USA - Hasznot is lehet húzni a munkanélküliek segélykérelmeinek ügyintézéséből

A kevéssé ismert, furcsa nevű amerikai Talx Corporation ügyfeleinek névsora a Fortune magazin híres nagyvállalati ranglistájára hasonlít. Ezt annak köszönheti, hogy egy új üzletág vezető cégévé vált: nevezetesen a munkáltatóknak segít az alkalmazottak elbocsátásakor, kilépésekor a cégre háruló feladatok lebonyolításában - illetve a jogosulatlannak tekintett igények visszautasításában. (MTI)

Mint arról a The New York Times beszámolt, a nyolc éve még ismeretlen Talx ma saját közlése szerint az amerikaiak által benyújtott munkanélküli segély-kérelmek 30 százalékát dolgozza fel. A cég azt ígéri, hogy ezzel pénzt takarít meg a vállalatoknak, többek között úgy, hogy segít nekik annak megítélésében, melyik igény jogos és melyiket lehet sikeresen elutasítani, illetve hogyan lehet hatékonyan fellebbezni a segélyt megítélő hatósági döntések ellen.

 

A Talx virágzó vállalkozássá vált, bírálói szerint azonban meggyengítette a létfontosságú szociális védőhálót. Több amerikai államban azzal vádolták, hogy rendszeresen téved és késedelmeskedik. A munkanélküliek ügyvédei szerint a cég akadályozza védenceiket az állami segély elnyerésében, gyakran nyújt be fellebbezéseket, tekintet nélkül az ügy érdemi tényállására - nyilván azzal a meggondolással, hogy lesznek olyan kérelmezők, akik beleunnak és feladják a küzdelmet.

 

A korábbi munkaadó számára ez hasznot hoz, mert ha kevesebb volt alkalmazottja kap állami segélyt, kevesebb munkanélküliségi adót kell fizetnie. Több amerikai állam egyenesen azért módosította a munkanélküli segélyre vonatkozó eljárást, hogy véget vessen a Talx sok esetben alaptalannak tekintett fellebbezéseinek - viszont az utóbbi szerint éppen az ellene felhozott vádak alaptalanok, a késedelmek a túl szoros határidőkkel, az egyes államok nehezen értelmezhető szabályozásaival, a munkaadók nem megfelelő együttműködésével magyarázhatók.

 

Michael E. Smith, a cég egyik vezetője azt hangoztatta, hogy nem a Talx, hanem a munkaadók döntenek arról, kinek a kérvényét fellebbezzék meg, a döntést pedig a segély megadásáról vagy elutasításáról mindig az adott állam hatóságai hozzák meg.

 

A NYT több olyan esetet ismertet, amelyben a Talx mondvacsinált ürügyekkel késleltette az eljárást és így nagy károkat okozott a kérelmezőknek - az egyik például időközben elvesztette a házát, mert nem tudta fizetni a részleteket. A Talx és a hozzá hasonló cégek nagy szerepet játszanak a munkanélküliségi segélyprogramban, amelyre tavaly 120 milliárd dollárt költöttek az Egyesült Államokban, ám az amerikai munkaügyi minisztérium nem sokat tett szerepük felmérésére. ű

 

A Talx központja St. Louis-ban van, a vállalkozás egyik napról a másikra vált fontos tényezővé. 2002-ben egyetlen napon vásárolta meg az üzletág akkori két legnagyobb cégét - majd a következő öt évben még ötöt. A Talx addig soha nem foglalkozott munkanélküli segélykérésekkel, ezért sokan szkeptikusan fogadták fellépését.

 

A Federal Trade Commission 2008-ban a trösztellenes törvény megsértésével gyanúsította, azzal érvelt, hogy a 230 millió dollár értékű cégvásárlások lehetővé tették a Talx számára az árak "egyoldalú emelését" és "a szolgáltatások minőségének csökkentését".

 

Az eljárás nyomán a cég megváltoztatta néhány szerződését, de tagadta, hogy törvénysértést követett volna el. A 2002-ben kezdődött folyamat pénzügyileg kifizetődött: a Talx-t 2007-ben 1,4 milliárd dollárért megvásárolta az Equifax nevű hitelértékelő óriáscég - ezzel azonban a tevékenysége centralizálódott, ami bírálói szerint oda vezetett, hogy csökkent a szakmai színvonala és a rugalmassága.

 

A munkaügyi minisztérium 2007-ben belső vizsgálatnak vetette alá 2000 kérelem útját és arra a következtetésre jutott, hogy a Talx jóval lassabban bonyolította le az eljárást, mint azok a munkaadók, akik maguk foglalkoztak a munkanélküliségi eljárás ügyintézésével.

 

A hét államra kiterjedő vizsgálat eredményét nem tették közzé, mert nem volt bizonyíthatóan reprezentatív, a NYT a tájékoztatási szabadságról szóló törvény alapján szerezte meg a jelentést. Vannak bírálók, akik szerint a Talx, mivel megtakarítást ígért a munkaadóknak, anyagilag érdekelt a jogos kérelmek megfellebbezésében is - például úgy, hogy a kérelmező által elkövetett hibára, szabálytalanságra hivatkozik akkor is, ha ezt nem támasztják alá bizonyítékok.

 

New York állam munkaügyi tisztviselői annyira elterjedtnek tekintették ezt a gyakorlatot, hogy utasították az állami alkalmazottakat: olyan esetekben, amikor a munkanélküli segélyt kérelmezők nyilatkozatával szemben csak Talx és a hozzá hasonló szervezetek képviselőinek állításai állnak, az utóbbiakat ne vegyék figyelembe. Ha az ügynökség képviselőinek állítását nem támasztja alá más bizonyíték, "a kérelmezők nyilatkozatának kell hitelt adni" - szögezték le New York állam illetékesei.


Az ország leginnovatívabb középiskolás diákjait díjazta a Magyar Innovációs Szövetség

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 35. alkalommal díjazta az ország leginnovatívabb középiskolás diákjait, az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) legjobbjainak járó elismeréseket 12 projekt 17 fiatal feltaláló, illetve tudós alkotója vehette át - közölte a MISZ vasárnap az MTI-vel.
2026. 05. 24. 22:00
Megosztás:

Sikeresen elindult a Sencsou-23 űrhajó a kínai űrállomásra

Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média.
2026. 05. 24. 21:00
Megosztás:

Iráni konfliktus: Olyan megállapodásra van szükség, amely jelentősen enyhíti a feszültséget

Üdvözölte az Egyesült Államok és Irán közötti küszöbönálló megállapodást Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap, és hangsúlyozta: olyan megállapodásra van szükség, amely valóban deeszkalálja a konfliktust.
2026. 05. 24. 20:00
Megosztás:

Pünkösd után két nagy volumenű vágányfelújítási munka kezdődik

A pünkösdi csúcsforgalom után megkezdődik a MÁV-nál a nyári vágányzárak időszaka, két nagy volumenű munkába kezdenek - közölte közösségi oldalán vasárnap a MÁV-csoport vezérigazgatója.
2026. 05. 24. 18:00
Megosztás:

Kánikulával indul a jövő hét, majd jön a lehúlés

Kánikulával indul május utolsó hete, a hőmérséklet csúcsértéke meghaladhatja a 30 Celsius-fokot. Szerdán azonban hidegfronttal lehűlés érkezik és visszaesik a hőmérséklet, de csapadék nem várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 05. 24. 17:00
Megosztás:

A tokenizáció a kriptopiac valódi sztorija

A kriptovilág gyakran a Bitcoin árfolyamára, az Ethereum fejlesztési irányaira, az új mémcoinokra vagy a következő nagy ETF-sztorira figyel. Közben azonban a háttérben valami sokkal mélyebb történik: a világ legnagyobb pénzügyi intézményei csendben elkezdték blokklánc-alapokra helyezni a globális pénzügyi rendszer alapvető infrastruktúráját. A tokenizáció ma már nem látványos kísérlet, hanem egyre inkább intézményi valóság. BlackRock, Franklin Templeton, JPMorgan, Citadel Securities, Société Générale, NYSE, Nasdaq és a Bank of England: ezek a szereplők nem egyszerűen figyelik a digitális eszközök piacát, hanem aktívan építik annak következő korszakát.
2026. 05. 24. 16:00
Megosztás:

Magyarország záros határidőn belül elérheti az uniós fejlettségi átlagot

Záros határidőn belül elérheti Magyarország az európai uniós fejlettségi átlagot - mondta a miniszterelnök az RTL-nek szombaton adott interjújában.
2026. 05. 24. 15:00
Megosztás:

Magyar Péter javaslatára Sulyok Tamás a Tisza-kormány 55 államtitkárát nevezte ki

A Tisza-kormány 55 államtitkárát nevezte ki Magyar Péter miniszterelnök javaslatára Sulyok Tamás köztársasági elnök - közölték vasárnap a kormany.hu oldalon, ahol az államtitkárok életrajzát is közzétették.
2026. 05. 24. 14:00
Megosztás:

