USA - Egyre erőssebb a korrekció előszele
A piacok így már második napja csökkennek, a legnagyobb lehúzó erőt a NAR tegnap közzétett használt ingatlan értékesítési adata adta, mely szerint augusztusban 2,7 százalékos csökkenés volt a júliusi 7,2 százalékos emelkedés után, holott az elemzők továbbra is emelkedést vártak.
A kereskedés elején a piacok még emelkedéssel indultak a vártnál jobb foglalkoztatottsági adatok hatására, mely szerint a múlt héten a vártnál kevesebben fordultak munkanélküli ellátásért, azonban az ingatlanpiaci adat egy pillanat alatt lelombozta a befektetőket.
A technológiai szektor nyomás alá kerülhet pénteken, miután piaczárás után visszatetszést kiváltó negyedéves eredményt tett közzé a Research In Motion Ltd., és emellett figyelmeztetett, hogy a bevétele ebben a negyedévben elmaradhat az elemzői várakozásoktól.
A negatív befektetői hangulatot erősítette a világ több vezető központi bankjának az a bejelentése, hogy visszafogják bankrendszereiknek nyújtott ösztönző likviditási programjaikat, és a visszaeséshez emellett hozzájárult egy kedvezőtlen havi amerikai lakóingatlan adat is.
A DJIA index 41,11 ponttal, 0,42 százalékkal 9707,44 pontra csökkent. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 23,81 pontos, 1,12 százalékos visszaesés után 2107,61 ponton zárt. Az S&P 500-as mutató 10,09 ponttal, 0,95 százalékkal 1050,78 pontra esett.
A nyersanyagárak is folytatták a korábban megkezdett árfolyamcsökkenésüket, miután a dollár tovább erősödött. Az amerikai típusú (WTI) könnyűolaj novemberi szállítású jegyzése 3,08 dollárral, 4,4 százalékkal 65,89 dollárra csökkent a Nymex kereskedésében. Az arany árfolyama két hét óta először csökkent 1000 dollár alá unciánként.
...................................................................................................................................
Szeretne Ön is befektetni a nemzetközi részvénypiacokon? Ne habozzon most könnyedén megteheti, bővebb információért kattintson ide!