Új szakemberekkel bővülhet a Delta Technologies igazgatósága
Több személyi változásról szóló döntési javaslatot is előterjesztettek a Delta Technologies 2020. július 29-re összehívott rendkívüli közgyűlésére. A tőzsdei társaság új igazgatósági tagja lehet – a közgyűlés támogató döntését követően – Bodzási Gergely, Németh Attila és Szűcs Norbert is.
Bodzási Gergely okleves közgazdászként végzett számvitel szakon. Szakmai pályafutását könyvvizsgálati területen, a KPMG-nél kezdte, majd közel 10 évig dolgozott banki területen, a Merkantil Banknál, ahol kockázatkezelési osztályvezetőként – a belföldi működéssel kapcsolatos feladatok mellett – az OTP Csoport nemzetközi terjeszkedésének keretében, a külföldi lízing társaságok felépítésében és irányításában vett részt. Ezt követően 2014-ben csatlakozott a Delta Csoporthoz kontrolling igazgatóként. 2017-ben a Delta Csoport gazdasági igazgatója lett, 2020-ban pedig kinevezték a cégcsoport gazdasági vezérigazgató-helyettesének.
Németh Attila több évtizedes kereskedelmi és vezetői tapasztalattal bír az informatikai és telekommunikációs szektorban. Többek között részt vett az Acer magyarországi képviseletének megalapításában, és vezette a Pantel Távközlési Zrt. kereskedelmi csapatát is. A Vodafone magyarországi leányvállalatának üzleti és lakossági kereskedelmi tevékenységét irányította közel 8 éven keresztül. Az utóbbi 10 évben elsősorban innovációval foglalkozott és 5 éve Startup Management tárgyat tanít az Óbudai Egyetemen. 2020 áprilisától erősíti a Delta Csoportot kereskedelmi vezérigazgató-helyettesként.
Szűcs Norbert villamosmérnöki és közgazdász diplomával rendelkezik. Pályafutását egyetemi kutatóként kezdte, majd 7 éven át vezetőként dolgozott a Magyar Televízió Teletext és Internet Szolgálatánál. 2003-ban kezdett dolgozni a Delta Elektronik Kft.-nél, ahol 2005-ben ügyvezető igazgató lett. Azóta a Delta cégcsoport különböző cégeinél töltötte be az ügyvezető igazgatói pozíciót, jelenleg a Delta Systems Kft. egyik ügyvezetője. A cégcsoportnál az operatív területek tartoznak hozzá, illetve ő felel a cégcsoport cégeinél a csoportszintű szabályok egységes alkalmazásáért.
A csatlakozó szakemberek mellett az igazgatóság tagja marad Bártfai Zsolt, Csontos Zoltán és Pércsi Levente, a Delta Csoport tulajdonosai és menedzsmentjének tagjai. A testület elnökét a tagok maguk közül választhatják meg, amennyiben a közgyűlés elfogadja az erre vonatkozó alapszabály-módosítást. A Delta Technologies Nyrt. felügyelő- és auditbizottságának összetétele is változik a július 29-i közgyűléssel: az új tagok az előterjesztés szerint Dr. Füzi Viktor, Berki Ferenc és Dr. Suha György lesznek.