A buszsávok használatát ellenőrizték a fővárosban

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a buszsávok használatát ellenőrizte a fővárosban, két nap alatt 73 esetben intézkedtek a rendőrök - tette közzé a BRFK a Police.hu-n.
2026. 05. 24. 13:00
Megosztás:

Grayscale: a Sui gasless stabilcoin-utalásai új lendületet adhatnak a kriptós fizetéseknek

A Grayscale szerint a Sui egyik legújabb fejlesztése komoly versenyelőnyt jelenthet a stabilcoin-piacon. A hálózat élesítette a gasless, vagyis tranzakciós díj nélküli stabilcoin-utalásokat, amelyekkel a felhasználók úgy küldhetnek digitális dollárhoz vagy más eszközhöz kötött tokeneket, hogy közben nem kell SUI-t tartaniuk a hálózati költségek fedezésére. Ez a lépés nemcsak a Sui ökoszisztémáját teheti vonzóbbá, hanem szélesebb körben is felgyorsíthatja a stabilcoinok hétköznapi pénzügyi használatát.
2026. 05. 24. 12:00
Megosztás:

Zöld gyertyák hajnalán: NEAR, Ondo és Hyperliquid vezette a kriptopiac 24 órás rohamát

A kriptopiac néha úgy mozdul, mint egy nagyvárosi tőzsdepadló vihar előtt: előbb csak halkul a beszélgetés, aztán valaki felkiált egy árfolyamot, és hirtelen mindenki ugyanarra a képernyőre néz. Az elmúlt 24 órában pontosan ez történt.
2026. 05. 24. 10:00
Megosztás:

A NATO-nak határozottságot kell mutatnia Oroszországgal szemben

Petr Pavel cseh elnök szerint a NATO-nak "ki kell mutatnia a foga fehérjét", és akár orosz harci repülőgépek lelövésére is el kell szánnia magát, amikor Oroszország azt teszteli, hogy a szövetség mennyire elszántan védi keleti határait.
2026. 05. 24. 09:00
Megosztás:

Augusztustól százezer forintos iskolakezdési támogatást kapnak a rászoruló családok

Akár az áfacsökkentés, akár az adócsökkentés, akár a nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetése, akár a százezer forintos iskolakezdési támogatás több százezer magyar családnak belátható időn belül a rendelkezésére áll - jelentette ki a miniszterelnök az RTL-nek adott, szombat este sugárzott interjújában.
2026. 05. 24. 08:00
Megosztás:

London akadálytalan áruforgalom megteremtését javasolta az EU-nak

A brit kormány az Európai Unió egységes belső piacához hasonló szabályozás teljes körű meghonosítását javasolta az EU-nak a kétoldalú áruforgalomban, a BBC brit közszolgálati médiatársaság és más brit médiaorgánumok egybehangzó szombati értesülései szerint azonban az Európai Bizottság egyelőre nem mutat lelkesedést az indítvány iránt.
2026. 05. 24. 07:00
Megosztás:

Az olasz kormány ismét meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését

A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését - közölte a miniszterelnöki hivatal péntek este.
2026. 05. 24. 06:00
Megosztás:

Elindult az American Airlines Budapest–Philadelphia járata

Hét év kihagyás után közvetlen járattal tér vissza Budapestre az American Airlines légitársaság. A napi járat ideális a turistáknak, különösen a folyami hajóutakra érkezőknek, illetve az üzleti utasoknak. Philadelphián keresztül több mint 100 úti cél érhető el Észak-Amerikában és a Karib-térségben.
2026. 05. 24. 05:00
Megosztás:

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere - áll a Moody's Ratings pénteken Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
2026. 05. 24. 04:00
Megosztás:

Az EKB figyelmeztet: az euró stabilcoinok gyengíthetik a bankok hitelezési képességét

Az Európai Központi Bank szerint az euróalapú stabilcoinok szabályozása komoly kockázatot jelenthet az eurózóna bankrendszerére, ha a digitális pénzek túl vonzó alternatívává válnak a hagyományos bankbetétekkel szemben. Az EKB arra figyelmeztette az uniós pénzügyminisztereket, hogy a rosszul kialakított stabilcoin-szabályok betétkiáramlást okozhatnak a kereskedelmi bankokból, ami végső soron a vállalatok és háztartások hitelezését is visszafoghatja.
2026. 05. 24. 03:00
Megosztás:

Koporsós temetés 2026 - komoly változások

Mi változik igazán 2026-ban a koporsós temetéseknél?
2026. 05. 24. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj törvényi döntés: a rokkantsági nyugdíj

Mi változott, és mit jelent ma a rokkantsági nyugdíj fogalma?
2026. 05. 24. 01:00
Megosztás: