USA tőzsdék: szolid elmozdulás a hét végére
Elemzők szerint nemigen érik komoly árfolyammozgató hatások a piacokat, és az alapvetően pozitív vállalati jelentések hatását kioltja a befektetők kivárása; a piacok figyelme Dél-Koreára irányul, ahol pénteken elkezdődött a húsz legfejlettebb ipari államot és legnagyobb feltörekvő országot, valamint az Európai Uniót mint intézményt tömörítő G20 csoport pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek tanácskozása.
A világgazdasági egyensúlytalanságok kezeléséről, a devizaháborúk veszélyéről indított eszmecsere már rögtön az elején élénk vitává alakult, miután az amerikai pénzügyminiszter javasolta, hogy a nagy külső adósságállománnyal rendelkező fejlett gazdaságok a folyó fizetési mérleg hiányát, illetve többletét a következő években szorítsák a hazai össztermék (GDP) 4 százaléka alá. A kínai küldöttség a felvetésre reagálva leszögezte, hogy nem írnak alá olyan zárónyilatkozatot, amely a folyó fizetési mérleg hiányának vagy többletének korlátozására kötelez, vagy szabályokat vezet be a devizapolitika területén.
A 30 vezető amerikai iparvállalat DJIA indexe 0,13 százalékkal 11132.6 pontra csökkent, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,8 százalékkal 2479.3 pontra erősödött, a tőzsdén jegyzett legnagyobb amerikai részvénytársaságok S and P 500-as indexe pedig 0,24 százalékkal 1183.08 pontra emelkedett.