Trump a gazdaságot dicsérte, Biden a járványkezelést támadta

Az újraválasztásáért küzdő Donald Trump amerikai republikánus elnök a gazdaságot dicsérte, demokrata párti kihívója, Joe Biden az elnök járványkezelését támadta Floridában csütörtökön.

Trump a gazdaságot dicsérte, Biden a járványkezelést támadta

A két politikus egyidőben kampányolt a déli tagállam nyugati partvidékén fekvő Tampában. Trump nagygyűlést tartott, míg Biden autós összejövetelen vett részt, vagyis olyan kampánygyűlésen, ahol a résztvevők a gépkocsijaikból figyelték az elnökjelölt beszédét.
   
Donald Trump a gazdaságot, a gazdasági növekedést dicsérte, utalva a kereskedelmi minisztérium csütörtök reggel nyilvánosságra hozott adataira, melyek szerint a harmadik negyedévben az amerikai gazdaság 33.1 százalékos növekedéssel dicsekedhet, és március óta először csökkent 800 ezer fő alá az újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma. "Egyetlen országnak sincsenek ilyen gazdasági adatai" - hangoztatta az elnök és "robbanásszerűnek" nevezte a gazdasági növekedést. Hozzáfűzte: öt nap múlva - a választáson - "győzni fogunk Floridában és újabb négy évet nyerünk".
   
Joe Biden azt fejtegette, hogy "a gazdasági növekedés önmagában közel sem elég a kilábaláshoz a mély recesszióból". A politikus úgy vélte, hogy a kilábalás lassul és csupán a felsőbb társadalmi rétegeket érinti, miközben több tízmilliónyi dolgozó család és kisvállalkozás nem érzékel javulást. Ezt egyébként Biden a kampány előtti kiadott közleményében is leszögezte. Megjegyezte, hogy a csütörtökön nyilvánosságra hozott kiváló gazdasági adatok "nem jelentenek győzelmet a dolgozó családok számára"
   
Március, a járvány kirobbanása óta több mint 65 millió amerikai - durván a munkaképes korú lakosság 40 százaléka - kért munkanélküli segélyt. Biden azzal kezdte a rendezvényt, hogy megköszönte a jelenlévőknek a szájmaszk viselését, majd bírálta Trump korábbi kijelentését, miszerint meg kell tanulni együtt élni a koronavírussal. "Megtanulunk meghalnia vírussal, és Donald Trump meglengette a fehér zászlót" - fogalmazott, utalva arra a korábban többször is hangoztatott véleményére, hogy Trump "megadta magát" a vírusnak.
   
Az Egyesült Államokban eddig már több mint 78 milliónyian voksoltak levélben vagy a korai szavazás nyújtotta lehetőségekkel élve. Donald Trump a múlt szombaton Floridában, Joe Biden pedig szerdán Delaware államban szavazott. A 29 elektort adó Floridában négy évvel ezelőtt Donald Trump győzött Hillary Clintonnal, a demokraták akkori elnökjelöltjével szemben, jelenleg azonban a közvéleménykutatások legtöbbje szerint fej-fej mellett halad Bidennel.

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás: