USA - A kongresszus elé került a munkahelyteremtő csomag

A kongresszusnak haladéktalanul el kell fogadnia azt a munkahelyteremtő csomagot, amely országszerte ismét állást teremt az amerikaiak számára - mondta hétfőn a Fehér Ház Rózsakertjében Barack Obama elnök, aki egyúttal bejelentette, hogy a dokumentumot átküldte a szövetségi törvényhozásnak.

Az elnök szerint a honatyáknak politikai játékok és késlekedés nélkül meg kell szavazniuk a programot, és felszólította a választókat, hogy ennek reményében gyakoroljanak nyomást képviselőikre és szenátoraikra. Az Egyesült Államokban a munkanélküliségi ráta jelenleg 9,1 százalék, ami komoly kockázatot jelent Obama újraválasztásának szempontjából.
    

A munkahelyteremtő csomag egyaránt csökkenti a munkavállalók és a vállalkozások adóit, és infrastruktúra-fejlesztési programok révén közalkalmazottaknak és építőmunkásoknak kíván munkahelyeket teremteni. Az elképzelések között a legjelentősebb tétel a bért terhelő járulék 240 milliárd dolláros csökkentése. A csomagban szerepel továbbá a munkanélküliségi biztosítás 49 milliárd dollár költségkihatású meghosszabbítása.
    

A törvénytervezet értelmében a tagállamok és az önkormányzatok 50 milliárd dollárt kapnának közlekedésfejlesztési célokra, 35 milliárdot különítenének el tanárok, rendőrök és tűzoltók alkalmazására, 30 milliárdot költenének a köztulajdonban lévő oktatási intézmények felújítására, és további 15 milliárdot a megüresedett vagy lefoglalt házak és üzlethelyiségek rendbe tételére.
    

Obama hamarosan országos kampánykörútra indul, hogy támogatókat toborozzon a múlt héten ismertetett törvénytervezete számára. A képviselőházban többséggel rendelkező republikánusok azt ígérték, hogy gyorsan áttekintik a törvénytervezet-csomagot, ugyanakkor kevéssé valószínű, hogy az adócsökkentésen kívül annak más elemeit is támogatnák. (MTI)

Csúcson a spanyolországi fogyasztói bizalom

Hathavi csúcsra emelkedett a spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató júliusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) hétfőn közzétett adatai szerint.
2025. 09. 08. 22:30
Megosztás:

Dogecoin árfolyam előrejelzés 2025–2030: A DOGE elérheti az 1 dollárt, de ez a mémcoin, amely jelenleg 0,0055 dollárba kerül, akár az 1,50 dollárt is áttörheti

Az év kezdete óta a Dogecoin pályája mintha lassított felvételen mozogna. A mémcoin és annak kultikus hírneve fokozatosan halványul. Az elemzők grafikonmintákra és ETF-pletykákra mutatnak rá, mint az 1 dolláros álom határát megközelítő lehetséges fordulópontokra, de könnyen lehet, hogy a „mémkirály” sosem tudja igazán áttörni ezt a plafont.
2025. 09. 08. 22:00
Megosztás:

A kormány 300 milliárd forintos fejlesztési programmal segíti a magyar élelmiszergyártókat

A Coop cégfilozófiájában az élelmiszerek magas minősége mellett mindig kiemelt helyet kap a társadalmi felelősségvállalás és a közösség iránti elkötelezettség. Ennek szellemében immár 19. alkalommal rendezik meg a magyar termékeket népszerűsítő Coop Rallyt, amelyhez idén 71 vállalkozás csatlakozott. "A program nemcsak a hazai termékek népszerűsítését szolgálja, hanem a magyar gazdák és családok megélhetéséhez is hozzájárul" - jelentette ki Tállai András, az Agrárminisztérium (AM) államtitkára a Coop Rally idei beharangozó sajtótájékoztatóján a tárca közleménye szerint.
2025. 09. 08. 21:30
Megosztás:

Vegyesen változott hétfő estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 08. 21:00
Megosztás:

Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.
2025. 09. 08. 20:30
Megosztás:

Ethereum árfolyam előrejelzés: Az ETH befektetők a Layer Brett felé fordulnak, miután azt több mint 20-szoros emelkedésre jósolták novemberig

A kriptopiac éppen földrengésszerű átrendeződésen megy keresztül. A jelentős Ethereum-tulajdonosok elkezdték kivonni tőkéjüket — de nem azért, mert az Ethereum árfolyam-előrejelzések visszaesést jósolnának. Épp ellenkezőleg: egy olyan gyöngyszemet találtak, amely 20-szoros növekedési potenciált ígér — olyasmit, amit még a legoptimistább Ethereum árprognózisok sem ígérnek.
2025. 09. 08. 20:00
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde gyengébben szerepelt az európai tőzsdéknél

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,05 pontos, 0,2 százalékos csökkenéssel, 102 973,66 ponton zárt hétfőn, teljesítménye elmaradt az európai piacokétól.
2025. 09. 08. 19:30
Megosztás:

Federal Reserve New York: emelkedtek az amerikai fogyasztói inflációs várakozások

Augusztusban emelkedtek a fogyasztók inflációs várakozásai az Egyesült Államokban a Federal Reserve (Fed) New York-i részlege által készített Survey Of Consumer Expectations havi felmérésének adatai szerint.
2025. 09. 08. 18:30
Megosztás:

A Shiba Inu befektetők tömegesen csapnak le a Layer Brett mémcoinra, miután azt az új 1000-szeres hozamú mém tokenként jósolták meg

A tőke elvándorlása a már bejáratott mém tokenekből az új kihívók felé egyre gyorsul, miközben a Shiba Inu befektetők menekülőutat keresnek a piaci bizonytalanság elől.
2025. 09. 08. 18:00
Megosztás:

Miért ilyen erős a forint az euróval szemben? Elemzés

Mostanában tendenciózusan jobban teljesít a forint. Ezt az alábbi ábra is jól mutatja.
2025. 09. 08. 17:30
Megosztás:

A decentralizáció halála vagy evolúciója? A Stripe Tempo blokklánca és a Libra kísértete

A kriptoalapú fizetések jövője a céges blokkláncok árnyékában. A decentralizáció volt a kriptovaluták és blokklánc-technológia egyik legfontosabb ígérete. Egy határokon átnyúló, nyitott pénzügyi rendszer, amely megszabadít a hagyományos közvetítőktől – bankoktól, fizetési hálózatoktól, szabályozói monopóliumoktól. Most azonban, amikor óriáscégek – mint a Stripe és a Circle – saját blokklánchálózatokat indítanak, újra felmerül a kérdés: nem csupán új szereplőket ültetünk a régi trónra?
2025. 09. 08. 16:30
Megosztás:

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.
2025. 09. 08. 16:00
Megosztás:

Hosszú távú ingatlanbefektetések legjobb városai Magyarországon

<a href="https://www.globalpropertyguide.com/europe/hungary/price-history" target="_blank">Magyarország ingatlanpiaca</a> nem kiált a figyelemért, mint London vagy Párizs, mégis csendesen építette hírnevét Közép-Európa egyik legérdekesebb darabjaként. Az árak nem melegedtek túl, a kereslet állandó, és a bérleti piacokat a diákok, a munkavállalók és a turisták keveréke fűti. A hónapok helyett években gondolkodó befektetők számára az ország olyan stabilitást kínál, amely még mindig teret enged a növekedésnek.
2025. 09. 08. 15:30
Megosztás:

Meglepetést okozott a japán GDP

Japán gazdasága 2025 második negyedévében 2,2%-kal nőtt, meghaladva az 1,0%-os előzetes várakozást. Ez jelentős gyorsulást jelent az első negyedévben mért 0,3%-os növekedéshez képest.
2025. 09. 08. 15:00
Megosztás:

Augusztusban az időarányosnál kedvezőbben alakult az éves hiánycél eddigi teljesülése

A kormány Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre, miközben négy szabályt tart szem előtt a fiskális fegyelem megőrzése érdekében: 1. A hiánynak évről évre csökkennie kell. 2. Az államadósságnak fenntartható pályán kell maradnia. 3. Nem szabad visszakerülni a túlzottdeficit-eljárás alá. 4. Az elsődleges egyenlegnek pedig nullaközeli szinten kell maradnia.
2025. 09. 08. 14:30
Megosztás:

Miért a Layer Brett a legjobb kripto, amit most érdemes megvásárolni a Solana és az XRP helyett szeptemberben

Szeptemberben hangos a kriptovilág, különösen az olyan altcoin óriások körül, mint a Solana és az XRP, ám a szemfüles befektetők csendben valami sokkal vadabbat üldöznek — ez pedig nem más, mint a Layer Brett ($LBRETT). A token még csak előértékesítési fázisban van, de máris komoly követőtáborra tett szert. Valójában a mai nap pletykái szerint ez a szokatlan Layer 2 kripto lehet a jelenleg legjobb kriptó, amit érdemes megvenni, potenciálisan lekörözve az olyan vezető altcoinokat, mint a Solana és az XRP. Íme, hogy miért:
2025. 09. 08. 14:00
Megosztás:

Erősödő bizalom a kkv-hitelezésben: megugrott a Széchenyi Kártya igénylések száma a tavaly augusztusi adatokhoz képest

A Széchenyi Kártya konstrukcióinak augusztusi adatai a kormányzati lépések eredményességét igazolják. Augusztusban 1284 beruházási hitelkérelem érkezett, ami közel kétharmados emelkedés 2024. augusztusához képest, és a likviditási típusú hitelek iránt is 40 százalékkal megugrott az érdeklődés. A program továbbra is jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez. Ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent.
2025. 09. 08. 13:30
Megosztás:

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 09. 08. 13:00
Megosztás:

Szavazásra bocsátják az USDH tickert a Hyperliquid hálózaton - új stabilcoin

A decentralizált tőzsdeként és Layer-1 blokkláncként működő Hyperliquid újabb mérföldkőhöz érkezett: először tesztelik az onchain irányítási modellt egy, az USDH stabilcoin tickerét érintő szavazással. A közösségi döntéshozatal nem csupán technikai kérdés: egyes protokollok szerint máris komoly piaci feszültségeket szült a lépés. De mit is jelent mindez valójában a Hyperliquid jövője és a decentralizáció szempontjából?
2025. 09. 08. 12:30
Megosztás:

Hogyan kérhető a keresetkimutatás a hitelfelvételhez?

Szinte minden adóügy intézhető online, és valamennyi személyes információ lekérdezhető az adószámlától a foglalkoztatási adatokon keresztül a bevallásokig, digitálisan a NAV Ügyfélportálról (ÜPO) - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. 09. 08. 12:00
Megosztás: