Trónfosztás a lakáspiacon - nyolcvanszoros különbség a legdrágább és legolcsóbb lakások között

Már nem a XII. kerületi Hunyad lejtő a legdrágább utca a fővárosban és az országban, hanem az V. kerületi Dorottya utca, ahol egy négyzetmétert tavaly átlagosan 1,6 millió forintért adtak el. A legolcsóbb közterület a Békés megyei Mezőhegyeshez tartozik, ott négyzetméterenként 20 ezer forintot adott a vevő. A legdrágább és legolcsóbb ingatlanok között nyolcvanszoros volt a különbség, egy évvel korábban még hetvenszeres eltérést mutattak az adatok. Az idén októberben a magánszemélyek által hirdetett budapesti lakások között szintén egy V. kerületi lakás vitte a prímet: egy Galamb utcai lakásért négyzetméterenként 2,7 millió forintot kér a tulajdonos.

Trónfosztás a lakáspiacon - nyolcvanszoros különbség a legdrágább és legolcsóbb lakások között

Új bajnoka van a budapesti lakáspiacnak: az utcaszintű bontás szerint 2018-ban 1,596 millió forintos négyzetméterárral a Dorottya utca vette át az első helyet a 2017-ben 1,346 millió forinttal listavezető Hunyad lejtőtől - áll az ingatlan.com elemzésében, amely a hivatalos és a saját adatok alapján mutatja be a legdrágább és legolcsóbb lakásokat és az aktuális keresletet.

Millió felett mindenki

A legújabb - a hivatalos adatok alapján készült - rangsorban az első tíz helyből nyolc az V. kerületé: a győztes Dorottya utca mellett a Vértanúk tere, a Vörösmarty tér, a Vécsey utca, a Garibaldi utca, a Zrínyi utca, a Ferenciek tere, és az Apáczai Csere János utca számított a legdrágábbnak tavaly. Az átlagos négyzetméterár a felsorolt utcákban és tereken 1,05-1,34 millió forintot tett ki. A két kakukktojás a top tízben a gellérthegyi Bérc utca és a II. kerületi Boróka utca, előbbiben négyzetméterenként 1,18 millióért, utóbbiban 1,045 millió forintért keltek el a lakások.



Tavalyelőtt még csak tíz olyan utca volt Budapesten, ahol átlagosan legalább egymillió forintért cseréltek gazdát az ingatlanok négyzetméterenként, 2018-ban a számuk majdnem megduplázódott, és 19-re nőtt.

Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!

Az ingatlan.com saját adatai szerint idén októberben a Dorottya utcai lakásokat átlagosan 1,9 millió forintos négyzetméteráron hirdették. Ennél azonban voltak drágábban kínált lakások, amelyeket magánszemélyek dobtak piacra. A legmagasabb ár a szintén V. kerületi Galamb utcához köthető, az ottani lakásért a tulajdonos négyzetméterenként 2,7 millió forintot szeretne kapni.

A másik oldal

Visszatérve a hivatalos tavalyi statisztikákhoz, a múlt évben a VIII. kerületi Hős utca volt a legolcsóbb, csakúgy, mint egy évvel korábban. Tavaly a négyzetméterár 103 ezer forintot tett ki, ez a 2017-es 75 ezer forintos átlagárhoz képest egyébként közel 40 százalékos drágulást jelentett, de így is nagyon alacsonynak számít. A második és harmadik legolcsóbb utca Budapesten a XVIII. kerületi Bajcsy-Zsilinszky út és a XVII. kerületi Nápoly utca, előbbiben 187 ezer, utóbbiban 199 ezer forintra jött ki az átlagos négyzetméterár.

Az országban a legolcsóbb ingatlanok tavaly a Békés megyei Mezőhegyesen cseréltek gazdát, az Ómezőhegyes majorban eladott lakások négyzetméteréért 20 ezer forintot adtak a vevők. Így az országon belül a legdrágább és legolcsóbb ingatlanok négyzetméterára közötti különbség nyolcvanszoros volt 2018-ben, egy évvel korábban még hetvenszeres volt az eltérés.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: