Új elnök került az ukrán jegybank élére

Az ukrán parlament Kirilo Sevcsenkót, az Ukrhazbank pénzintézet igazgatótanácsának elnökét nevezte ki csütörtökön az ukrán jegybank új vezetőjének.

Új elnök került az ukrán jegybank élére

Az új jegybankelnök kinevezését 332 képviselő szavazta meg a 450 fős törvényhozásban. Két frakció, a Petro Porosenko volt ukrán elnök vezette Európai Szolidaritás, és a Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes által létrehozott Hang párt képviselőcsoportja tartózkodott, a többi frakció viszont támogatta Sevcsenko kinevezését.
   
A Hang párt kifogásolta, hogy a parlament plenáris ülésén a képviselők nem kaptak lehetőséget a jelölt elképzeléseinek meghallgatására. A Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza párt frakciója támogatta Sevcsenko kinevezését. Az Ukrajinszka Pravda hírportál megjegyezte, hogy az új jegybankelnök 2009-ben külső tanácsadóként dolgozott Timosenkónak, amikor utóbbi miniszterelnöki tisztséget töltött be.
   
Sevcsenko az Ukrhazbank élén 2015 óta állt, de már 2009-2010. között is volt a bank alelnöke, és 2014-től ideiglenesen ő töltötte be az igazgatótanácsi elnöki tisztet. 1995-2006. között egy másik ukrán bankban töltött be különböző vezetői posztokat, majd 2006-tól 2009-ig az állami jelzálogkölcsön-intézmény vezetője volt. 2012-2014. között pedig egy másik jelentős ukrán pénzintézet, az Oscsadbank elnöke mellett dolgozott tanácsadóként.

Melyik országnak mi a hivatalos pénzneme? ITT megnézheted!
   
Sevcsenkót azután nevezte ki a parlament, hogy a jegybank korábbi elnöke, Jakov Szmolij július elején benyújtotta lemondását. Szmolij távozási szándékát azzal indokolta, hogy hosszú ideje politikai nyomásnak volt kitéve az elnöki hivatal, és az államfőt támogató parlamenti képviselők részéről, amely alatt nem tudta tovább ellátni a feladatát és együttműködni más állami intézményekkel. Lemondását Volodimir Zelenszkij elnök elfogadta, és a menesztéséről szóló előterjesztést már másnap be is terjesztette a parlament elé. Azt azonban az elnöki hivatal határozottan cáfolta, hogy politikai nyomást gyakoroltak volna Szmolijra, aki 2018 márciusa óta töltötte be a jegybankelnöki tisztet.
   
A Nemzetközi Valutalap (IMF) sajtóközleményben tudatta akkor, hogy nagyra értékeli az ukrán nemzeti bank Szmolij vezetése alatt elért eredményeit. Az IMF reményét fejezte ki továbbá, hogy Szmolij utódja úgyszintén biztosítani fogja a jegybank függetlenségét. Ugyanilyen álláspontra helyezkedtek a G7 országok ukrajnai nagykövetei is.

Hozzászólások

Felfüggesztették az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti tárgyalásokat

Felfüggesztette az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó londoni tárgyalásokat péntek este a brit és az uniós küldöttség, mivel nem sikerült áthidalni a nézetkülönbségeket.
2020. 12. 05. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Angliában szépen csökkent a napi fertőződési szám

A legújabb statisztikai adatok arra vallanak, hogy jelentősen csökkent a naponta bekövetkező új koronavírus-fertőzések száma Angliában. A brit kormány mellett működő tudományos tanácsadó testület pénteken ismertetett friss becslése szerint a járvány terjedésének sebességét mérő, az Egyesült Királyság egészére vonatkozó R reprodukciós ráta is csökkent.
2020. 12. 05. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátország csökkenti a személyi jövedelemadót és társasági adót

A horvát parlament pénteken elfogadta a kormány újabb adóreformról szóló törvénytervezetét, amelyben csökkentik a személyi jövedelemadó (szja) és társasági adó mértékét - közölte a helyi sajtó.
2020. 12. 04. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva megalapozatlannak tartja a holland legfelsőbb bíróság ítéletét

Moszkva megalapozatlannak tartja a holland legfelsőbb bíróság ítéletét, amely elutasította arra vonatkozó keresetét, hogy a Jukosz (Yukos) olajvállalat kisajátítása miatt folyamatban lévő eljárás idejére függessze fel a vállalat részvényesi követeléseinek kifizetésére vonatkozó korábbi ítélet végrehajtását - közölte pénteken az orosz igazságügyi minisztérium.
2020. 12. 04. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2020. 12. 04. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátországban januárban indítják az oltásokat

Horvátország 5,6 millió adag koronavírus elleni oltóanyagot rendelt több vállalattól, a lakosság beoltása pedig januárban kezdődhet meg a Pfizer és a BioNTech vakcinájával - jelentette be Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján.
2020. 12. 04. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a munkanélküliség Csehországban

Csehországban 3,8 százalékra emelkedett a munkanélküliség novemberben az októberi 3,7 százalékról - közölte a cseh munkaügyi és népjóléti minisztérium pénteken Prágában.
2020. 12. 04. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerbia támogatja a járvány sújtotta cégeket

Újabb pénzügyi támogatást jelentett be Aleksandar Vucic szerb elnök azok számára, akiket a leginkább sújtott a koronavírus-járvány, ez azt jelenti, hogy a vendéglátóiparban és az idegenforgalomban dolgozók néhány napon belül egy átlagfizetésnek megfelelő összegű támogatást kapnak az államkasszából.
2020. 12. 04. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe mozgásokra számíthatunk a tőzsdéken

Enyhe elmozdulásokkal, vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék pénteken, a befektetők továbbra is az új koronavírus elleni védőoltások engedélyezéséről szóló hírekre várnak.
2020. 12. 04. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megérkezett az első vakcinaszállítmány az Egyesült Királyságba

Megérkezett a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcina első szállítmánya az Egyesült Királyságba, ahol a jövő héten megkezdődik az oltási kampány.
2020. 12. 04. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaországban ingyenes lesz az oltás

A koronavírus-elleni vakcina ingyenes lesz Franciaországban, az oltási kampány az idősotthonban élők és dolgozók, egymillió ember beoltásával kezdődik, februárban 14 millió veszélyeztetettnek számító ember veheti fel az oltást, majd tavasz folyamán a lakosság fennmaradó része - jelentette be Jean Castex miniszterelnök az oltási menetrendről tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2020. 12. 04. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában

Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, csütörtökre megint csaknem 14,5 ezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, viszont egymást követő második napon ismét többen gyógyultak meg, mint ahányan megfertőződtek.
2020. 12. 03. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Terjeszkedik a Wizz Air az Egyesült Királyságban

Tovább terjeszkedik a Wizz Air az Egyesült Királyságban, a cég brit leányvállalata Cardiff repülőtéren nyit új bázist, amely a negyedik lesz az országban London Luton és Gatwick, valamint Doncaster Sheffield mellett - közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
2020. 12. 03. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkvában megkezdődik a tömeges védőoltás

Moszkvában pénteken megkezdődik a koronavírus elleni tömeges védőoltás beadása, amelyre aznaptól lehet online feliratkozni - közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere csütörtöki blogbejegyzésében.
2020. 12. 03. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe csökkenéssel nyitottak a tőzsdék

Túlnyomórészt enyhe csökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb nyugat-európai részvénypiacokon.
2020. 12. 03. 09:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgium 2021 elején megkezdheti a lakosság beoltását

Belgium készen áll arra, ha biztonságos vakcina áll rendelkezésre, hogy akár már január ötödikén megkezdje a lakosság beoltását - közölte Alexander De Croo belga miniszterelnök szerdán
2020. 12. 03. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbítják a korlátozásokat Németországban

Meghosszabbítják a koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozásokat Németországban január 10-ig - jelentették be szerdán Berlinben.
2020. 12. 03. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nőtt a spanyol munkanélküliség

Spanyolországban mintegy 0,7 százalékkal, több mint 25 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma novemberben az előző hónaphoz képest - közölte a munkaügyi tárca szerdán Madridban.
2020. 12. 03. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javul a járványhelyzet Lengyelországban

Javulnak Lengyelországban a koronavírus-járvány napi fertőzöttségi adatai, a valódi áttörés azonban a védőoltások elindításától várható majd - jelentette ki szerdán Adam Niedzielski egészségügyi miniszter. A közel 38 millió lakosú országban a járvány kitörése óta több mint egymillió fertőzést mutattak ki.
2020. 12. 03. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhítik a szigorú korlátozásokat Ausztriában

Ausztriában a koronavírus-járvány terjedése miatt november 17-e óta tartó rendkívüli korlátozásokat december 7-én ugyan enyhítik, de csak egyes területeken és bizonyos szigorítások érvényben maradásával - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár szerdán a kormányülést követően.
2020. 12. 02. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások: