Túl a 100. befektetési döntésen: 8 hónap alatt 9,5 milliárd forintról hozott döntést a Hiventures

Még 8 hónap sem telt el a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő indulása óta, de már 9,5 milliárd forintról hoztak befektetési döntést, amivel közel járnak az első éves befektetési tervek teljesítéséhez. A szervezet ezzel több ügyletet tudhat magáénak, mint tavaly az egész piac.

Túl a 100. befektetési döntésen: 8 hónap alatt 9,5 milliárd forintról hozott döntést a Hiventures

Az éves mérleg, több mint 800 beérkezett és átvizsgált projekt, ebből 102 pozitív befektetési döntés 9,5 milliárd forint értékben, amiből 4,5 milliárd forint Európai Uniós forrásból fog megvalósulni. Ez a volumen 56 inkubációs, 25 magvető és 21 növekedési életszakaszban lévő vállalkozás tőkeinjekcióját fedezi. 

„A Magyar Kockázati Tőke Társaság adatai szerint 2016-ban összesen 94 befektetés valósult meg. A Hiventures sikerességét mi sem igazolja jobban, hogy kevesebb, mint egy év alatt egyedül több ügyletet valósított meg, mint tavaly az egész piac, noha a nagy tranzakciószámot jelentő Jeremie véghajrá is arra az időszakra esett.” - mondta Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója. 

A befektetések kihelyezése már most 3,3 milliárd forint felett van, ebből 1,3 milliárd Európa Uniós forrásból jött létre. A meggyőző számok év végéig tovább fognak nőni, ezzel túlteljesítve a 4, 1 milliárd forintos első éves üzletmenetre vonatkozó elképzeléseket. 

A Hiventures befektetési programok sikerességet nemcsak a projektek mennyisége, hanem azok minősége is bizonyítja. Az elmúlt időszakban szinte minden meghatározó startup iparági területen működő projekttel foglalkoztak, a medtech, fintech, e-kereskedelem, big datatól egészen az olyan projektekig, amelyeknek jelentős pozitív társadalmi és környezeti haszna van. A legnagyobb nemzetközi potenciállal bíró startupok között lehet említeni a Now Technologies, akik fejvezérelt okoskerekesszék megoldásával a mozgáskorlátozott emberek mindennapjait teszi könnyebbé, vagy a Monsunt, aki egyedi designos és környezettudatos mosó-és öblítőszer családjával a Souldropssal, a napokban hódította meg világ egyik legnagyobb reklámversenyét New Yorkban, vagy a Neticle-t, aki ma már Magyarország és hamarosan a régió piacvezető médiafigyelőjévé lép elő. 

Hiventures portfolióba került vállalkozásokról még több információ: 
www.hiventures.hu/portfolio 

A kihelyezések volumenét tovább növeli, hogy pár nappal ezelőtt aláírásra került egy újabb 6 milliárd forintos tőkealap kezeléséről szóló megállapodás a GINOP-8.2.3-17 Specializált seed és pre-seed befektetési tőkealap induló IKT vállalkozások számára új ötletekhez, új piacra lépéshez kockázati tőkeprogram kapcsán, ami arra hivatott, hogy a 2029-ig a Közép-Magyarország régión kívül megvalósuló magas növekedési potenciállal és nemzetközi piacra lépéssel kecsegtető digitális termékek és szolgáltatások fejlesztését támogassa. 13 év alatt közel 120 projekt támogatását jelenti átlagos 9 milliós inkubációs, 60 milliós magvető és 300 milliós növekedési életszakaszban lévő innovatív vállalkozások befektetése esetén. 2017 év végéig már ebből az alapból is megvalósulnak kihelyezések.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: