő hónapokban a hitelpiacon. A bankközi kamatok látványos csökkenése és a legutóbbi jegybanki döntés együttesen megnyithatja az utat az olcsóbb ingatlanfedezetes hitelek felé – éppen akkor, amikor június végén lezárul a Vidéki Otthonfelújítási Program.
2026. 06. 29. 14:30
Megosztás:

USDT stabilcoin hiány Indiában: 8,5% fölé ugrott a stabilcoin felára

Jelentősen beszűkült a Tether stabilcoinjának indiai kínálata, ezért az USDT helyi árfolyama több mint 8,5%-kal haladja meg a hivatalos dollárárfolyamot. A hatósági vizsgálatok, a korlátozott beáramlás és a szabályozási bizonytalanság egyaránt hozzájárulhat a prémium látványos emelkedéséhez.
2026. 06. 29. 14:00
Megosztás:

Ütött az óra a kedvezményes devizaváltásban, így licitálnak egymásra a bankok

Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Itt tart most a bankok harca, ekkor és ennyi forintot lehet kedvezményesen devizára váltani.
2026. 06. 29. 13:30
Megosztás:

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelentett be

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte - közölte a gyógyszeripari cég az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 29. 13:00
Megosztás:

Ismét jelentősen nőtt a biztosítók díjbevétele tavaly

A biztosítók díjbevétele tavaly ismét jelentősen, 15 százalékkal nőtt, a fióktelepekével együtt elérte a 2115 milliárd forintot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.
2026. 06. 29. 12:30
Megosztás:

Csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
2026. 06. 29. 12:00
Megosztás: