Újabb görög adósságrendezésről kezdődtek tárgyalások

A görög államadósság egy újabb részének leírásáról kezdődtek tárgyalások. Ezúttal nem a magánbefektetőknek, hanem a dél-európai államnak hitelező euróövezeti országoknak kellene engedniük a tartozásból - írták német lapok vasárnap.

A Welt am Sonntag című vasárnapi lap szerint 2015-ben, a jelenleg futó mentőprogramok végeztével törölhetik a görög államadósság egy részét, és az intézkedés egy újabb támogatási program része lehet. Az évtized közepére kilátásba helyezett segítség ösztönözheti a görög kormányt a reformok folytatására, és megnyugtathatja a válságkezeléssel elégedetlen Nemzetközi Valutaalapot (IMF).

 

Az elképzelésről hétfőn egyeztettek Párizsban egy titkos találkozón, amelyen részt vett Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter is - írta a Welt am Sonntag. A Der Spiegel című hetilap szerint az IMF és az Európai Központi Bank (EKB) egyaránt úgy látja, hogy elkerülhetetlen az újabb adósságleírás, és radikális lépésekre van szükség, különben Görögország belátható időn belül nem lesz képes finanszírozni magát. Az euróövezeti tagországok felé fennálló tartozás 50 százalékát kellene elengedni.

 

Erre is szükség van ahhoz, hogy a GDP-arányos államadósság a jelenlegi 144 százalékról 2020-ig a fenntartható szintnek számító 70 százalékig csökkenjen - véli az IMF és az EKB a Der Spiegel vasárnapi számában megjelent beszámoló szerint. Az euróövezeti pénzügyminiszteri tanács (Eurogroup) hétfőn tárgyal Görögországról. Az adósságleírásról a Welt am Sonntag és a Der Spiegel szerint sem lesz szó a megbeszélésen, az ülés napirendjén a jelenlegi, második mentőprogram újabb 31,2 milliárdos részletének átutalása szerepel.

 

Az idén tavasszal végrehajtott első görög adósságrendezésben magánbefektetők vettek részt. Államkötvényeiket 53,5 százalékkal csökkentett névértéken cserélték újabb, hosszú lejáratú papírokra, vagyis nagyjából minden második eurót elengedtek a tartozásból. A javasolt újabb adósságrendezés a görög válságkezelés során először közvetlenül az euróövezeti adófizetőknek okozna veszteséget, hiszen az övezet tagországainál, illetve állami intézményeknél lévő görög adósság egy részét kellene leírni.

 

A zóna több tagja, köztük Németország ellenzi a tervet. A német kormány arra hivatkozik, hogy a tartozás bármekkora részének elengedése azt jelentené, hogy Görögország nem képes az adósságát rendben törleszteni, Németország pedig fizetésképtelen államnak semmilyen segítséget nem nyújthat a hatályos törvények szerint, és így ellehetetlenülnének a már futó görög mentőprogramok. Elemzők hozzáteszik, hogy a berlini vezetés azért is ellenzi az újabb adósságleírást, mert jövőre országos parlamenti választásokat tartanak, és a kormány a szeptemberi szavazásig igyekszik kerülni az olyan megoldásokat, amelyek révén közvetlenül a választókra rakódna a görög válság kezelésének terhe.

 

A legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje egy vasárnapi interjúban arra utalt, hogy pártja nem zárkózna el az olyan megoldásoktól, amelyek pénzbe kerülnek az adófizetőknek. Peer Steinbrück a Bild am Sonntag című lapnak adott interjúban hangsúlyozta: a görög válságkezelés a németeknek eddig "egyetlen centbe sem került", hiszen Németország csupán garanciavállalással vesz részt a mentőprogramokban. Ugyanakkor már most látható, hogy Görögország 2020-ig biztosan nem képes finanszírozni magát, az addig tartó időszakot pedig valahogyan át kell hidalni. Ez pénzbe kerül, még a németeknek is - mondta Steinbrück, hangsúlyozva, hogy erről nyíltan kell beszélni és meg kell gondolni, "mennyit ér meg Németországnak Európa".


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: