Új tervezési igazgató és igazgatóhelyettes a KÖZTI-nél

Új struktúrában működik a legpatinásabb hazai építésziroda, a Középülettervező Zrt. (KÖZTI). Áprilistól Tima Zoltán Ybl-, és Prima Primissima díjas építész tölti be a tervezési igazgatói posztot, a tervezési igazgató helyettese Peschka Alfréd Ybl Miklós-díjas építész.

A tervezési igazgatói és a tervezési igazgatóhelyettesi poszt létrehozásával a KÖZTI teljes tervezői csapata – beleértve a szakági tervezőket is – immár közös, egységes vezetés alatt dolgozik. A korábbi, egy-egy vezető építész személye köré szervezett, részben önálló stúdiók rendszere fokozatosan megszűnik, az egyes projekteket hét projektvezető építész koordinálja. A stúdiók rendszeréről való átállás a projektalapú szervezetre számtalan kihívást tartogat, viszont hatékonyabb, és így versenyképesebb működést ígér.

A frissen kinevezett tervezési igazgató, Tima Zoltán 1989-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, majd a végzést követően a KÖZTI-nél kezdett dolgozni. 2000-től stúdióvezető a cégnél, 2004-től igazgatósági tag, 2013-tól pedig igazgatóhelyettes. Olyan emblematikus tervek fűződnek a nevéhez, mint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér SkyCourt épülete, a Kossuth tér felszíni rendezése, és az Országház Látogatóközpontja. A GTC White House és a Dorottya udvar tervezése is az ő nevéhez fűződik. Legújabban megvalósult épülete a BudaPart projekt keretében a BudaPart Otthonok „D” épület és ugyanitt már elkezdődött a DOWNTOWN irodaház és a RADISSON négycsillagos hotel kivitelezése. Tervezői tevékenysége mellett részt vesz a Budapesti Építész Kamara elnökségének munkájában és vezeti a Magyar Építőművészek Szövetségének felügyelőbizottságát. 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

„Tervezési igazgatóként az a célom, hogy tovább írjam a KÖZTI 72 éves történetét és kollégáimmal együtt sikerrel folytassuk azt az utat, ahová eddig mestereink segítségével jutottunk el.” – mondta Tima Zoltán. A tervezési igazgató hozzátette: „Többek között a Puskás Stadion, az Országház Látogatóközpontja vagy az Országgyűlési Múzeum tervezése során is szembesültünk azzal, hogy a feladataink komplexitása már a klasszikus stúdiórendszer kereteit feszegeti, ezért döntöttünk úgy, hogy a stúdiók fokozatos megszüntetésével szervezetileg is az egyes projektekre kerül a hangsúly.”

A tervezési igazgatóhelyettesi pozícióra újonnan érkező Peschka Alfréd 1991-ben végzett a BME Építészmérnöki Karán, majd a Lakóterv Finta Műtermében kezdett dolgozni. 1994-től a Finta és Társai Építész Stúdió Kft. vezető tervezője volt. 2002-től az Óbuda Építész Stúdió Kft. ügyvezetőjeként, vezető tervezőjeként dolgozott. Meghívott oktató a BME Építészmérnöki Karán, tervtanácsi tag, kamarai küldött. A Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja. Jelentősebb munkái közé tartozik a Könyves Kálmán körúti MÁV székház, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem speciális oktatási épülete, a Békásmegyeri Piac és közösségi tér, a Szervita téri Emerald Residence és a Szent Imre Gimnázium sportközpontja.  

„Számomra mindig a leginspirálóbb dolog valaminek az elkezdése, elindítása, valami új létrehozása. Egy építészeti tervezési feladatban is ez a legizgalmasabb, de az építész létünkhöz hozzátartozó csapatmunka megszervezése vagy egy új céges formáció felépítése is kimondottan motivál” – vázolta fel hitvallását Peschka Alfréd, tervezési igazgatóhelyettes.

A KÖZTI-t nemcsak hagyományai és mérete emeli ki a magyar építészirodák közül, de referenciáinak száma és sokszínűsége is. A Középülettervező Zrt. sikereit munkatársai egyedülálló szaktudásának és elhivatottságának köszönheti, akik között sok évtizedes tapasztalattal rendelkező nemzetközi hírű építészek és fiatal kollégák egyaránt vannak.

A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) hazánk legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal rendelkező építészirodája. A KÖZTI-nél több mint 50 építész dolgozik. A cég legjelentősebb referenciái között tudhatja többek között a Várkert Bazár és a Kossuth tér rekonstrukcióját, a Puskás Arénát, valamint a Liszt Ferenc Repülőtér Skycourt és T2B móló épületét is.

Hozzászólások

Hatalmas profitot ért el az OTP a koronavírus ellenére is - mutatjuk mennyit!

Nagyon jó eredményeket ért el az OTP csoport idén az első negyedévben, sikerült megfelelnie a kihívásoknak - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes a bank negyedéves eredményeit ismertető sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2021. 05. 08. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Feloldották a madárinfluenza miatt elrendelt intézkedést Hajdú-Bihar megyében

Feloldotta a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzetet Hajdú-Bihar megyében pénteken a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte honlapján a szervezet.
2021. 05. 08. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szerzői jogi szabályok lépnek hatályba

Június 1-jével új szabályok lépnek életbe a szerzői jogok terén. Az új szabályzás több ponton is megkönnyíti a tartalmak hozzáférését és felhasználását, valamint megerősíti a szerzők és a jogosultak helyzetét - tájékoztatta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pénteken az MTI-t.
2021. 05. 08. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felére csökkennek a Mol Bubi árai

Megfizethető díjakkal, megszűnő kaucióval, rugalmas, percalapú számlázással készül a megújuló Mol Bubi közbringarendszer, a havi és éves bérletek árai a felére csökkennek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2021. 05. 08. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcsot döntve telefonáltunk és interneteztünk a járvány második hulláma alatt

A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió GByte-ot, miközben egy évvel korábban még a 100 millió GByte-ot sem érte el – derül ki a mobiltelefon-, a mobilinternet- és a mobil M2M-szolgáltatások főbb mutatóinak alakulását tartalmazó legfrissebb mobilpiaci jelentésből, amelyet tegnap tett közzé a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A hazai telefonhívások forgalma egy év alatt 18 százalékos emelkedéssel 7,1 milliárd percre nőtt 2020 utolsó negyedévére az előző év azonos időszakához képest.
2021. 05. 08. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírósági ítélet erősíti meg a Klubrádió pályázatának érvénytelenségét

Megerősítette a Fővárosi Törvényszék tegnapi ítélete, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa jogszerűen minősítette érvénytelennek a Klubrádió 92,9 MHz-es sugárzási jogosultságra benyújtott pályázatát. A bíróság a rádió keresetét teljes egészében elutasította, és hangsúlyozta, hogy a Médiatanács minden tekintetben jogszerűen hozta meg a döntését.
2021. 05. 07. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól teljesített az Audi

Jelentős mértékben növelte forgalmát és nyereségét az első negyedévben az Audi, a Volkswagen konszern prémium márkája, éves előrejelzésében azonban óvatos optimizmussal a tavalyinál nagyobb, de az első negyedévinél kisebb bevételarányos jövedelmezőség elérését tűzte ki célul.
2021. 05. 07. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgató a K&H Csoport élén

Guy Libot-t, a KBC Csoport korábbi pénzügyi szenior ügyvezető igazgatóját nevezték ki a K&H Csoport vezérigazgatójává, az új vezető korábban már dolgozott négy évig a K&H-nál.
2021. 05. 07. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zárt a BUX, a Mol emelkedett

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 308,34 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 44 164,37 ponton zárt pénteken.
2021. 05. 07. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sorsdöntő három hónap előtt a KKV-szektor

Hamarosan véget ér a hitelek fizetési moratóriuma, megmérettetnek a KKV-k, képesek-e újra megélni az olykor teljesen megváltozott piacon. Eddig a többség jól döntött, akár a moratóriumot választotta, akár kimaradt a könnyítésből. A következő három hónapban viszont sokuk felett pálcát törnek majd az ügyfelek. Két jel is előre figyelmeztethet erre a szakértők szerint.
2021. 05. 07. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tízezer kilométert ad az Erste a kisvállalkozók újraindulásához

Akár Vlagyivosztokig is elviszi az Erste Bank a kisvállalkozókat: a pénzintézet nem csak kedvezményes hitellel segíti az újraindulást, hanem akár 300 ezer forintos üzemanyagkártyát is ad a hitel mellé – ennek azonban feltétele a környezettudatosság is. A kedvezményes finanszírozási- és számlakonstrukciók mellett államilag támogatott hitelek és saját fejlesztések, az üzlet felpörgetését támogató szolgáltatások is a vállalkozók rendelkezésére állnak. A pénzintézet összeszedte a hat legfontosabb banki ajánlatot az elérhető lehetőségek közül.
2021. 05. 07. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felvételizők figyelem! Utolsó utáni lehetőség többletpontokra

Elstartoltak az idegennyelvi érettségik is, ezzel párhuzamosan pedig megindult az utolsó pillanatokban még bezsebelhető többletpontok gyűjtése a felvételizők részéről. Most olyan megoldás áll a vizsgázók rendelkezésére, melynek köszönhetően még akár június közepén is nyelvvizsgázhatnak a diákok úgy, hogy az többletpontot érjen a felvételin, ráadásul anyagi kockázat nélkül foglalhatnak vizsgaidőpontokat.
2021. 05. 07. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A BMW eredményét sem találták el az elemzők

A BMW árbevétele 15%-kal 26,78 milliárd euróra emelkedett, felülmúlva a 26,15 milliárd eurós konszenzust.
2021. 05. 07. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A sportélet újraindulása támogatja az Adidast

Az Adidas 20%-os bővüléssel 5,27 milliárd eurós árbevételt ért el a negyedévben, felülmúlva a várt 5,03 milliárd eurót.
2021. 05. 07. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendben folynak az érettségi vizsgák

Rendben folynak az érettségi vizsgák az egész országban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára pénteken, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.
2021. 05. 07. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelte negyedéves eredményét a Siemens

Tovább növelte negyedéves eredményét és ennek tükrében megemelte éves eredményelőrejelzését is a német Siemens AG gépipari konszern a honlapján pénteken közzétett jelentése szerint.
2021. 05. 07. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Extrém viharokat okoz a klímaváltozás idehaza, és ez csak rosszabb lesz

Fokozódó, extrém szélsebességű viharokat és ezzel együtt növekvő viharkárokat hoz a klímaváltozás Magyarországon - állapította meg Péliné Németh Csilla meteorológus pénteken a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően oldalon közzétett cikkében.
2021. 05. 07. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Mol-csoport EBITDA-eredménye

A Mol-csoport 664 millió dollár (199,8 milliárd forint) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben, 7 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában, még a koronavírus-járvány harmadik hulláma, az azt követő utazási korlátozások és a lezárások ellenére is - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2021. 05. 07. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokat telefonáltunk és neteztünk a járvány alatt

A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió gigabyte-ot (GB), miközben egy évvel korábban még a 100 millió gigabyte-ot sem érte el - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb mobilpiaci jelentéséből.
2021. 05. 07. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Német írásbelivel folytatódik az érettségi

Ma reggel a német nyelvi írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák.
2021. 05. 07. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások: