USA - Váratlanul romlott január elején a fogyasztói bizalom
Az index átlagértéke 2007 decemberéig tartó öt évet figyelembe véve 89 pont volt. A fogyasztói hangulat romlásában jelentős szerepet játszott az üzemanyagárak emelkedése. A benzin ára decemberben 8,5 százalékkal emelkedett, míg a fogyasztói árindexre vonatkozó várakozások januárban több, mint két éve nem látott szintre emelkedtek. Várhatóan a hónap második felében a hangulat javulást mutathat a részvénypiaci emelkedés, és foglalkoztatottsági helyzet javulásának köszönhetően.
A jelenlegi helyzet megítélésének alindexe az átfogó mutatón belül 79,8 pontra csökkent a december végi 85,3 pontról, vagyis a fogyasztók most rosszabbnak ítélik aktuális helyzetüket, mint december végén. A hathavi várakozások alindexe ugyanakkor 68,2 pontra nőtt a december végi 67,5 pontról, azt jelezve, hogy az amerikai fogyasztók hosszabb távon mégiscsak bíznak a konjunktúra erősödésében.
Az inflációt 12 havi távlatban 3,3 százalékon várják, magasabban, mint december végén, amikor 3,0 százalékos volt az egyéves inflációs várakozás. A most becsült 3,3 százalék 2008 október óta a legmagasabb. Befektetők és gazdasági elemzők igen fontos mutatónak tartják a fogyasztói hangulat mellett a várható fogyasztói magatartást is jelző indexet, főként azért, mert az amerikai gazdaság teljesítményének több mint kétharmada a fogyasztói kiadásokból áll össze.