USA - Csak a Dow indexnek nem sikerült pluszban zárnia
A DJIA index 29,59 pontos, 0,23 százalékos gyengüléssel 13.008,53 ponton zárt. Az S&P 500-as mutató 0,48 ponttal, vagyis 0,04 százalékkal 1.369,58 pontra emelkedett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,42 ponttal, vagyis 0,05 százalékkal erősödött és 2.957,76 ponton zárt.
A befektetők kedvét szegte a vasárnapi görög parlamenti és a francia elnökválasztások eredménye, kétségessé vált ugyanis, hogy a térség képes lesz-e megoldani az adósságválságot. A választási eredmények a határidős tőzsdemutatók jelentős lejtmenetét okozták még vasárnap éjszaka, de a veszteség hétfőn fokozatosan csökkent, majd nemrég szerény nyereségbe csapott át.
Hétfőn Európa komoly veszteséggel indított, de jórészt pluszban zárt, így például a frankfurti DAX 0,12 százalékos, a párizsi CAC 1,65 százalékos többlettel fejezte be a napot. London hétfőn zárva volt. Görögországban és Franciaországban is olyan erők győztek, amelyek a költségvetési takarékoskodással szemben inkább a gazdasági növekedést támogatják. A francia elnökválasztások győztese, a szocialista Francois Hollande folyamatosan azt hangoztatta választási kampányában, hogy véget kell vetni a megszorításoknak. Európában a nap nagy vesztese a görög tőzsde volt. Az athéni börze fő indexe 6,6 százalékkal esett, a görög bankok árfolyama több mint 12 százalékkal zuhant.
A takarékossági reformprogramot támogató két nagy párt együttesen sem szerzett abszolút többséget a választásokon, a parlamentbe több olyan párt is bejutott, amelyek ellenzik a nemzetközi hitelezők által diktált megszorításokat. A Fox Pitt Capital Group befektetési cég egyik elemzője szerint a befektetők a következő napokban valószínűleg inkább a partvonalról követik majd az eseményeket. Arra várnak, hogy mik lesznek az új vezetők első lépései. "Az biztos, hogy az új vezetőknek ugyanazokkal a gondokkal kell szembenézniük, mint elődeiknek pénteken" - tette hozzá.
A júniui szállítású amerikai könnyűolaj (WTI) árfolyama 55 centtel 97,94 dollárra csökkent hordnként, míg a júniusi szállítású arany jegyzése 6,10 dollárral 1,639,10 dollára mérséklődött unciánként.