Csúcsra tépték az USA tőzsdéket!

Az munkaerőpiac alakulásával kapcsolatos óvatos optimizmus mellett mérsékelten emelkedtek az amerikai piacok csütörtökön, egy nappal a kormányzat hivatalos decemberre vonatkozó foglalkoztatottsági adatai előtt. (MTI)

A Dow Jones és az S&P újabb 15 havi csúcsra jutott a kereskedés végére annak köszönhetően, hogy drágultak a pénzintézetek, köztük a Bank of America, valamint a nagy termelő vállalatok, így a General Electric részvényei.

 

A DJIA index 33,18 ponttal (0,31 százalékkal) 10 606,86 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató értéke 4,55 ponttal (0,40 százalékkal) 1141,69 pontra növekedett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója viszont 1,04 ponttal (0,05 százalékkal) 2300,05 pontra esett vissza.

 

A kereskedés korai szakaszára az erősödő dollár, és a decemberi munkanélküliségi adattal kapcsolatos befektetői bizonytalanság nyomta rá a bélyegét. Az elemzők azzal számolnak, hogy a decemberi munkanélküliség 10,1 százalékra nőtt a novemberi 10,0 százalékról. Az adatot pénteken 14.30-kor ismertetik.

 

Még a csütörtöki kereskedés kezdete előtt hozták nyilvánosságra, hogy a vártnál kevésbé nőtt a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban a múlt héten. A január 2-án záródott héten ezerrel nőtt a munkanélküli segélykérelmek száma 434 ezerre. A szakértők nyolcezer fős növekedést vártak. A munkanélküliségi adattal egyidejűleg hozzák nyilvánosságra azt is, hogy miként alakult a decemberi foglalkoztatás.

 

A becslések szerint decemberben 10 ezer állás szűnt meg a mezőgazdasági ágazaton kívül a novemberi 11 ezer után. Megfigyelők szerint, ha a vártnál lényegesen rosszabb adat lát napvilágot, az felerősítheti a gazdaság helyzetével kapcsolatos aggodalmakat. Ha viszonyt jóval kedvezőbb lesz a havi adat, akkor az az inflációs kockázat növekedését jelezheti a befektetőknek.

 

A New York-i árupiacon (NYMEX) zárásra a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára februári szállításra 52 centtel, azaz 0,63 százalékkal 82,66 dollárra esett vissza. A szerdáig eltelt tíz nap alatt az olaj ára 10,71 dollárral, 14,8 százalékkal emelkedett. Londonban az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára februári szállításra 38 centtel, azaz 0,46 százalékkal 81,41 dollárra csökkent. A kereskedés során 81,05 és 82,05 dollár között mozgott az ár.


Új igazgató és orvosigazgató irányítja az újbudai Szent Imre-kórházat

Járai Zoltán vezeti hétfőtől a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházat megbízott igazgatóként, az intézmény orvosigazgatói feladatait Kerkovits András látja el, az eddig főigazgató, Bedros J. Róbert nyugdíjba megy - közölte az egészségügyi miniszter hétfőn.
2026. 06. 09. 06:30
Megosztás:

Már több mint 1,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek a GVH 2026-ban

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa már több mint 1,5 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki idén. Ez az összeg szinte biztosan befolyik a központi költségvetésbe, az érintett cégek döntő többsége ugyanis elismerte a feltárt jogsértéseket és lemondtak a jogorvoslati jogukról.
2026. 06. 09. 06:00
Megosztás:

Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány

Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
2026. 06. 09. 05:30
Megosztás:

Hisznek-e az amerikaiak az amerikai álomban?

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett "amerikai álmot", vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni - derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
2026. 06. 09. 05:00
Megosztás:

Visszatért az Air Canada Budapest-Toronto járata

Elindult az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata, amely október végéig csúcsszezonban heti öt alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap közlekedik a magyar fővárosból a kanadai nagyvárosba. A járatot az Air Canada szélestörzsű, Boeing 787-9 Dreamlinerrel teljesíti, amelynek fedélzetén Business Class, Premium Economy és Economy osztályok közül választhatnak az utasok, mind a szabadidős, mind pedig az üzleti céllal utazók számára biztosítva, hogy megtalálják az igényeiknek megfelelő szolgáltatást.
2026. 06. 09. 04:30
Megosztás:

Augusztusig kell szabályozni a vendégmunkás helyzetet

Érthető és üdvözlendő a kormány törekvése a vendégmunkások helyzetének áttekintésére és újraszabályozására, ahogy célként a hazai munkaerőtartalékok mobilizálása is. Az összetett kérdés szabályozásánál társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni, ezért kiemelt szerepe lesz az érintettek bevonásával szervezett társadalmi egyeztetésnek. Mindezt ráadásul viszonylag hamar meg kell oldani, mert ha augusztus végéig nem nyílik újra valamilyen életszerű formában a vendégmunkások toborzásának lehetősége, az onnantól időarányosan egyre nagyobb károkat okoz az érintett ágazatoknak.
2026. 06. 09. 04:00
Megosztás:

A hollandok többsége támogatja a munkaerő-migrációt, de korlátozná annak mértékét

A hollandok többsége támogatja a külföldi munkavállalók befogadását, ugyanakkor létszámkorlátot és integrációs feltételeket tart szükségesnek - derült ki a holland statisztikai hivatal (CBS) hétfőn közzétett felméréséből.
2026. 06. 09. 03:30
Megosztás:

Háromból két vállalkozás késve fizeti beszállítóit

Három magyar vállalkozásból kettő késve fizeti beszállítóit vagy alvállalkozóit, a kkv-k 80 százalékának rendszeresen kell lejárt számlákkal szembenéznie - ismertette a Coface hitelbiztosító a fizetésképesség-felmérésének eredményeit bemutató közleményében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2026. 06. 09. 03:00
Megosztás:

Sztrájk miatt jelentős fennakadások várhatók Franciaországban

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
2026. 06. 09. 02:30
Megosztás:

Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel

Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. 06. 09. 02:00
Megosztás:

A Bitcoin magára talált a múlt heti zuhanás után – az elemzők szerint még mindig jó diverzifikációs eszköz lehet

A Bitcoin árfolyama hétfőn több mint 2 százalékkal emelkedett, és ismét 63 000 dollár fölé került, miután a teljes kriptopiac erősödni kezdett a múlt pénteki jelentős eladási hullámot követően.
2026. 06. 09. 01:30
Megosztás:

Átvilágítják az agrárkamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
2026. 06. 09. 01:00
Megosztás:

Duna-parti fejlesztések Mohácson

A Duna-part vonzerejének növelését - mások mellett a horgászok, a "vízi sportok szerelmeseit" és a folyami kirándulók komfortos kiszolgálását - elősegítő fejlesztéseket hajtanak végre Mohácson egy csaknem 1,4 milliárd forintos program részeként - közölte a baranyai város önkormányzata az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 09. 00:05
Megosztás:

Továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet Parajdon

Újabb 30 nappal meghosszabbították a parajdi sóbánya vízzel való elárasztása miatt tavaly bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektúra.
2026. 06. 08. 23:00
Megosztás:

Az ukrán kormányfő megerősítette, hogy újabb pénzügyi támogatás érkezett az EU-tól

Ukrajna megkapta az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében nyújtott finanszírozás hetedik részletét, amelynek összege 2,8 milliárd euró - erősítette meg Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
2026. 06. 08. 22:00
Megosztás:

A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását

Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
2026. 06. 08. 21:00
Megosztás:

A kormány időt nyert a hiteles költségvetési pálya felvázolására őszig

A GKI elemzése szerint a kormány őszig időt nyert egy hiteles, új költségvetési pálya felrajzolására azzal, hogy a három nagy hitelminősítő - Fitch, S&P, Moody’s - a várakozásoknak megfelelően nem változtatott Magyarország befektetésre ajánlott besorolásán - tájékoztatta az MTI-t a gazdaságkutató hétfőn.
2026. 06. 08. 20:00
Megosztás:

Átadták az Év Menedzsere Díj 2025. évi elismeréseit

Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és az Adria Régió vezetője kapta a 2025 évi Év Menedzsere Díjat, az Év Menedzsere Életműdíj 2025. évi kitüntetettje Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke - közölte a Menedzserek Országos Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 19:30
Megosztás:

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait - jelentették a légitársaságok hétfőn.
2026. 06. 08. 19:00
Megosztás:

Nem a 45 feletti munkavállaló lusta tanulni, hanem a magyar vállalati szféra képtelen strukturáltan képezni

Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával sem rendelkezik.
2026. 06. 08. 18:30
Megosztás: